KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fausto 5.0

Varró Attila

 

Ha időrendbe állítanánk valamennyi neves irodalmi alakot, akik rémfilmekben születtek újjá, a sort az igen imponáló 1896-os évszámmal Faust doktor indítaná, aki a trükkfilm ősatyjaként számon tartott Mélies jóvoltából a filmtörténet legelső horror-hőseként öregbíthette tovább hírnevét. Az ördög kastélya óta legalább félszáz félelmetes mozidarabban felbukkanó tudós és ördögi fele az ezredfordulóra épp olyan divatjamúlt őskövületnek számított, mint Marchen-cimborái prágai diáktól az álomdémon homokemberig (ennek legárulkodóbb bizonyítékát a 2000-es Tizenéves Faust voltam című tévékomédia jelentette), mígnem az új század váratlanul ismét felfedezte a megkísértett doktor figuráját – igaz csupán Spanyolország határain belül. Míg a spanyol-amerikai koprodukciós Faustban (2001) Brian Yuzna gore-specialista a képregényadaptáció, kebelplasztika és digitális látványeffektek modern Bermuda-háromszögébe vezette istentagadó doktorát, addig a katalán Fausto 5.0 rendezőhármasa az ellenkező véglet felől próbált új színt lopni a palettára.

A névtelen, időntúli nagyvárosban rendezett orvos-konferenciára érkező specialista és semmiből felbukkanó volt páciense különös Faust-Mefisztó kapcsolatát végigkövető mű olcsó tömegcikk helyett komoly szerzői érdemek látványos szemléltetésére készült – a három bába között azonban sajnos elveszett a gyermek. Miközben a trendi reklámfilmes Ortiz kizárólag azt a célt tartotta szem előtt, hogy minél hívebben reprodukálja a Fincher-vonal lecsupaszított gótikus látványvilágát, a La Fura dels Baus Európa-hírű (tánc)színházi csoportjából elkalandozó OlléPadrissa páros kreatív energiáját főként a látványos drámai konfliktusok halmozása emésztette fel. Sorra robbannak a jelenetek, a két színész hihetetlen teljesítményt nyújtva próbál lépést tartani a fordulatokkal, összecsapásaik erőteljesen megkomponált érzelem-koreográfiák – de arra sajnos együttvéve sem képes a sok ötletpetárda, hogy elfeledtesse a figyelmesebb nézőkkel a minden eredetiséget és önálló gondolatot nélkülöző történetet. Aki ebben a filmben eladta a lelkét, az elsősorban nem a főhős volt: habár az kétségkívül vigasztaló, hogy szemmel láthatóan nem aprópénzért köttetett az alku.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2122