KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A hírnév ára

Baski Sándor

La rançon de la gloirefrancia-belga-svájci, 2014. Rendezte: Xavier Beauvois. Írta: Etienne Comar. Kép: Caroline Champetier. Zene: Michel Legrand. Szereplők: Benoît Poelvoorde (Eddy Ricaart), Roschdy Zem (Osman Bricha), Séli Gmach (Samira), Chiara Mastroianni (Rosa). Gyártó: France 3 / Arches Films / RTS. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 100 perc.

Pár hónappal Chaplin temetése után a komikus svájci sírját egy lengyel és egy bolgár bevándorló kiásta és a koporsót ellopta. A két férfi váltságdíjat szeretett volna kizsarolni az özvegyből, Oona Chaplinből, de a rendőrök végül mindkettejüket elfogták. A holttest, amelyet egy közeli mezőn ástak el, visszakerült a temetőbe.

Ez az incidens ihlette meg Xavier Beauvois-t, aki a történet alapjait megtartotta, de a két kelet-európai férfit egy algériai és egy belga bevándorlóra cserélte. A sittről frissen szabaduló Eddy, régi barátja és lekötelezettje, Osman házában talál átmeneti menedékre, és ő az, aki látva házigazdája sanyarú helyzetét – a férfi sem felesége műtétjét, sem lánya továbbtanulását nem tudja fizetni –, előáll a nagy tervvel.

A Biciklitolvajoktól az Alul semmin át a Breaking Badig tucatszámra lehetne sorolni azokat a mozgóképeket, amelyekben a kilátástalan helyzetbe került kisember kétségbeesett tettre ragadtatja magát. Ehhez a hagyományhoz csatlakozik A hírnév ára is, de Chaplint, illetve a testét, nem csak MacGuffinként használja fel, a személyéhez tapadó kulturális kontextusokat is beemeli. A legendás csavargónak Eddy és Osman is rokona, előbbi testesíti meg a felelőtlen, csetlő-botló bohócot – nem véletlen, hogy a film végére igazi, cirkuszi bohóc lesz belőle –, míg utóbbi a figura tragikusabb oldalát villantja fel a szintúgy chaplini ihletésű gyerekszereplő oldalán.

Chaplin, ahogy az a fináléban el is hangzik, a szegények, a bevándorlók és a hajléktalanok barátja volt, szellemének megidézése egy minden morbiditása ellenére is merőben humanista történetben így több szimpla hommage-nál. Nem is az empátia és a melegség hiányzik a filmből, hanem az arány-, és az ütemérzék. A hulla(el)rablás, mint téma, a fekete komédia műfajáért kiált, de Beauvois nem találja a dráma és a vígjáték közti határvonalat. Ugyanolyan ráérős tempóban mesél, mint a Cannes-ban díjazott Emberek és istenekben, de ami abban a komor, tragédiába torkolló, spirituális hangvételű történetben adekvát stílusnak minősült, az itt zsáneridegen megoldás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12149