KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pillangókisasszony visszatérése

Kapecz Zsuzsa

A szovjet filmgyártásban virágkorát éli a híres művésznők pályafutását bemutató filmek készítése. Nemrég idézték meg Anna Pavlovát és Ljubov Orlovát a filmvásznon, most pedig a neves ukrán énekesnő, Szolomija Kruselnyicka került sorra. Kruselnyicka egy galíciai kis faluból indult el a világot jelentő deszkák felé, első sikereit a lvovi operánál aratta, majd Pétervár, Bécs, Milánó következett, végül a forradalom után a lvovi konzervatórium tanári katedrája. Szerepléseinek fénykorában együtt énekelt Carusóval és Batoccianival; Puccini személyes barátságát élvezte, aki rábízta a Manon Lescaut főszerepét, később pedig az először kifütyült Pillangókisasszony eléneklését, ami a művésznő pályájának csúcsát jelentette.

Mindezt és a fontosnak vélt magánéleti vonatkozásokat a rendező, Oleg Fialko érdekes szerkezetű filmben tudatja a nézővel. A Zűrzavaros út és a Kemény ember című munkái után, amelyek egészen más stílusúak voltak, és más környezetben játszódtak, Fialko megpróbált váltani, témában is, formailag is. A már idős énekesnő maga mesél az életéről, és a különböző idősíkok szeszélyesen, „az emlékezet mechanizmusát követve, nyugtalanul hullámzónak, felbukkannak, eltűnnek... A film magas színvonalú képi és zenei kultúráról tanúskodik...” (Szovjetszkaja Kultura, 1983. szept. 10.) Kétségtelen, hogy az elsőfilmes operatőr, Gennagyij Engsztrem az újonc berendezőkkel együtt bravúros munkát végzett, a századelő gyönyörű szecessziós ruháiban, épületeiben, tárgyaiban tobzódnak a képek. A sajátos szerkezet azonban nem szolgál azzal az újszerűséggel, amellyel eleinte biztat: a cselekmény akadozik, a párbeszédek fülsértően didaktikusak, és a szintén ezzel a filmmel debütáló Jelena Szafonova alakítása elég jellegtelen.

A film legvégén, néhány archív fotó segítségével megjelenik előttünk az igazi Kruselnyicka. Határozott tekintetű, karakteres vonású, dekoratív jelenséget látunk; de annak találgatása, hogy milyen volt valójában – akár a színpadon, akár a kulisszák mögött – továbbra is a képzeletünkre marad: Fialko filmje semmiképp sem róla szól, inkább csak igényes esztétikai kézikönyv a szecesszió barátainak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6024