KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Hosszú futására számítottunk BBS – 40 év
• Muhi Klára: Gettó, egyetem, politikai csatatér A BBS első két évtizede
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 2. rész
• Andor Tamás: Egy körültekintő ember In memoriam Schiffer Pál
• N. N.: Schiffer Pál (1939–2001)
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Őszi kollekció Titanic Fesztivál
• Varró Attila: Határsértések Koreai új hullámok
• Varró Attila: Hajcsat a párnán Beszélgetés Jafar Panahival

• Hungler Tímea: Biohazardírozás Hollywoodi vírusok
• N. N.: Járványok és bioterror Vírus-mozi
• Karkus Zsolt: Frankenstein siratja Monstrumot Klónok, szörnyek, őrült tudósok
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Disznóól és felhőfejes Velence
• N. N.: Az 58. velencei filmfesztivál díjai
• Kemény György: Videofreskók Velencei biennálé
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Kettős filmtükör A tizedik évtized

• Pápai Zsolt: Mesterbeállítás Howard Hawks rejtőzködő kamerája
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Cuba sí, Cuba no Mielőtt leszáll az éj
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Dalok a második emeletről
• Takács Ferenc: Ízig-vérig Anne-Mary
• Köves Gábor: Süti, nem süti
• Ágfalvi Attila: Szívtiprók
• Hungler Tímea: Doktor Szöszi
• Herpai Gergely: Kéjutazás
• Elek Kálmán: Eredendő bűn
• Harmat György: Lovagregény
• Varró Attila: Mélyvíz
• Tamás Amaryllis: Második bőr
• Varga Balázs: Végzetes hipnózis
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Búcsú

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szent Lajos király hídja

Békés Pál

 

A Szent Lajos király hídja látványosan (moziról lévén szó, hogyan is másként?) bizonyítja, mi minden nem elegendő egy élvezhető filmhez. Nem elég a nemes nyersanyagként szolgáló Thornton Wilder-kisregény. Nem elég a szereplőgárdában felvonultatott nagyágyúk sora, egyebek közt Robert De Niro, Harvey Keitel, Geraldine Chaplin. És nem elég a korhűnek tetsző dús jelmezek tömkelege, melyekben a színészek a mozgásképtelenség határán evickélnek a vásznon. Amikor a perui alkirályt alakító (szintén Oscar-díjas) F. Murray Abraham gallérjának kalodájában és mellközépig omló parókájának súlya alatt nyögve sietteti az eseményeket, mondván, meg kell fulladni ebben a melegben, mélységesen egyetértünk vele, ám a halk derű nem a rendezői szándéknak megfelelően buzog fel bennünk, hanem amúgy civil módra.

A kiglancolt díszletek között folydogáló események (a helyszínül szolgáló XVIII. századi Perunál tisztább és hulladékmenetesebb övezetet nem látott még a filmvilág) kevés érzelmet korbácsolnak fel a nézőkben, katarzist pedig semmiképpen, még az  Inkvizíció által  könyvével együtt máglyára ítélt, és ott melankolikus arccal lobogó Juniper atya láttán is csak az jut eszünkbe: nyilván neki is melege van, mint korábban a perui alkirálynak.

A regény, melynek megfilmesítésére a korábban inkább színésznőként és színpadi szerzőként ismert  forgatókönyvíró-rendező kísérletet tett, a sors és a véletlen esélyeinek, a Gondviselés  létének vagy hiányának nagy példázata,  mely a Lima határában leszakadt hídról a halálba zuhant öt áldozat történetében meséli el, miért volt törvényszerű, hogy akkor és ott éppen ők voltak a hídon. Az események nyomába eredő, mai szóval oknyomozó riporterként dolgozó Juniper atya hét évet áldoz az események földerítésére, ám a történtekről írott krónikája kivívja az egyházi felsőbbség haragját, és máglyán végzi. Mindez természetesen szolgálhatna egy ragyogó film alapanyagául, ehhez azonban az amerikai klasszikust tisztelő, szöveghű, emelkedett narratív unalom helyett feszes forgatókönyv kell, amit a forgatókönyvíró Mary McGuckian nem készített el, a rendező Mary McGuckian viszont bedőlt a forgatókönyvírónak, és ez lett a vesztük, mindkettőjük veszte.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8493