KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szomorú vasárnap

Bori Erzsébet

 

A hazai mezőnyt nézve ki gondolná, hogy ilyen nagy történeteink vannak nekünk, magyaroknak. Seres Rezső világslágerének közismertsége az aranycsapatéval vetekszik, azt is tudja mindenki, hogy a magyar egy búvalbélelt nép, de gyanítom, hogy a magyar bánat mint olyan hallatán nem történelmünk zaklatottsága képzik meg az idegen előtt, hanem a Szomorú vasárnap, amely statisztikailag is mérhetően igazolja, hogy házi készítésű világfájdalmunkból még exportra is jutott.

De mit tudtunk mi idehaza Seres Rezsőről? Úgy képzeltem, hogy a siker szele Párizsba vagy Hollywoodba röpítette, és leesett az állam, amikor nemrégiben kiderült, hogy itt zongorázott a szomszéd kerület egyik presszójában, szegény maradt, mint a templom egere, miközben a vasfüggöny túloldalán mások zsebébe dőltek a busás jogdíjak. Mindezt egy izgalmas, bár kissé bő lére eresztett magyar dokumentumfilmből tudtam meg, ezek után érthető kíváncsisággal néztem, mit hoznak ki a szürke kisemberi életből a német játékfilmesek. Nem hoztak ki semmit. A Szomorú vasárnap ugyanis nem Seres Rezsőről szól, hanem a dal romantikus története köré kitalált emberek szerelmi háromszögéről, a sivár szocializmus helyett pedig a háború mozgalmas éveibe helyezi el a cselekményt. A filmet Magyarországon forgatták, a negyvenes évek Budapestje gyönyörűséges, mondén városként jelenik meg a képeken, a magyarok egyszerűen imádnivalóak, szépek, tehetségesek, nagyvonalúak, azt már mondanom sem kell, hogy dalból van a lelkük. Ilyennek látni magunkat, már ez bőven megéri a jegy árát. A történethez nélkülözhetetlen negatív hősöket egytől egyig hazulról hozták a németek, akik csak azzal vigasztalódhatnak, ha megnéznek néhány új magyar filmet, amelyben sokkal rokonszenvesebb színben tűnnek fel.

A női főszerepet Marozsán Erika kapta, aki az alacsony költségvetésű hazai darabok után látható élvezettel veti bele magát a fényben úszó, kosztümös világba, alakítása igazi felfedezés.

Minden a legnagyobb rendben van – mondjuk, az csalódás, hogy a Szomorú vasárnapot nem a Billie Holiday énekelte feldolgozásban halljuk –, csak a Rudi bácsival szúrtak ki már megint, a világszáma után a sorsát is elorozták tőle (hogy mást ne mondjak, a filmben nem ő a zsidó, hanem a főnöke), mert ezentúl mindenki ilyennek képzeli majd Seres Rezsőt és életét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2902