KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Szállítmány

Varró Attila

Armored – amerikai, 2009. Rendezte: Antal Nimród. Írta: James V. Simpson. Kép: Andrzej Sekula. Zene: John Murphy. Szereplők: Matt Dillon (Mike Cochrone), Laurence Fishburne (Baines), Columbus Short (Ty), Jean Reno (Quinn), Skeet Ulrich (Dobbs). Gyártó: Buckaroo / Farah Films & Management. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 88 perc.

Mindazon magyar rendezők, akik halhatatlanná váltak a klasszikus Hollywoodban, egyetlen műfajban alkottak egyaránt maradandót: legyen bár hagyományosan moralizáló (Michael Curtiz: Mocskos arcú angyalok), éjsötét noirba hajló (Andre de Toth: Bűnözési hullám), romantikus hangvételű (Charles Vidor: Gilda) vagy szikár dokumentarista (Laslo Benedek: New York kikötője) a gengszterfilm jelenti a legbiztosabb zsánerzálogot az Álomgyárban érvényesülni próbáló hazánkfiának. Bő félévszázadnyi hiátus után legújabb aspiránsunk is jól bevált gengsztersztorival próbál szerencsét, ám a Biztosításból, Kontrollból ismert keménykötésű lúzercsapatok nyomát követve a 42 milliós pénzszállítmányt fuvarozó páncélautók kirablását ezúttal rutinos bűnözők helyett maguk a biztonsági cég megfáradt őrei hajtják végre – köztük a főhőst jelentő iraki veteránnal, aki a tuti melónak ígérkező akció első véráldozatánál társai és barátai ellen fordul.

Antal Nimród második amerikai filmje, a Szállítmány (hasonlóan az Elhagyott szobához, az eredeti cím kétértelműsége ismét elvész a magyar fordításban) nem csupán szerepcseréjével írja felül a klasszikus heist-filmeket, de a történet felénél finoman műfajt vált, és a szerzői kedvencet jelentő thriller szabályai szerint módosítja a cselekménymenetet – méghozzá épp úgy egy klausztrofób csapdába szorult hős és a kívül rekedt gyilkosok macska-egér harcának suspense-dramaturgiájára építve, miként az Elhagyott szobában történt. Túl azon, hogy Antal eredményesebben érvényesíti saját műfaji látásmódját kilúgozott pszicho-terrorfilmjénél (a férfi-összetartást szétmaró erkölcsi konfliktusok drámája jóformán hibátlanul illeszkedik a feszültségteremtő fordulatok közé), megnyerő egyszerűséggel és meggyőző hitelességgel eleveníti fel a heist-filmek revizionista fénykorát: a Szállítmány első beállításától az utolsó színészi gesztusig olyan, mintha negyven évvel ezelőtt vezényelték volna le, ami ezen a műfajterepen a lehető legnagyobb fogásnak számít.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10074