KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Shrek 2

Dóka Péter

 

Shrek, a böhömnagy zöld ogre egy régi Disney-rajzfilmben legfeljebb komikus mellékszereplő lehetett volna, a játékfilmekből ismert „jópofa kisember” rajzfilmre adaptált változata, akinek az a feladata, hogy esetlenségével és humoros kiszólásaival ellenpontozza a giccsbe hajló történetet. A nézők a kezdetektől imádták a vicces figurákat, már az 1937-es Hófehérkéből sem a bájos főszereplőnő, hanem a hét apró csibész lett közönségkedvenc. A Disney-stúdió egész estés rajzfilmjeiben hatvan éve nyüzsögnek a csupaszív antihősök – de mindig csak epizodistaként. Pedig ők azok, akik ontják a szállóigévé váló poénokat, és évek múlva már csak rájuk emlékszünk a történetből: A kis hableányból a rákra, az Aladdinból a dzsinnre, az Oroszlánkirályból pedig a varacskos disznóra. Amikor a csikorogva induló DreamWorks-gépezet jóvoltából Shrek 2001-ben nagy lábaival a vászonra taposott, a sok háttérbe szorított epizodista helyett is learatta a babért. Ő lett korunk hőse, aki azzal lázad a rózsaszín mesevilág ellen, hogy csúnyán és zölden is képes boldog lenni.

A Shrek második része kacagtató Disney-paródia, amely nemcsak a Disney-filmeket figurázza ki, hanem a képmutató finomkodást és a burkolt rasszizmust is – ráadásul mindezt  a Disney-filmek jól bevált dramaturgiáját követve. Shrek ezúttal egy Hollywoodot mintázó városba látogat el, melyet ellepnek a jóképű, Disney-stílusban megrajzolt mesefigurák, akik mind erkölcsi nullpontra süllyedtek: a jótündértől a szőke hercegig pöffeszkedő és álnok alak valamennyi. A csillogás közepette, ahol külső és modor alapján ítélkeznek, Shrek önbizalma is megrendül, ráébred taszító voltára, és keresi a lehetőséget, hogy megszépüljön. A néző azon kapja magát, hogy miközben röhög a nagyszájú csacsin és a hízelkedő kandúron, és persze szájtátva bámulja a pazar képi világot (mely semmivel sem fakóbb, mint a Disney-filmeké), a főhős magányos harca, lelki tusája rendíti meg igazán. Ez az izgalmas és okos szatíra nem csupán humanista üzenet, hanem egy jólelkű lény megható portréja is. Az ogre beint a sztárokra épülő hollywoodi filmiparnak: a Shrek 2 nagy anyagi siker, a főhős pedig igazi példakép, aki a lehető legbátrabb tettet hajtja végre: önmaga mer lenni egy felszínes, konformista világban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/07 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1961