KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Marguerite – A tökéletlen hang

Csiger Ádám

Marguerite – francia-belga, 2015. Rendezte: Xavier Giannoli. Írta: Marcia Romano és Xavier Giannoli. Kép: Glynn Speeckaert. Szereplők: Catherine Frot (Marguerite), André Marcon (Georges), Michel Fau (Atos), Christa Theret (Hazel). Gyártó: Fidelité Films. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 127 perc.

 

Épp bemutatásra vár egy életrajzi film Florence Foster Jenkinsről, a híresen tehetségtelen önjelölt operaénekesről, akinek senki nem szólt, hogy fülsértő a hangja. Stephen Frears rendezi, Meryl Streep és Hugh Grant játszanak benne, de néhány szemfüles francia megelőzte őket. Noha igaz történeten alapul, a Jenkins élete által inspirált film nem túl eredeti: jellemezhető az Amadeus, az Ed Wood és az Alkony sugárút ötvözeteként, utóbbit ráadásul (talán öntudatlanul) meg is idézi egy Erich von Stroheim karakterére emlékeztető lakáj figurájával. A film a XX. század eleji Franciaországban játszódik, címszereplője, Marguerite pedig egy zenerajongó arisztokrata, aki kizárólag elnéző baráti körének énekel, amíg egy tréfás kedvű zenekritikus „annyira rossz, hogy már jó” alapon pozitív recenziót nem ír róla. A középkorú nő vérszemet kap és karriert szeretne operaénekesként, néhány rosszakarója pedig adja alá a lovat.

A Marguerite-en meglátszik, hogy megtörtént eseten alapul, és ez nem válik előnyére. A hősnő kérészéletű karrierjét ugyan következetesen fedi le, ám közben mellékkarakterek morzsolódnak le és bukkannak fel az oldalán mindenféle dramaturgiai rendszer nélkül. A művészetek képviselői közül csak az énekeseknek van elengedhetetlen szüksége a visszajelzésre, mivel mindenki máshogy hallja a saját hangját. Viszont pont ez a kivételes helyzet teszi szimpla vígjátékká a filmet, miközben szólhatott volna a dilettantizmusról és a giccs esztétikájáról is, mint a Nagy szemek, vagy a gazdagok dekadenciájáról, mint a Foxcatcher. Xavier Giannoli filmjének humora ehelyett korántsem áll távol az „annyira rossz, hogy már jó” komikumtól, legviccesebb jelenetei ugyanis Marguerite ellenállhatatlanul hamis performanszai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12566