KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kamondi Zoltán: Árvai Jolán (1947–2001)
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Könyörtelenül szelíd szenvedély Fehér György–portré
• Székely Gabriella: A hölgyfarkasnak nincs története Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Varga Balázs: Entrópia Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Bakonyi Vera: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Grunwalsky Ferenc: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Schubert Gusztáv: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről
• Varga Balázs: Kétezeregyről-kettőre Kerekasztal-beszélgetés a fiatal filmesekről

• Beregi Tamás: Hol volt, hol nem lesz A fantasyfilm világképe
• Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok Peter Jackson: A Gyűrűk Ura
• Muhi Klára: Mindenki varázsló és mindenki mugli Beszélgetés a Harry Potter-jelenségről
• Gelencsér Gábor: Potter, a nagy varázsló Beszélgetés egy nyolcévessel
• Ardai Zoltán: A fába szorult lélek Pinokkió–filmek
• Békés Pál: A Pottermék Chris Colombus: Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Bikácsy Gergely: Vörös, fehér, bordó A száműzött Erósz
• Földényi F. László: Jéghideg erotika Michael Haneke: A zongoratanárnő
• Schauschitz Attila: Az örök emigráns Marlene Dietrich évszázada
FESZTIVÁL
• Stőhr Lóránt: Filmemet egy hősért Európa Filmhét
• Bakács Tibor Settenkedő: Cséb és Calgon között Reklámzabálók Éjszakája
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Balkáni anzix Fekete Ibolya: Chico
• Ágfalvi Attila: Luxusautó és cicanadrág Herendi Gábor: Valami Amerika
• Bori Erzsébet: Városfogócska Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
• Györffy Miklós: Franz Meister keserű könnyei François Ozon: Vízcseppek a forró kövön
KÖNYV
• Harmat György: A bűn története Berkes Ildikó – Nemes Károly: A bűnügyi film
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Zoolander, a trendkívüli
• Nevelős Zoltán: Vanília égbolt
• Varró Attila: Suzhou-folyó
• Vidovszky György: Kémjátszma
• Pápai Zsolt: Az egyetlen
• Köves Gábor: Ellenséges terület
• Somogyi Marcell: Vesszőfutás
• Hungler Tímea: Fiúk az életemből
• Takács Ferenc: Szörny Rt.
• Tamás Amaryllis: A mell és a Hold

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Sivatag

Reményi József Tamás

Tévé az egész világ, kalandra fel! Irány az útifilm!

 

Itt a kutyáját sem hagyná az ember – kedélyeskedik a narrátor, széttekintve egy orosz vasútállomáson. Jeges peron, kopár tél, évszaktól független sivárság. A transzszibériai vasúton járunk, a menetidő harmincharmadik vagy nyolcvannyolcadik órájában – mindegy. Az „expressz” hatvanas átlaggal ballag, elavult sínpáron, öreg Skoda mozdonnyal, a viccben ezt cserélik vodkára, de a vicc hál’istennek nem hangzik el. Sőt: az amerikai útifilm (Vonatozás Szibériában) nyugati szemlélőtől szokatlan empátiával képes közelíteni ahhoz a közérzethez, amelyben az elemi igények szintjén minden normalno. A film készítői nem szörnyülködnek és nem ujjonganak, rezignációjuk a gyakorlott utazóé, aki megszokta már a bennszülötteket.

A műsoros tömegtermelés legújabb korában az útifilmek – természetesen – ugyanolyan piacorientáltak, mint a fikciós gyártmányok. Miként nem lehet csak úgy általában rómeóésjúliázni, hanem van akciós, van musical-es, neoromantikus kivitel, különböző vevőkörök különböző igényei szerint, úgy a médiaturizmus is korábban nem tapasztalt tudatossággal igazodik a képernyőn utazók eltérő elképzeléseihez.

A produkciók egy része afféle Neckermann-reklám, azokat csábítja, akik majd a megfelelő katedrális mellé a megfelelő sajtkülönlegességet akarják elfogyasztani, s akiket a film láttán garantáltan nem lazsálhat le s téveszthet meg egy slendrián idegenvezető. Ha a turista már járt ínyenctúrán a tévében, nyugodtan vág neki autóbusszal is, s nem egykönnyen hagyja, hogy csalódjék: a valóságnak muszáj felszolgálnia a reklámban ígérteket.

