KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Citizenfour

Sepsi László

Citizenfour – német-amerikai, 2014. Rendezte és írta: Laura Poitras. Kép: Kirsten Johnson, Laura Poitras. Szereplők: Edward Snowden, Glenn Greenwald. Gyártó: Praxis Film / Participant Media. Forgalmazó: Magyar Hangya. Feliratos. 114 perc.

 

Mielőtt 2013-ban Edward Snowden kiszivárogtatta volna, milyen alkotmányellenes módszerekkel figyeli meg és hallgatja le saját állampolgárait is az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal, a cikkeket megíró újságírók mellett megkereste Laura Poitras dokumentumfilmest is, hogy harmadik félként rögzítse az interjúkat. Az így elkészült Citizenfour, a munkássága miatt az állambiztonsági szervek által szintén zargatott Poitras 9/11-trilógiájának zárdarabja, az elhatározástól Snowden kényszerű moszkvai emigrációjáig követi az eseményeket, ám tárgyilagos szenvtelensége mögött Poitras munkája ideológiailag éppoly terhelt darab, mint bármelyik Michael Moore-tétel.

A Citizenfour fő problémája mégsem az, hogy Snowden és pártfogóinak gondolatmenetével csak a legolcsóbb állami porhintést állítja szembe, így a mismásoló ügyvédek és Obama elnök terelése még azelőtt elveszítenek minden nézői szimpátiát, hogy egyetlen valamirevaló érvük előkerült volna (ha van ilyen egyáltalán), hanem hogy a készítők kevéssé reflektálnak saját médiaszövegük pozíciójára a történetben. A hongkongi hotelszobában adott beszélgetések mögött csupán a rendszerrel szembeszálló kisember naiv mítosza sejlik fel, amit csekély mértékben árnyal, hogy Snowden láthatóan élvezi ezt a szerepet és a vele járó nyilvánosságot, önként engedve be privát szférájába a dokumentumfilmes stáb fürkész kameratekintetét. Amellett, hogy a Citizenfour ezzel csak megerősíti a szivárogtató Dávid és a mindig fülelő Góliát kényelmesen ismerős történetét, távolságtartás nélkül vállalja fel az NSA tevékenységéből levezethető paranoid világképet. A megfigyeltség puszta lehetősége öncenzúrára készteti a megfigyeltet, hangzik el többször a foucault-i tanulság, miközben a nyomasztó soundtrack vagy az egyik beszélgetés alatt megszólaló tűzriadó sokkja egyaránt a zsigeri nézői bevonódást, az „akár én is lehetek megfigyelt” érzetét erősítik. A Citizenfour ezáltal úgy beszél a megfigyeltség elleni harcról, hogy közben épp rettegni tanít – de a paradoxon tematizálására sajnos már nem pazarol játékidőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12222