KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Macondo

Soós Tamás Dénes

Macondo – osztrák, 2014. Rendezte és írta: Sudabeh Mortezai. Kép: Klemens Hufnagl. Szereplők: Ramasan Minkailov (Ramasan), Aslan Elbiev (Isa), Kheda Gazieva (Aminat). Gyártó: FreibeuterFilm / ORF Film/Fernseh-Abkommen. Forgalmazó: Klorofilm. Feliratos. 98 perc.

 

Manapság közel kétezren élnek azon a csecsenek által Macondónak nevezett lakótelepen, amely az ötvenes évek óta nyújt átmeneti szállást az Ausztriába érkező menekülteknek. A leélt, paneles közeg határsáv Nyugat és Kelet, civilizáció és vadon között, ahol a menekültstátuszért folyamodók igyekeznek boldogulni és szótlanul belesimulni az osztrák társadalomba. Itt lézeng húgaival és a környezetet előszeretettel rongáló barátaival a fiatal Ramasan, kinek apja csecsen lázadóként halt hősi halált, anyja pedig melankóliába és a napi robotba temetkezik, így aztán a családfenntartás felelőssége is Ramasanra hárul.

Mint a Dheepan, úgy a Macondo is belülről, kiszolgáltatott emberek bőrén keresztül érzékelteti a menekülttapasztalatot, de nem az integráció örök kérdésére futtatja ki történetét. Sudabeh Mortezai a coming of age-sztorik hagyományaihoz illeszkedve inkább azt firtatja, hogyan formálnak személyiséggé egy tizenéves gyereket az őt ért benyomások, hatások, traumák. Mi a súlya például a fiút 11 évesen már felnőttnek tekintő és a muszlim vallás tekintélyelvűségét továbbadó csecsen kultúrának, a bosszú vagy a család megóvása felé vezetnek-e a példaképnek tekintett felnőttek szavai, s milyen rémálommá csomósodnak a hazából való elmenekülés élményei.

Az integráció végül a film stílusában, és nem a menekültek közösségében valósul meg, ahol még a gyerekek között, a focipályán is újratermelődik a rasszizmus és a szegregáció. A Macondót író és rendező Sudabeh Mortezai maga is tizenévesen települt át családjával Iránból Ausztriába, s első játékfilmjében természetes könnyedséggel olvad össze az osztrák dokumentarizmus, az európai művészfilm és az iráni modernizmus hagyománya. Hiszen míg a kószálása során a társadalom visszásságait megpillantó gyerekszereplő a Hol a barátom házát vagy A fehér léggömböt idézi fel, addig az őt követő, hosszan kitartott kézikamerázások az európai művészmozik régóta (el)használt nyelvét mutatják meglepően frissnek és hatásosnak. Egyszerre fontos és hatásos film tehát a Macondo, amely főként a kulturális minták és kötelességek közt őrlődő fiú lelki életéről rajzolt pontos folyamatábrája miatt érdemes a figyelemre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12562