KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ötvenhárom hideg nyara

Fáber András

 

Idén tavasszal, a film előzetes bemutatója alkalmából a rendező Budapesten járt, és több érdekes adalékot mondott el a cselekmény történelmi-társadalmi hátteréről. Egyebek között azt, hogy amikor Sztálin halála után néhány hónappal az addig mindenható Lavrentyij Beriját, az állambiztonsági szervek főnökét leleplezték, a (feltehetőleg erőszakos halála után megejtett) vizsgálat tizenhét ellenséges hatalom javára elkövetett kémkedésben és számos egyéb irtóztató bűnben találta vétkesnek, ami arra mutat, hogy egy politikai fordulat után gyakran tovább élnek az „ancien régime” jellegzetes eszközei. (A filmről, amelynek cselekménye a „bölcs vezér” és teljhatalmú földije dicstelen vége között, egy rövid, zavaros időszakban játszódik valahol Északon, a Szovjetunió egy eldugott zugában, s – jegyezzük meg – hitelesnek ható, „lepusztult” környezetben, e lap részletes elemzést közölt ez év júliusi számában.)

Noha a film alkotói igyekeztek a visszamenőleges jövőbe látás kétes értékű igyekezetétől óvakodni, bizonyos szkeptikus felhangjaikban ott vibrál a cselekmény időpontja óta eltelt harmincöt év jó néhány fanyar tanulsága.

A főszereplő (Valerij Prijomihov kiváló alakítása), akit azért ítéltek kényszermunkára, mert a háborúban mint felderítőtiszt élve tért vissza a bekerítésből, hozzá hasonlóan ártatlanul elítélt fogolytársa (az élete utolsó szerepét játszó nagyszerű Anatolij Papanov) segítségével leszámol ugyan a falucskát megszállva tartó, dúló-fosztogató banditákkal, akiket – sok más bűnözővel egyetemben – Berija egyik utolsó zavart keltő intézkedése, egy részleges amnesztia szabadított rá a társadalomra, de tudjuk, hogy a társadalomba visszavezető út hosszúnak ígérkezik számára.

Ez az „eastern”-nek álcázott, fordulatos cselekményű film súlyos politikai – sőt, etikai – konzekvenciák végiggondolására készteti a nézőt. Változatos formáit mutatja be az önkénnyel szemben tanúsított magatartásoknak – a denunciánstól és a kollaboránstól a szájhősön át a szembeszegülőig –, s nem ígéri az utóbbi könnyű és gyors győzelmét, ami nem csak az adott időszakról nyújt elgondolkodtató látleletet.

„De jó volna emberi módon élni” – sóhajtja egy emlékezetes jelenetben, egy kenyérdarabot rágcsálva mint jogfosztott zek az egykori főmérnök, akinek az volt a „bűne”, hogy nyelveket tudott, s voltak külföldi kapcsolatai. Vajon mennyi időnek kell eltelnie tisztes eseménytelenségben, mire egy olyan társadalomban, melyben egykoron mély gyökereket vert az erőszak, az álnokság és a gyanakvás, az emberek újra nyíltan nézhetnek majd egymás szemébe? Voltaképpen ezt kérdezi ez a film, s jó volna hinni, hogy megérjük rá a választ.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4907