KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jesse James balladája

Deli Bálint Attila

 

A western legendák egyik típusa a „törvényenkívülieket tisztára mosó” western, melynek „pionírje” – 1939-es Jesse-sztorijával – Henry King volt. Mögéje sorakozik – Fritz Lang, Nicholas Ray, Sam Fuller, Budd Boetticher pro és kontrái után – Walter Hill, a műfaj feltámasztásának hollywoodi „fenegyereke”, amikor elkészíti a maga változatát ugyanerre a témára. „Szentjéről” hasznos tudnunk annyit, hogy a valóságban létező személy – paradox kifejezése ez az USA nemzeti önismeretének –, rablógyilkos volt. Jesse James 16 éves, amikor beáll az Észak ellen „harcoló” Quantrill martalócai közé. A polgárháború után – itt veszi föl a történet fonalát a film rendezője – bankot és vonatot rabol, halomra gyilkolja a Nyugat felé terjeszkedő vasúttársaságok érdekszolgáit, a Pinkerton-ügynököket. Fejére vérdíjat tűznek ki. Levelet küld a sajtónak, miszerint amit rabol a szegényeknek juttatja. Bandája egy tagja lövi le hátulról, a vérdíjért. Jesse James – a mi fogalmaink szerint – a Vadnyugat Rózsa Sándora. Butch Cassidyvel és Buffalo Billel egy tőről nyesett hajtása a mítosznak. Különböznek egymástól. De közös bennük, hogy alakjuk már nem a nép száján, hanem a filmipar futószalagján formálódik.

Walter Hill olyan lábnyomokba lép, melyekben az ő lába elveszik. Mellőzi a Jesse James legendában rejlő reális drámai lehetőségeket. Látszat szerint hőse életének tárgyilagos krónikása egy valós történeti keretben. Valójában úgy keveri a tényeket a „filmes ötletekkel”, mint egy vadnyugati pókerjátékos. Blöfföl. Ahol pedig „játszania” kéne – kibic. A lassítás sablonját Sergio Leonétól lesi el. A kirakattáblákba ugrató menekülő lovasok Henry King mester plagizálása. A főhős halálát jelző kifutó filmszalag – ejnye! – Bergman Personáját idézi, de csupán Walter Hill alapállását leplezi le. Alkotása végül is lehet megtévesztő, mivel a „hatalmasok” politikai irányvonalának westernje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7281