KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A préri urai

Géczi Zoltán

Hell or High Water – amerikai, 2016. Rendezte: David Mackenzie. Szereplők: Chris Pine, Ben Foster, Jeff Bridges. Forgalmazó: MPD. 98 perc.

 

A texasi születésű Taylor Sheridan korunk legfontosabb és legizgalmasabb all-american írója; az amerikai nagyregény nemes hagyományaihoz igazodva szövegezi szikár és lényegre törő forgatókönyveit (Sicario, Wind River), amelyek William Faulkner, Norman Mailer, vagy éppen Cormac McCarthy legkiválóbb munkáihoz hasonlóan beszélnek az elfelejtett Amerikáról, a rozsda rágta, szélfútta, mítoszát és jelentőségét vesztett peremvidékről, amely egyszerre szolgált az Amerikai Álom bölcsőjeként és sírboltjaként. Ez a porlepte utak és a fáradt sütőolajtól szagló kajáldák, a megfakult kockás ingek és a lehasznált kisteherautók, az ócska tetoválások és a gazdaságos six packek, a hitvány minőségű, ám halálos lőfegyverek, az elkopott ideák és az elkárhozott lelkek, Johnny Cash és White Buffalo világa, a kopár és kegyetlen country-balladák hona. A tágas égbolt alatt az Úr szeme mindent lát, bűn megtorlatlanul nem maradhat, de a bűntelenek sem ússzák meg szárazon; itt mese nincs, csupán mocskos és aljas, bárminemű fennköltségtől és emelkedettségtől mentes történetek szövődhetnek.

Sheridan második forgatókönyvét különös módon egy skót származású rendező, David Mackenzie vitte filmre John Ford klasszicista stíljében, híven igazodva az 1950-es évek westernjeihez, a szkript tartalmához és szellemiségéhez illő puritánsággal. Az értő rendezést hasonló kvalitású szereplőgárda teljesíti ki, holott nagy gondban volna a szakíró, ha Chris Pine és Ben Foster nevéhez kötelezően elvárná a főszerk a zárójelbe rakott filmes referenciát, mint az aktuális tétellel összevethető címet – nevezett urak mozgóképes adatbázisa ugyanis semmi olyasmit nem tartalmaz, amely minőségét tekintve akár csak távolról is mérhető volna A préri uraihoz. A régi tétel, miszerint egy színész valódi képességei csakis megfelelő szerep esetén mutatkozhatnak meg, ismét bizonyításra került; felemelő volna hasonló filmekben látni őket, mert Mackenzie igazgatása mellett egyértelműen kiderült, hogy eddig sem rajtuk múlt a dolog. Ellenben a bankrabló testvérpár nemeziseként színre lépő, mogorva humorú, az élet által alaposan kipróbált ranger karaktere nem idegen Jeff Bridges számára, aki karrierje során játszott már hasonló, földrajzilag és lélektanilag egyaránt a civilizáció határsávjában létező figurát (Őrült szív, 2009), amelyet akkor Oscar-díjjal, ez alkalommal pedig jelöléssel ismert el az Akadémia.

A préri urai konzervatív neo-westernként is lenyűgöző alkotás, ugyanakkor a texasi embervadászat valódi hajtóerejét nem az erőszak motívuma, hanem a szükségképpen katasztrófába torkolló cselekmény menetét meghatározó szereplők lélektani motivációi jelentik. A rendező egyetlen pillanatra sem kínálja fel a feloldozás lehetőségét, miközben a katarzist nélkülöző zárójelenet csonka mivoltában is revelációs hatású – Sheridan, élve az írók szabadságával, kegyelmet gyakorol a romlatlan szörnyetegek felett, a következő generációra hagyományozva át az ítélethozatal egyszerre felemelő és borzalmas terhét.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13704