KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A mandzsúriai jelölt

Varró Attila

 

Hollywood környékén szorosabb ok-okozati kapcsolat köti egymáshoz a pártszimpatizáns propagandafilmeket és a néggyel osztható esztendőket, mint áramszünetet a népszaporulathoz – az viszont, hogy egy nagystúdió sokmillió dolláros produkcióját csupán marketingszempontból részrehajló kampányfilmnek álcázza, egészen ritka (arcátlan) eset. John Frankenheimer tömegfilmes mesterember Mandzsúriai jelöltje 1962-ben még duplafenekű, ám egyértelmű bírálatát jelentette a hidegháborús állami propagandagépezetnek, egyaránt megcélozva azokat, akik a vörös vészt, illetve azokat, akik a hazai boszorkányüldözést látták komolyabb fenyegetésnek. A Richard Condon bestselleréből írt történet főhőse zilált koreai veterán, aki visszatérő lázálmaira alapozva azzal gyanúsítja kitüntetett bajtársát, hogy egy kínai agymosás jövetkeztében tudat alatt irányított alvó ügynökként tért vissza demokratikus hazájába. Az idei remake radikalizmusa azonban puszta látszat, hiába a sok merész lépés az aktuálpolitika irányába: a távvezérelt kuvaiti háborús hős immár egyenesen alelnökjelölt, az összeesküvés mögé pedig készítői a kézenfekvő Al-Qaida vagy EU-maffia helyett a Nagy Gonosz Amerikai Multikonszernt helyezték, Halliburton vagy McDonalds helyett Manchurian Globalra keresztelve, hogy az eredeti cím azért megmaradjon.

Noha Hollywoodban nagyítóval keresve sem lehetne alkalmasabb jelöltet találni a rendezésre Jonathan Demme-nél, aki az utóbbi években több liberális programfilmmel is bizonyított (Philadelphia, Agronomist), plusz a Paramount stúdió vezetőségének demokrata elkötelezettsége is kellőképp köztudomású, a 2004-es Mandzsúriai jelölt nem több ügyesen pozícionált és okosan kiegyensúlyozott tucat-thrillernél, amely időszerűen a Kongresszust választotta díszes kulisszának. A felpergetett cselekményvezetésű, precíz karakteralakításokkal és mérsékelt vizuális közhelyparádéval levezényelt zsánerdarab egyetlen (ám alapos) melléfogása pont remake-mivoltából fakad: egyrészt az eredeti film jól ismert csattanóját a forgatókönyvírók előrehozták és a Parallax-terv zárópoénját átemelve próbáltak a végére egy újabb csavart erőltetni, másrészt a korabeli keserű befejezést stupid happy enddé alakították a mai konformista közönségigényhez szabva. Az ilyesformán teljesen hitelét vesztett végkifejlet azonban akár törvényszerűnek is tekinthető, miként a piaci igényeket szolgáló rafinált pártsemlegesség: míg az eredeti remekmű bemutatójakor a nézők a kubai rakétaválság drámai eseményeit figyelhették a televízióban, manapság a legnagyobb politikai médiaesemény egy kínos elnöki baki, netán egy szaftos szexbotrány Michael Moore csillagos-sávos hazájában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1833