KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Heli

Baski Sándor

Heli – mexikói, 2013. Rendezte: Amat Escalante. Írta: Amat Escalante, Gabriel Reyes. Kép: Lorenzo Hagerman. Zene: Lasse Marhaug. Szereplők: Armando Espitia (Heli), Andrea Vergara (Estela), Linda González (Sabrina), Juan Eduardo Palacios (Beto). Gyártó: Mantarraya / Tres Tunas. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 105 perc.

 

Míg Tarantinót és a köpönyegéből előbújt kollégáit gyakorta éri az a vád, hogy az erőszak kultuszát ápolják és rossz hatással vannak a társadalom mentálhigiénés állapotára, addig a mexikói rendezők ha akarnák se tudnák sokkolni hazai közönségüket. Azt, ami a több évtizede tartó drogháború következtében Mexikó utcáin zajlik, még a legvéresebb torture porn-filmek se lennének képesek hitelesen visszaadni; a híradók mindennapos beszámolói a megcsonkított és közszemlére tett hullákról és az internetre feltöltött kivégzés-videók überelhetetlenek.

Hogyan érdemes mégis tudósítani a pokolból, ha képtelenség a valóságot túllicitálni? Amat Escalante rendező a szenvtelenségre szavazott, a Cannes-ban rendezői díjjal elismert Heli ugyanolyan tárgyilagos távolságtartással követi szereplőit, mint az európai szerzői filmek minimalista iskolája. A kontraszt működik: a drogkartell és a milícia kereszttüzébe keveredő család kálváriáját az elidegenítő elbeszélésmód csak még megrázóbbá teszi, ahogy az erőszak képsorai is jobban sokkolnak hűvös kistotálokban. A film látszólagos eszköztelensége, a dramaturgiai csúcspontok kijelölésének mellőzése azt sugallja, hogy abban, aminek tanúi vagyunk – elrablás, kínzás, kivégzés –, semmi rendhagyó nincs; így zajlanak a mexikói hétköznapok, és ezt a történet összes szereplője, a korrupt rendőröktől az ártatlan civileken át az erőszak és az anarchia világába beleszületett gyerekekig mindenki teljesen természetesnek veszi. A Heli több szempontból is a 2011-es Miss Bala párdarabja, mindkét film arra reflektál, hogy a korábban csak egymást irtó kartellek és rendőrök háborújában ma már nincsenek kívülállók, bárki áldozattá válhat. Nem elhanyagolható különbség ugyanakkor, hogy amíg Gerardo Naranjo drámája közönségbarát módon mesél, addig a Heli a minimalista artfilmek felesleges manírjait is felvonultatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11763