KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Geréb Anna: Grigorij Csuhraj (1921–2001)
NŐ-IDOLOK
• Bori Erzsébet: A betiltott nők Képtelen Afganisztán
• Nánay Bence: Csador-feminizmus Az iráni film nőképe
• Hungler Tímea: Nőnem, hímnem Emancipáció Hollywoodban
• N. N.: Hollywoodi feminák
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: Kiürült agóra A rendszerváltás filmjei – Beszélgetés György Péterrel, Hirsch Tiborral és Révész Sándorral
• N. N.: A rendszerváltás filmjei
• Muhi Klára: Volt egy liget Beszélgetés a BBS-ről Durst Györggyel, Gödrös Frigyessel és Monory M. Andrással
CYBERVILÁG
• Mersich Gábor: Üzenetek az abszolút szellem korából A Sztalker és a Mátrix
• Korcsog Balázs: Földelt sci-film Tarkovszkij Solarisa

• Trosin Alekszandr: Keresd a nőt! Az orosz krimi nemet vált
• Veress József: Puskin, Sztálin, Tarkovszkij Orosz könyvespolc
• Lajta Gábor: A Császár rajzos kabinetje Kuroszava-kiállítás
• Karátson Gábor: Kínában az igazság Csang Ji-mu történetei
• Wostry Ferenc: Akciógól Chow Sing Chi: Shaolin foci
KRITIKA
• Csont András: A múltak ütemén Bacsó Péter: Hamvadó cigarettavég
• Hirsch Tibor: Reinkarnációink Koltai Róbert: Csocsó
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A Titanic szobalánya
• Bikácsy Gergely: Reménytelen gyilkosok
• Tamás Amaryllis: Aranyhere
• Takács Ferenc: Jay és Néma Bob visszavág
• Varró Attila: A Fekete Tigris könnyei
• Zsidai Péter: Ne szólj száj
• Kömlődi Ferenc: Atlantisz – Az elveszett birodalom
• Déri Zsolt: Human Nature
• Köves Gábor: Aranybánya
• Glauziusz Tamás: Sötét ablak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Soha ne mondd, hogy soha

Hámori Dániel

Il ne faut jurer… de rien – francia, 2005. Írta és rendezte: Alfred de Mussett műve alapján Eric Civanyan. Kép: Eduardo Serra. Zene: Francois Peyrony. Szereplők: Gerard Jugnot (Van Buck), Jean Dujardin (Valentine), Mélanie Doutey (Cécile), Marie-France Santon (de Mantes). Gyártó: TF1 Films / TPS Star. Forgalmazó: Paradigma. Feliratos. 101 perc.

Alfred de Musset 1836-os színdarabja alapján készített Eric Civanyan tévé-rendező egészestés mozifilmet. E feldolgozás igen szabad, inkább a filmben felbukkanó galopp nevű táncra emlékeztet, mint irodalmi adaptációra. Az 1830-as évek Párizsában Van Buck boltos a pecsenyéjét sütögeti, a felvert árakon hizlalva vagyonát. Egy véletlen folytán De Mantes grófnő, a fennhéjázó, ám anyagilag leégett arisztokrata alkut ajánl: lánya kezét és jól csengő nevét a kereskedőnek, ha az finanszírozza nagyszabású bálját. Már csak egy férjjelölt hiányzik: a szerepre tökéletesen alkalmas Van Buck korhely unokaöccse, Valentin, a dekadens világfi. Az ifjú azonban kellően megcsömörlött már az élet ajándékaitól, így a játékba is csak egy fogadás árán megy: álruhában elcsábítja jövendő nejét. Ha elcsábul, a lagzi és a lány erénye ugrott. Ha ellenáll, nősülni kell. Hősünk beveti össze fogását, mellyel eddig a szebbik nemet puhította. Csakhogy Cecile kisasszony független, sőt cinikus szellem, aki az igaz szerelmet keresi, és átlátva a szitán, igencsak megnehezíti „ellenfele” dolgát.

A franciák oly vehemenciával fűzik kosztümös kis szerelmi kalandjukat, hogy az ember már-már elsiklana azon tény felett, hogy e kis darab igencsak besorolhatatlan. Ám a cselekmény bizony ellaposodik, s hőseink motivációi is jótékonyan csak a túlfűtött érzelmekkel igazolhatók. Civanyan könnyű, színpompás, ám igen eklektikus komédiát tesz le az asztalra, De Broca nyomdokain, ám múltját meg nem tagadó tévés mellékízzel. Így a színészek sem képesek igazán többdimenziós karakterek formálására. A film leginkább egy XIX. századi, frivol árnyjátékra emlékeztet, mely találó módon a film főcímben fel is bukkan. Kedvesen szórakoztató, negédesen didaktikus, de szerencsére nem hagy nyomot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8617