KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nők férfiak nélkül

Vincze Teréz

­Zanan-e bedun-e mardan – német-osztrák-francia, 2009. Rendezte: Shirin Neshat. Írta: Shahrnoush Parsipour regényéből Shirin Neshat, Shoja Azari. Kép: Martin Gschlacht. Zene: Ryuichi Sakamoto. Szereplők: Shabnam Toloui (Munis), Pegah Ferydoni (Faezeh), Arita Shahrzad (Farrokhlagha), Tóth Orsolya (Zarin). Gyártó: ARTE / ZDF / ORF. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 95 perc.

 

Shirin Neshat iráni származású, Amerikában élő rendezőnő első egész estés rendezése az előzetes információk alapján izgalmasnak ígérkezett. A rendező eredetileg nemzetközi hírű fotográfus, ami gondosan komponált vizuális világot ígért. A téma az iráni történelem, női sorsok bemutatásán át, feminista színezettel. A film részben meg is felel a várakozásnak: látványos, világokat magukba sűrítő, szimbolikus erejű képekkel mesél drámai, ugyancsak szimbolikus súlyú női sorsokról. Hogy az egészből mégsem lett jelentős film, talán éppen abból adódik, hogy a látványos fotográfiák nem feltétlenül helyettesítik az időben kibontakozó történetet és a működőképes karaktereket.

A Nők férfiak nélkül 1953-ban játszódik, amikor Pahlavi sah nyugati segítséggel katonai diktatúrát vezet be Iránban. A történeti háttér előtt négy női sors fonódik össze: egy lázadó lelkületű nő, aki öngyilkossága után már csak szellemként van jelen a történetben; egy bordélyházból menekülő kurtizán (Tóth Orsi alakítása); egy férjét elhagyó középkorú nő és egy nemi erőszak áldozatául esett fiatal lány. A figurák didaktikusan tömörítik magukba az iráni nőkről a nyugatiak által elgondolható kliséket, sőt, a Tóth Orsi által megformált figura úgy tűnik, még ezen is túlmegy: magának a szenvedő és eltiport iráni nemzetnek lesz szimbóluma.

Ebben a filmben minden túl szép, túl artisztikus: a bordélyháztól az elhagyott kerti villáig minden úgy néz ki, mintha a Vogue egész oldalas reklámfotója lenne. A film vizualitása sokkal inkább juttatja eszünkbe Hollywoodot, mint a legjelentősebb iráni filmeket. Ami önmagában nem baj, hiszen Iránról nem csak egyféleképpen lehet mesélni, és ebben a filmben a mesei, misztikus jelleg központi szerepű. Ez némiképp magyarázza a látvány- és karakterbeli túlzásokat, de vigaszt nem igazán nyújt, miközben a lassítva hulló leplek és a gyorsítva gomolygó felhők vizuális kliséi mindent maguk alá temetnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10327