KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/november
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Veress József: Szilágyi Gábor (1942–2001)
• Csontos János: Megjegyzések egy tévékritikához

• Schubert Gusztáv: Képeltérítők Pokoli tornyok
• N. N.: Amerika romokban Paranoia-mozi
• Hirsch Tibor: A halál dobozai Borzalom-dramaturgia
• Herpai Gergely: Tabutéma Terror-játékok
• Spiró György: A Kéttoronyba zárva Amerikai éjszaka
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 1. rész
• N. N.: Tarr Béla a Filmvilágban
• Gelencsér Gábor: Belföldi magyarok A Kádár-kor emberképe
• Andor Tamás: Boldog évek In memoriam Simó Sándor
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Android-szerelem A. I. – Mesterséges értelem
• Tillmann József A.: A M.I. mutánsaink Kubrick és az A. I.

• Beregi Tamás: Homo Chimpansiensis A majmok bolygója
• Pápai Zsolt: Sors-puzzle A kizökkent idő filmjei
• Békés Pál: Életfogytig piknik Ausztrál filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Nem strandolvasmány A mozgás-kép
• Palotai János: Szekond A film, a rádió és a televízió a kutatások tükrében
KRITIKA
• Báron György: Lógva hagyva Paszport
• Takács Ferenc: XX Nexxt
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Köszi a csokit!
• Hideg János: A panamai szabó
• Kovács Marcell: Get Carter
• Turcsányi Sándor: Szajré
• Varró Attila: Halálos iramban
• Hungler Tímea: Amerika kedvencei
• Elek Kálmán: Kardhal
• Köves Gábor: A sárkány csókja
• Vidovszky György: Amerikai pite 2.
• Tamás Amaryllis: Gandhi – Egy vezér születése
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ground Zero

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Felkavar a szél

Az istenek szomjaznak

Takács Ferenc

Ken Loach történelmi filmje az ír szabadságharc után kitört polgárháború véres viharáról.

 

Ken Loach 2006-os Cannes-i Arany Pálma-díjas filmje egyrészt igen következetesen folytatja mindazt, amire jó negyven évvel ezelőtt esküdött fel a rendező, s amire elsőként az otthon és külföldön egyaránt sikeres Kes (1969) – Loach második játékfilmje – kapcsán figyelhetett fel a mozinézők szélesebb köre. A rendező ezúttal sem enged a negyvennyolcból, rendíthetetlen baloldali elkötelezettségéből és mély – olykor szinte már-már prédikálósan didaktikus – szociális érzékenységéből. S most is működik az a módszer és stílus, amelyet – a brit dokumentarista hagyományok, a Free Cinema örökébe lépve – már a hatvanas években a maga elkötelezettségének és érzékenységének a szolgálatába állított: a szocio-dokumentarizmus sajátos „életessége”, a cinema direct-es módszer, mely az irányított rögtönzésre építi a színészi munkát és jelentős teret enged az esetlegességnek és a véletlennek mindabban, amit a filmszalag (és a hangsáv) rögzít, s amit a végső – bemutatott – változat is tartalmaz, éppen az életesség nagyobb dicsőségére. A téma – Írország, az angol történelem eme országnyi underdogja – sem most először részesül a rendező figyelmében: 1990-es filmje, a Titkos hadsereg (Hidden Agenda) Észak-Írországban játszódó politikai thriller volt, a brit politikai rendőrségnek az észak-ír unionisták terrorszervezetére támaszkodó sötét, jogállam- és demokrácia-ellenes manipulációiról szólt.

A film eredeti címe, The Wind That Shakes the Barley egy régi ír ballada refrénje, körülbelül annyit jelent, hogy „hullámzik a szélben az árpamező”. (Közbevetőleg: felfoghatatlan, miféle nyelvi logika alapján kapta a film a teljesen értelmetlen Felkavar a szél magyar címet.) A ballada valamikor a tizenkilencedik században keletkezett, s az Egyesült Írek 1798-as felkelésének állít emléket – ez volt egyébként, számtalan korábbi angol-ellenes lázadás után, az első „modern” ír felkelés, a francia forradalom ihlette nemzeti és demokratikus megmozdulás. A film elején hallhatjuk is: a brit hatóságok által az ír függetlenség kikiáltása után 1920-ban az írekre rászabadított Black and Tan-ek (egyenruhájuk színei, a fekete és a cserszín alapján nevezték így ezeket az „önkéntes segédrendőr” különítményeseket) megölnek egy fiatalembert, akit édesanyja a ballada eléneklésével sirat el. A szövege örök ír történetet mesél el: a szerelmes legényt egy nagyobb és ellenkezést nem tűrő „szerelem”, a haza és a szabadság ügye szakítja el kedvesétől.

Történelmi film tehát a Felkavar a szél: egy Cork grófság-beli testvérpár, Damien és Teddy tragikus sorsát követi nyomon az ír szabadságharc, majd az ír államszerződés megkötése után kitört polgárháború véres viharában (nagyjából az 1919-től 1922-ig terjedő időszak volt ez). Egyszersmint ennek a fordítottját is elvégzi: Damien és Teddy sorsa kapcsán elmondja – olykor az az érzésünk, hogy iskolásan felmondja – ennek az időszaknak a hadi és nagypolitikai történetét. Azaz Loach – miközben hű marad korábbi önmagához – mégiscsak számára valamelyest szokatlan területre merészkedik. „Életes” filmstílusát itt sem adja fel egészen – például azokban a jelenetekben, ahol a szereplők politikai vitákat vívnak egymással, benne hagy rosszul elkezdett, majd újra kezdett mondatokat, sőt bakikat és értelmetlen szövegrészeket is. De ezúttal mégis kerek és „megírt”, azaz a tőle megszokottnál jóval nagyobb mértékben előre rögzített történetet visz filmvászonra, korábbi filmjeihez képest erősebben játékfilmszerű – azaz a mainstreamhez közelítő – munka a végeredmény.

Kétarcú film. Egyrészt a két testvér, Teddy és Damien és a két szerelmes, Damien and Sinead tragikus története: Damien szerelme beteljesületlen marad, s életét a bátyja által vezényelt kivégzőosztag sortüze oltja ki. „Az istenek szomjaznak” (Anatole France), „a forradalom felfalja a saját gyermekeit”: erre a témára ad variánst a film balladás, szinte népmesei története, bensőséges és igen hiteles módon.

Másrészt dacosan brit-ellenes politikai filmet látunk, afféle „rövid tanfolyamot” az ír forradalomról, szabadságharcról és polgárháborúról. Meglehetősen „pártos” szemlélettel: Loach álláspontja – és ez hősének, Damiennek a véleménye is –, hogy az ír függetlenség kivívása egyben az igazi cél, a független és szocialista ír köztársaság álmának a feladását, ha nem egyenest az elárulását jelentette.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9020