Egy rafináltabb változat nem a társasutazás kollektív örömeit idézi meg, hanem a rátartibb világjáró egyedi élményét reprodukálja. Ez az útikalauz az autonómoké, azaz kicsit intellektuálisabban kalandvágyó. Jellegzetes példa Michael Palin sorozata, amely az etno- és szociofilmek módjára fordul az egyes vidékek árnyoldalai felé is. Jó stílusérzékkel fedezi föl a különös látványt egy gyémántbánya meddőjében guberáló, falunyi közösségben, a hajdani aranyásók idejére emlékeztető település-struktúrában. Ügyesen dramatizálja – Az Amazonas című epizódnál maradva – az óvatos cserkészést Bogota kábszeres utcáin, és zsurnaliszta jártassággal ülteti föl az egyik dagadt Keresztapát kackiás lovára. Mindez mégis üres valamiképp, esőerdőstől, drogostól illusztráció csupán, kevésbé kommersz kifestőkönyv az ismert közhelyek kontúrjaival. Azt látjuk, amit tudni illik, nem többet.

Az effajta bédekker öntudatodban erősít, hiszen a tájékozottságot a kívülálló fölényével ötvözi, a profi csavargóéval, aki eligazodik a világban, mielőtt még elindult volna. Ő tudja: ha folyamatosan nyugatnak tart, Indiába ér, s hogy indiánjait egy másik földrészen találta, arról nehéz lenne meggyőzni. Nála csak a tinédzser utazó öntudatosabb, akinek életkori sajátsága a már megszerzett ismeretek heves kiterjesztése. Ő hamar otthon van mindenütt, és a fogyasztói korban uniformizált glóbusz ebben szerfölött segítségére siet: ha az ausztrál sivatag legeldugottabb településén ugyanazt a kólát ihatja, és ugyanolyan diszkókulisszák közt ugyanarra a zenére táncolhat, mint szokott, úgy érezheti, meghódította a távolságokat. Kalandra fel! – invitál a tizenévesek sorozata, amelyben mindenütt egy-egy Disneyland-élmény vár, sok jópofáskodás, móka, kacagás, hiszen a producerek szerint a fiatalságot vagy idétlen jókedvvel, vagy szívszorító melodrámával kell jellemezni. Kirándulás esetén nyilván az előbbi kötelező.

A sznobéria, amely eltérő műveltségi körökben is pusztít, ugyancsak megkapja az áruját. A legkedveltebb típus a Híres Emberre épül. Olyan érvelés érvényesül itt, amely a formállogika szerint sántítana, de az útifilmekben működik: Híres Ember rajong az alaszkai halászokért, mi rajongunk Híres Emberért, következésképp imádni fogjuk Alaszkát. Legalábbis H. E. nevének hallatán leülünk a képernyő elé, és érdeklődést tanúsítunk. Az ismeretterjesztésnek régi, bocsánatosan bevált fogása ez, útifilmben viszont már csak arra a merően szánalmas tényre utal, hogy a piacon bármifajta értékrendünket a belőlünk fakadó vágyainktól független árfolyamok alakítják.

Híres Ember személyisége persze rejthet meglepetést. Nemrég például Neil Simon New Yorkját nézve megérintett egy ember és városa szétválásának mélabúja. Annak a hangulata, ahogyan valaki mindörökre szeretni fogja városát, ám ez a szeretet korántsem kölcsönös. Nem, nem a lakókkal van baj, ők számon tartják szerzőjüket, de a színház, ahol a darabjait nézik, az utca, ahol felismerik, már elfordult világ, cserben hagyja a lokálpatriótát. Neil Simonért, az íróért, nem rajongok, New Yorkban nem jártam, most mégis ugyanolyan otthontalanul otthon éreztem magam, mint pesti írók szomorú vallomásai olvastán.

Talán épp ebben van a jó útifilm titka. Hogy embert látunk a tájban. Hogy a tajgában kanyargó sínek mentén, a szőlődombokon és sajthegyek között vagy az indián fennsíkokon nem csupán élő kelléknek tekintjük futó pillantással mindazokat, akik közé érkeztünk. Ha a vendéglátók tájához mint szülőföldhöz nem hajolunk közel, csak érzéketlen képeslapokat kapunk.

Emlékszem a kipusztuló állatfajokról szóló temérdek film egyikében a koalákat, repülőrókákat s más sérült meg ritka példányt befogadó családokra. Néztem a jószágokat etető, itató, gondoskodásban felvillanyozott életű embereket különleges lényeikkel együtt, és akkor, ott tényleg megtudtam valamit az ausztrál sivatagról.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/06 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4502