KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dagály

Zalán Vince

 

Az eltűnt, majd megtalált mosolyok filmje, mondhatnánk a ma divatos szlogen-fogalmazásmód frappáns felületességét utánozva az ausztrál Gilliam Armstrong alkotásáról, melynek fő színtere egy kis, óceánparti település, annak is lakókocsikból álló, komfortos szegénynegyede. Valójában szomorkás mű. Szomorkás, mert a rendező maga is elérzékenyül a történettől: egy fiatal anya elhagyja leánygyermekét, majd, évek múltán, véletlenül ráakad s – kellő bonyodalmak után – egymásra találnak, együtt folytatják életüket. Szomorkás, mert ennek az elérzékenyült-ségnek a tónusa uralja a képsorokat.

Nem, Gilliam Armstrong előadásmódjában nincs semmi ízléstelen, netán giccses. Ellenkezőleg: kifejezetten mértéktartó. A rockzene csak annyit szól, amennyi szükséges, a falu kanbuliján pénzért vetkőző anya csak addig vetkőzik, amíg..., a sírásból nem lesz zokogás, a részegségből okádás, a szerelmeskedésből szexjelenet, és sorolhatnánk tovább a példákat. De hát tudjuk: a mértéktartás nemcsak a bölcsesség, a megfontolt életstratégia jellemzője lehet, hanem a középszeré is. A tisztességes, jószándékú középszeré, amely mindenről csak annyit mond, amennyit már mindenki tud, s amely hangulattá desztillálja a szenvedélyt, miközben az érzelmek uralmának dicsőségét zengi. Ilymódon mértéktartó, lektűrfilm a Dagály is. Szereplőinek szomorkás mosolya olyan ismerős, mintha nem is egy távoli földrész filmrendezőjének kamerája láttatná velünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5476