KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal

Egy bohóc mennyországa

Csala Károly

Nyikolaj Dosztal Felhő-mennyországát hazájába a kritikusok az 1992-es év legjobb orosz filmjének szavazták meg, és díjat nyert Svájcban, a Locarno-i fesztiválon is.

Egy nem angol nyelvű országban helytelenül Clown Heavennek (s nem Cloud Heavennek) írták filmje címét. Az ördög bújhatott a szedőbe, nem tudhatta, hogy hibájával telibe talált.

Andrej Zsigalov, aki Kolját, a főszereplőt játssza, civilben bohóc. Érdeklődése és tehetsége meglehetősen sokoldalú. Jól énekel és gitározik – ez talán a filmből is kiderült –, s ha kedve támad, saját szerzeményeit adja elő. Még az elején jártunk a forgatásnak, amikor egy este, munka után, odajön hozzám Andrjusa, és azt mondja, hallgassam csak, komponált egy dalocskát. Ez volt az Oblakoraj. Félig komolyan; félig tréfásan megkérdezte: nem illik-e ez a nóta a filmbeli Koljához, nem kéne-e beletennünk valamelyik jelenetbe. Dehogynem! Olyanynyira, hogy a film címét is ez adta végül, mert eredetileg, ahogyan Georgij Nyikolajev megírta, Csillagóra helyi idő szerint (Zvjozdnij esasz po mesztnomu vremenyi) lett volna.

Ő csakis forgatókönyvszerző, vagy szépíró is?

Kizárólag forgatókönyvírással foglalkozik. Nekem Georgij Danyelija ajánlotta. Nyikolajev viszonylag fiatal ember, nálam mindenesetre fiatalabb...

Olvasom a fesztivál műsorfüzetében, hogy ön 1946-ban született, s elvégezte a moszkvai filmfőiskolát...

Na, az viszont tévedés. Nem a VGIK-et végeztem, hanem a Viszsije Kurszi, vagyis a már főiskolai végzettségű emberek átképzését szolgáló, felsőfokú filmkészítői tanfolyamhallgatója voltam, s ott Danyelija volt a tanárom. Egyébként televíziós újságírói szakon végeztem az egyetemen, de őszintén szólva, semmilyen újságíró nem vagyok, és nem is voltam, mert mindjárt a diploma megszerzése után a filmgyárba mentem. Ez vonzott. Családi örökség ez nálunk.

Csak nem rokona a Moszfilm vezérigazgatója?

De bizony, Vologya, a bátyám, ő az. Korábban sokat asszisztenskedett, gyártásvezetőként is dolgozott, méghozzá Bondarcsuk szuperprodukcióiban, volt alkalma kiismerni a szovjet filmgyártás és- szervezés minden csínját-bínját. Így aztán szépen emelkedett fölfelé a ranglétrán – most már nem is egyszerűen vezérigazgató, hanem a Moszfilm elnöke. Tudja, nálunk most annyi elnök van... Ahogy hullik szanaszét a szakma – a Moszfilm is, mellesleg mondva, mert minden stúdió önállósodott, s nem is igen tudnám megmondani, Vologyának pontosan mi is a hatásköre –, ahogy aprózódnak a vállalatok, úgy növekednek a rangok és a címek. De visszatérve a családi örökséghez: nem a bátyámra gondoltam, hanem apámra, aki rendező volt, sajnos, egy autóbalesetben korán elhunyt, amikor én még csak tízéves voltam.

A Felhő-mennyország elkészültében segített-e az a tény, hogy a Moszfilmhez régi kapcsolat fűzi a családot?

Mit mondjak... delikát kérdés. Szándékosan nem a Moszfilm egyik stúdiójában próbálkoztam vele, hanem egy független stúdiónál – ilyenek is vannak most már nálunk szép számmal, s három-négy évvel ezelőtt, amikor a Felhő-mennyországot készítettem, már akkor is úgy teremtek, mint eső után a gomba –, ezt a stúdiót úgy hívják: 12A.

Látok még egy ismerős nevet: Batalov.

Á nem, puszta névazonosság. A Fegyát játszó Szergej Batalov most már ugyan Moszkvában színházi alkalmazott, de eredetileg omszki színész. Irina Razanova pedig – ő a filmbeli Valja – rjazanyi, de mára már ő is moszkvaivá lett. Nem véletlen egyébként, hogy nem a moszkvai színészek közül válogattunk. Natalja, a főhős szerelme is példának okáért minszki. Andrej Zsigalov, a főszereplő sem moszkvai akcentussal beszél: cseljabinszki szüntetésű, ezt a „vidéki réteget” hámozta elő most magából a forgatáson. Ő, ugye, bohóc, nem színész, bár szerepelt már korábban is filmen – én is ott ríttam először -; -de megemlítem még, hogy a Tatjana Ivanovnát játszó asszony is csak szegről-végről filmszínésznő, valóiéban bábszínész.

Három évvel ezelőtt mutatták be filmjét. Mit csinált azóta?

Egy másik filmet forgattam tavaly, illetve még tavalyelőtt Fazil Iszkander írásából. Egy színtiszta komédiát, nem ilyen kettős arculatú farce-ot, mint amilyen a Felhő-mennyország. Szuhumiban játszódik – ott is forgattuk, s ma döbbenet látnom a tévében, hogy szinte minden szép helyszínünket ripityára lőtték a harcok során –, egy fotográfusról szól, egy helybeli Casanováról.

Mit szól az orosz közönség a Felhő-mennyországhoz?

– Semmit. A közönség nálunk most nem néz mást, csak huszadrangú filmeket. Azokkal van teli minden mozi. Az az igazság, hogy afféle „fesztiválfilmnek” bizonyult a Felhő-mennyország. Mindenfelé tetszik a kritikusoknak – s kész, ennyi. Jó érzés bejárni vele a világot, de azért hiányzik a nagyközönség elismerése, nem tagadom.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1067