KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Víziváros

Mellébeszélők

Kránicz Bence

Moll Zoltán vízivárosi hősei önvédelemből választják a szellemes fecsegést a konfliktusok kibeszélése helyett.

 

Két remek fickó lép ki a Varsányi Irén utcai Módszertani Kabinet (röviden, frappánsan: Móka) kávézóból. Fontos, hogy pont innen lépnek ki, az ötvenperces filmben mintegy kétperces mozdulatlan beállítás mutatja a hely bejáratát. A koncepció éppen ez: minél konkrétabban, direktebben kötni a film történetét az itt-és-mosthoz. Az „itt” a budapesti Víziváros, a „most” a kétezertizes évek közepe, a szereplők pedig azok a kedves, érzékeny, kallódó későhuszonévesek és koraharmincasok, akiket úgy szeretnek a magyar rendezők, Szabó Istvántól Sós Márián át Reisz Gáborig.

A különféle háttérpozíciókban, többnyire rendezőasszisztensként az ezredforduló óta filmező Moll Zoltán ehhez a nagy hagyományú iskolához csatlakozik „középhosszú”, minimális büdzséből forgatott játékfilmjével. Kivált a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan inspirálhatta, amelyről valóban elmondható, hogy nemzedéki üggyé vált, és a megcélzott közönségrétegből az is látta, aki egyáltalán nem néz magyar filmet.

Ehhez persze szükség volt az otthonos nagyvárosi helyszínekenés ismerős élethelyzetek felvillantásán túl hiteles karakterekre, az érzelmi-lelki konfliktusok életszerű bonyolítására, a Víziváros pedig ezeken a frontokon alulteljesít.

Eleinte még izgalmasnak tűnik, hogy a Vajda Milán és Dömötör András által játszott kebelbarátok mintha az okoskodó értelmiségi fiatalemberek paródiáit adnák: egymás minden szavába belekötnek, azt játékosan továbbfűzik, szó- és egyéb vicceket pukkantgatnak. Jól mulatnak, büszkék saját különcségükre és modorosságaikra, arra, hogy az egyik következetesen Igor úrnak szólítja a másikat, a másik meg hollandusnak mondja a hollandot.

Ezekhez a figurákhoz, vagy a később hozzájuk csapódó, bohém és elveszett (milyen is lenne?) lányhoz nehéz közel kerülni, mert nem tétova, döntésképtelen, gyereklelkű felnőtteket látunk és hallunk, hanem rokonszenves, valóban generációjuk legjavához tartozó fiatal magyar színészeket, amint főiskolai helyzetgyakorlatokat mondanak föl a Széna és Batthyány terek között kalézolva. A néző persze nem fatuskó, hanem érzékeny ember, a Víziváros nézői pedig a szűk körű forgalmazás miatt leginkább abból a rétegből kerülhetnek ki, amelyikről a film szól, így aztán mégsem nehéz azonosulnunk a jelzett problémákkal. Vajda karaktere, Márk harminc múlt, de szeretne úgy csinálni, mintha húsz lenne. Felesége nem tűnik elégedettnek – ennél több nem derül ki róla, Péter Katának két jelenet jut a filmben.

Az első harmad és egy remekül megírt, kifogástalanul eljátszott sapkavásárlási jelenet után viszont nem Márk és Igor barátsága, hanem Igor és a sapkás lány (Kurta Niké) setesuta, bontakozó románca kerül a történet középpontjába, a probléma pedig az, hogy Igor nemhogy elköteleződni, de egy helyben maradni is képtelen. Külföldről jött, külföldre is megy vissza, fölösleges tehát hosszútávú párkapcsolatban gondolkodni.

Értjük, hogy hőseink azért maradnak a szellemes fecsegésnél a konfliktusok kibeszélése helyett, mert élethelyzetük is bizonytalan, megnyugvásuk pillanatnyi, harmóniájuk illuzórikus. Hálásak vagyunk a sapkás lánynak, mikor beszélgetni szeretne erről Igorral, aztán hamar rájön, hogy fölösleges, mert ezek a srácok önvédelemből beérik a mellébeszéléssel – túl kevés ilyen hiteles pillanat akad a Vízivárosban, amit nem megérteni, hanem átérezni lehet. Marad az üres szövegelés, előfordul, hogy teljes jelenet vész a semmibe.

A gyors tempóban felvett tévéfilmeket idéző, fantáziátlan, funkcionális beállításokat sorjázó képi világ sajnos megnehezíti, hogy legalább a címbe emelt környék szépségében elmerülhessünk, pedig a főváros egyik legélhetőbb és legbarátságosabb részéről van szó. Igaz férfibarátság, intellektuális humor és a Víziváros – sem Ottlik Géza, sem Cseh Tamás nem esik túl messzire ettől a hangulattól, a Víziváros hősei mintha mégsem lelnék a nyomukat.

Víziváros – magyar, 2017. Rendezte és írta: Moll Zoltán. Kép: Vízkelety Márton.  Zene: Palotay Csaba. Vágó:Tuza-Ritter Bernadett. Szereplők: Dömötör András (Igor), Kurta Niké (Polina), Vajda Milán (Márk), Péter Kata (Dóra). Gyártó: Mignon Film. 50 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/04 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13168