KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jo Nesbø: Fejvadászok

Benne vagyunk

Kolozsi László

A norvég krimiírót ma már senki sem kérdezi Stig Larsson-ról.

A skandináv országokban a krimik tulajdonképpen fogyasztási cikkek, a legismertebb szerzők legjobb könyvei is a papírhulladék-gyűjtőben vagy az érdeklődő szomszédnál végzik. A legfrissebb sikerekért persze borsos árat kell fizetni, de az egy-két éve kijött könyvek elég könnyen beszerezhetők, nemcsak áron alul, de akár ingyen is. A sikeres műveket nagyon sokan megveszik, de többnyire a bevásárlóközpontban, egy rekesz sör és egy rúd szalámi mellé. A bűnregények alkotóinak rendszerint becsületes polgári foglalkozásuk is van, sokan a tanári pályát hagyják ott a vérért és a borzongásért – bár abban, Håkan Nesser szerint tanárként is igencsak volt részük –, aztán van, aki az újságíró-karrierjét adta fel amikor sikeres regényszerző lett, de akad olyan író is, aki maradt pszichológus, ügyvéd. A krimiírás eleinte szabadidős tevékenység, és csak pár százezer eladott példány emészti fel a szerző eredeti foglalkozását.

Ez nem azt jelenti, hogy a krimiszerzők nincsenek eléggé megbecsülve. A Fejvadászokat jegyző Jo Nesbø a norvég elnök bizalmasa, együtt járnak kerékpározni, a szavát hallatta a Breivik-ügyben is. Nem szabad azt gondolni, írta, hogy tettével az elmebeteg gyilkos meg tudja változtatni a norvég mintatársadalmat. Serial killer-ügyekben – mivel az országban Breivik előtt évente ha két gyilkosságot követtek el – őt nevezték ki szakértőnek, elvégre nyomozója, Harry Hole sorozatgyilkosságokban utazik. Azok őrlik fel nem csak magánéletét, de egészségét is. Hole az alkohollal gyógyítja a nem hegesedő lelki sebeket. A külsőre nyomozójára hasonlító Nesbø nem egy tisztes polgári karriert dobott el magától: a szórakoztatóipar egy másik ágában már oly eredményes volt – a Coldplay zenéjéhez hasonlóban utazó Di Derre group frontembereként vált híressé –, hogy első könyvét álnéven nyújtotta be a kiadóhoz. „Akkor éreztem magam krimiírónak, amikor a harmadik könyvem megjelent” – mondta áprilisban, Budapesten.

A Hole-sorozat messze nem a legjobb darabjából, a Hóemberből Martin Scorsese készít filmet: Nesbø tehát az a skandináv krimiíró, akit az újságírók már nem kérdeznek Stieg Larssonról.

A Fejvadászok nem a Hole-sorozat darabja: nem is krimi – vagyis középpontjában nem a bűn felderítése áll –, hanem thriller. Tehát a bűn elkövetése a tárgya.

Egy nagyképű és nagyratörő – csinos galériás feleségének lopott műkincsekkel imponáló – HR-menedzser magát tekinti a szakma legjobbjának. Egy műholdas keresők előállításával foglalkozó céghez keres vezetőt. Azt hiszi ravaszabb a kiszemelt jelöltnél, de elég gyorsan világos lesz számára, hogy ő most nem vadász, nem fejvadász, hanem áldozat. A könyv tulajdonképpen az ő veszett menekülésének a története: a regény legizgalmasabb – és erősen szagos – fejezetében Clas Greve, a GPS-szakértő egyenesen egy udvari budiba űzi a mesélőt, aki nyakig merülvén a fekáliában, így tudván csak egérutat nyerni. A szupermennek látszó Greve sem legyőzhetetlen persze, és Roger Brownt, miután Greve behálózta a feleségét is, egyre erősebbé teszi a düh.

A luxuskörnyezetnek tökéletes ellenpontja a lepattant hideg viskó, a derítő. A Lexusok és az Ermenegildo Zegna-öltönyök világában élő szereplők mocskolódnak be vérrel, vizelettel, ondóval, akárcsak egy Bret Easton Ellis regényben. Ahogy Ellis-t, úgy Nesbøt is erős társadalom-kritikai indulat fűti. Nemegyszer az a furcsa érzése lehet az olvasónak, hogy ezekben a steril kórházakban, irodaházakban csak ezek a megvadult szereplők élnek, bennük van csak igazi indulat, ők tudnak már csak akarni valamit, szeretni valakit. A többiek robotok, bábok eme – a forgatókönyvet idézően egymás mellé tett, a feszültséget egyre fokozó – jelenetekben.

A norvég, egyáltalán a skandináv olvasó is azért szeretheti Nesbø, és a többiek könyveit, mert ezek olvasása közben nem a jóléti társadalom droidja. Hanem – igaz, mocsokban fetrengő –, de élő lény.

 

Animus Kiadó, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/06 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11073