KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/március
KRÓNIKA
• Ádám Péter: Henri Verneuil (1920–2002)

• Takács Ferenc: Szemünk állása Joel Coen: Az ember, aki ott se volt
• Vágvölgyi B. András: Tényleg félek, vagy csak a szer hat? Drogfilmek
• N. N.: Drogfüggők
• Bakács Tibor Settenkedő: Tévések a mélypont ünnepén Drog-vízió
• Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok Beszélgetés Dér Andrással
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Rejtőzködő évtized A kilencvenes évek stílusa
• Muhi Klára: Kegyetlen szerep Beszélgetés a Balázs Béla Stúdióról – 3.rész
• Gelencsér Gábor: A szabadság létező fantomja Balázs Béla Stúdió 1961–2001
• Pápai Zsolt: Jövő idő Független műhelyek: Inforg Stúdió
• N. N.: Az Inforg Stúdió filmjei

• Karkus Zsolt: A lángész és a pernye Elme-játékfilmek
• N. N.: Elme-játékfilmek Tudósok, zsenik, parafenomének
• Gaál István: Tarts Keletnek! A gyorsfilmek kora
• Dániel Ferenc: Gén-tudat Tudomány a televízióban
• Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek A modern melodráma
• Bóna László: Szeret – nem szeret Románctévé
• Hungler Tímea: London megöl engem Dr. Jack és Mr. Hyde
• N. N.: Bűn
• Varró Attila: Old Jack City Albert és Allen Hughes: A pokolból
• Máhr Kinga: A Plurabelle-rejtély James Joyce mozija
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Éretlenségi találkozó Dobray György: Szerelem utolsó vérig
• Bóna László: A múlt galaxisa Jankovics Marcell: Ének a Csodaszarvasról
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A betolakodó
• Kovács Marcell: Tripla vagy semmi
• Pápai Zsolt: Korcs szerelmek
• Báron György: Broadway 39. utca
• Mátyás Péter: Üldözési mánia
• Herpai Gergely: 13 kísértet
• Köves Gábor: Kiképzés
• Mátyás Péter: A Sólyom végveszélyben
• Hungler Tímea: Britney Spears: Álmok útján
• Tamás Amaryllis: Angyali szemek

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Egy színházi ember portréja

Karcsai Kulcsár István

 

Várkonyi Zoltán 1943-ban lefordította tisztelt és szeretett mesterének, Louis Jouvet-nek Egy komédiás feljegyzései című könyvét. Többek között így elmélkedik ebben a könyvben Jouvet: „...ha egy másik életemben, amikor majd díszletmunkás vagy tervező leszek...” – és kifejt egy gondolatsort, melyet szükségtelen most idézni, hiszen csak azért elevenítjük fel ezt a mondattöredéket, mert roppant jellemző Jouvet-re. Íme, a színházi ember, aki egy játékos fordulatként alkalmazott fél mondatban felidézi a halhatatlanságot, a lélekvándorlás ábrándját, és akkor sem tud másra gondolni, mint a színházra. Ha hihetnénk az efféle csodákban, Várkonyi Zoltánt sem képzelhetnénk el ma másképpen, minthogy valamilyen előadás, valamiféle színház körül lobog és lelkesedik abban a bizonyos másik életében. Hiszen ő is ízig-vérig színházi ember volt, színész, színházi rendező, színigazgató, író, műfordító, színésznemzedék nevelője egy személyben. A minap még köztünk járt, és most már emlékét idézzük.

Emléket idéz és egyben nagyszerűen bont ki egy vérbeli művészportrét a Várkonyi Zoltán című kötet, melyet a Magyar Színházi Intézet és a Népművelési Propaganda Iroda jelentetett meg a közelmúltban. Nem egy író munkája, több mint félszáz szerzője van. Beszélgetőpartnerek, újságírók, kollégák, rendezők, színészek, riporterek. A szerkesztő, Szántó Judit, kitűnő érzékkel csoportosította Várkonyi írásait, a vele folytatott beszélgetéseket, interjúkat, majd a róla szóló emlékezéseket, a munkatársak vallomásait, hogy végül is ebből a sokszínű kaleidoszkópból egységes portré kerekedjék.

A Várkonyi-írásokból kiderül, hogy szellemesen és elegánsan verselt, bizonyítja egy 1939-ben megjelent „elégiája”. Hogy jó tollú hírlapíró is volt, bizonyítják a felszabadulás után írt londoni, párizsi riportjai. De a legérdekesebb és legértékesebb közlemény Az első huszonnégy délután, egy színészosztállyal folytatott féléves munka naplója. Várkonyi nem mindennapi színészpedagógusi képességének dokumentuma.

A vele folytatott beszélgetések, interjúk sorában az első dátuma 1941, az utolsóé 1978. Valóságos színháztörténet bontakozik ki ezekből a beszélgetésekből, a Pünkösti-féle bátor kis Madách Színház éveitől kezdve a felszabadulás után feltűnő „vad és nagyszerű szerető”, a Művész Színház időszakán át a bölcs és kiegyensúlyozott „feleségig”, a Vígszínházig. Közben persze az ötvenes évek, a kényszerű kritika-önkritika csikorgó hangjaival. De a pályatársak, barátok és tanítványok legszélesebb körének nyilatkozataiból végül is a művésznek az a képe alakul ki, melyet a búcsú szavaiban így fogalmazott meg Darvas Iván: „...nagyformátumú volt, céhének igazi nagy mestere, és biztos volt a dolgában, mindig is...

Sok jó és érdekes dokumentum: fotók, facsimilében közölt írások, feljegyzések, plakátok tarkítják a kötetet. Egy nagy művészegyéniség képe bontakozik ki a könyv lapjain, és ez azok számára is érdekes, akik Várkonyi Zoltánnak elsősorban filmes vagy televíziós munkásságát ismerik. Ez a kötet, tudatosan, csak a színházi emberrel foglalkozik. Területét a kötethez írt előszavában Elbert János így jelöli ki: „Az arckép monografikus megrajzolása, a teljesség és az átfogó értékelés nyilván későbbi esztendőkre, újabb vállalkozásra vár. Teljesség tekintetében Várkonyi művészete amúgy is összetettebb leckét ad, mint jó néhány társáé: a színház mellett utolsó évtizedeiben a film is teljes értékű alkotóterülete lett – ilyen irányú munkásságának felmérésére a jelen gyűjtemény éppen úgy nem vállalkozik, mint televíziós színész- és rendező-munkásságának emlékekbe vagy adatokba foglalására.”

Várkonyi Zoltán 1934 óta szerepelt filmen, 1939-ben írta első forgatókönyvét, 1951-ben forgatta első önálló filmjét. Munkásságának ezzel a nem éppen jelentéktelen részével csupán egy kis propaganda füzetecske (Filmek és alkotók 7., MOKÉP) és Nemeskürty István nekrológ jellegű, filmművészeti folyóiratban megjelent tanulmánya foglalkozik. Jó lenne ehhez a színházi kötethez hasonló érdekes és izgalmas anyagot kézben tartani Várkonyi Zoltán filmszínészről és filmrendezőről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7712