KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A giallo kezdetei

Giuliano Petrelli: Szemek a fal mögött

Periszkóp a nappaliban

Nagy V. Gergő

Giuliano Petrelli egyetlen rendezése az olasz zsánerfilm hőskorának egyik kiemelkedően vérlázító darabja.

„A szalonban óhajtasz kávézni vagy egyenesen a hálószobába megyünk?” – kérdezi Karin zordan étkező férjét a Suttogások és sikolyokban, és ennek az űrhideg vacsorának a hangulatát idézi föl a Szemek a fal mögött főcím utáni jelenete. A gazdagon rakott asztal mellett úri házaspár költi az ételt, az asszony merev arcáról távolról virít az undor, a háttérben pedig a nehéz falióra komor hangja kattog – majd némi illedelmes beszélgetés után Fernando Rey hirtelen ellöki magát az asztaltól, és a derült égből előtűnő tolószékével egy periszkóphoz tekeri magát. Merthogy az írói válságban senyvedő (és egyéb téren is meglehetősen impotens) férfi speciális módszerrel keres a munkájához inspirációt: az albérlőt kukkolja egy különös szerkezettel, és amikor a fickó meztelenre vetkőzik, a feleségét is a látcsövéhez hívja – majd nagyot sóhajtva a szoknyája alá nyúl.

Nem ez volt a kiváló Fernando Rey legnagyobb szerepe – de tipikusnak bizonyosan mondható: ebben minden határon felül romlott moziban szintén az elfajzott nagypolgárság megtestesítője. A sikertelen színészi karrier után pályát váltó Giuliano Petrelli egyetlen rendezése Buñuel vonatkozó műveihez hasonlóan – s a középpontban álló kényszerkapcsolat által kivált a Viridianát és a Tristanát megidézve – a makulátlan homlokzat mögötti szennyesre tekint rá, az arisztokratikus gesztusok és a bölcseskedő mondatok mélyén húzódó, altesti motívumokat mutatja meg. Míg az elegáns kúriában jólnevelten táplálkozó páros és pedofil szolgájuk beteges szórakozási formáknak hódolnak, addig a jóléti fiatalok stílusosan üres életét élő albérlő saját nemiségét és agresszív gerjedelmeinek okait kutatja – hol Lacan köteteit, hol szexlapokat búvárol, hol pedig melegbárokban ténfereg. Petrelli ilyenformán egyszerre tudósít a kiüresedett nagypolgári életformáról és a szexuális forradalom utáni zavarodottságról – de főként hajmeresztő (vagy épp kirobbanóan röhejes) helyzetekbe sodorja a kivétel nélkül pervertált vágyak fűtötte, elrajzolt figurákat: amikor például a lakó egy fekete férfival jár bizarr násztáncot az albérleti nappaliban, a kukkolók és a néző lélegzete egyaránt elakad.

A szemtanúság témája és a szokatlan szexuális viszonyok, a fináléban összeálló trauma-történet és a dekoratív felszín mögötti romlottság – mindez a gialló bűnfilmes ciklusához köti a Szemek a fal mögöttet, de bőrszerkós sorozatgyilkos és valódi nyomozás hiányában aligha lehet annak nevezni. Petrellit utóbbiak helyett elsősorban a – giallótól szintén nem idegen – szkopofília természetrajza foglalkoztatja, és ennek feltérképezéséhez az olasz földön különösen nagyra tartott Hitchcockhoz fordult. Ami Mario Bava Hentesbárdjának a Psycho, az a Szemek a fal mögött számára a Hátsó ablak: Petrelli műve Hitchcock klasszikusát groteszk közelítésben gondolja újra. A Szemek a fal mögött szintén a beavatkozás veszélyeiről és a kívüllét drámájáról mesél, ám beteges csavarral toldja meg a voyeur vizsgálatát: Fernando Rey kukkolója nem csak a lakót figyeli, de az önkínzás vágyától vezérelve szerelmét igyekszik a kamera elé és az albérlő karjaiba űzni. A tragikus vétsége miatt bűnhődni igyekvő férfi melodrámája a finálé gonosz csattanójával teljesedik be – ami nem csupán a „feleséghez” fűződő viszonyt, de a háttérben nagy kedvvel disznólkodó háziszolga (az Üvegbabák rövid éjszakája és a Ki látta őt meghalni? című giallókban hasonlóan elaljasult figurákat alakító José Quaglio) szerepét is új fénybe állítja.

Amiként a klasszikus giallók a szubjektív kamera révén rendre a gyilkos szemszögébe helyezik a nézőiket, úgy Petrelli filmjének jelentős részében szintén egy morálisan elvetemült szereplővel vagyunk kénytelenek azonosulni – hiszen számos jelenet a perverz kukkoló periszkópja által tárul a szemünk elé. Ha a Hátsó ablak tolókocsis hőse a klasszikus filmek befogadói helyzetét modellezi, akkor a Szemek a fal mögött leginkább az exploitation-mozik nézőire reflektál: Fernando Rey egyre csak azt állítja, hogy az albérlő tetteinek rugóira kíváncsi, de valójában inkább a szexuális akcióiban lel (mazochista) örömet. A Szemek a fal mögött-et is lehet úgy nézni, hogy az ember a rejtett jelentések és motivációk után kutat – de azért legyünk őszinték: Petrelli fergetegesen perverz mozija elsősorban bizarr attrakciói révén vonzza a tekintetet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/09 21-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11534