KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country

A jóízlésű idomár

Köves Gábor

Frears röghöz kötött rendező. Ha elkalandozik, senki sem jár jól.

 

A Veszedelmes viszonyok (1988) és a Svindlerek (1990) dupla diadalát követően az angol Stephen Frears kartonjára Hollywood rávezette: „piacképes”. A következő bejegyzés ez lehetett: Mégis, melyik piacra?

Hamar bizonyítást nyert; a hazaira nem. A Mondvacsinált hőssel (1992) pedig mindkét nemet, valamennyi felekezetet és minden bőrszínt megcéloztak: repülőgép-szerencsétlenség, média-szatíra, Andy Garcia a lányoknak, Geena Davis a fiúknak, Dustin Hoffman a felnőtteknek – mindhiába. A „megamozi gigasztárokkal” se pénzt, se presztízst nem hozott a befektetőknek. Ha lehet, Frears Dr. Jekyll–Mr. Hyde parafrázisából (Mary Reilly, 1996) még nagyobb fiaskó született. Megtépázott renoméját a hazai földön forgatott víg meló(s)drámák, a Méregzsák és a Furgon hozta rendbe. Kisvárosi realizmus, a bennfentes szemével – az indokoltnál valamivel több derűvel, hrabali alapállásból – szemlélt mikroklíma: Frears ehhez konyít, s ez nem kevés. Röghöz – brit röghöz – kötött rendező, korlátai itt húzódnak, az ír, angol munkásnegyed-külváros határán. Titkos fegyvere Roddy Doyle, az író és Colm Meany, a színész.

A néző és a mecénás akkor jár rosszul, mikor Frears tévhite találkozik a kassza tévhitével. Az előbbit ambíciói, az utóbbit a művészet-pártolása, az „european touch” utáni vágy vezeti félre. E szerencsétlen csillagzat alatt született Frears két legutóbbi filmje, a Hi-Lo Country és a Pop, csajok satöbbi. A Hi-Lo Country elégikusra hangszerelt western két barátról (a vad: Woody Harrelson, a merengő: Billy Crudup), akik a második világháború különböző hadszíntereit megjárva visszatérnek a Vadnyugatra. Itt egy új üzleti rivális (Sam „már a szeme sem áll jól” Elliot) és a végzet közéjük furakodó asszonya (Patricia „már a szeme sem áll jól” Arquette) vár rájuk; a két sematikus karakter a kialakuló dráma mozgatórugója. Ígéretes felállás, természetes táptalaja az élvezetes, jótempójú giccsnek. Giccs nincs, fanyalgás van: egy kifogástalan ízléssel elkészített csodabogarat, egy angolosan arisztokratikus western-mutációt kapunk. Frears countryzenére keringőzik, túl finom kézzel nyúl a regényalapú matériához, elfinomkodja a természet és a benne élő emberek egyszerre kártékony és jótékony vadságát. Ahelyett, hogy bemutatná a vadat, inkább megszelídíti. Hasonlóan domesztikált Nick Hornby Pop, csajok satöbbi című regényének Frears-féle moziváltozata. A regénynek nagy rajongója vagyok, csakúgy mint John Cusack. Mivel utóbbit jobb kapcsolat fűzi a Disney-hez, kettőnk közül ő csinált filmet a regényből (Cusack producere és egyben egyik forgatókönyvírója a filmnek). A főszerepet is magára osztotta – vonakodva ugyan, de be kell ismernem, jól áll neki Bob figurája. Bob az az előttem sem ismeretlen lehetetlen alak, aki nem tud felhagyni gyerekes fantáziáival. Úgy gondolja, a nők minden bajának okozói. Ha megértés van, neki kaland kell, ha kaland van, megértés. Ha démoni a szerető, az a baj, ha együttélésre alkalmas, akkor az. Ha nincs baj, akkor van csak baj igazán. Szóval hálás a szerep, és Cusack él a lehetőséggel. A megfeneklett párkapcsolatot felbontó Laura szerepére is hiteles arcot találtak: Iben Hjejle kisírt szemei nehezen felejthetők.

A lényeg mégis kicsúszik Frears kezei közül. Éleslátása és maró, de sosem gúnyos humora mellett Hornby könyvének legfőbb erénye az a szövetség, amit a hasonló cipőben járó olvasónak felajánl: „Látod, én is elcsesztem, de azért még megvagyok, te is elcseszted, na fel a fejjel, barátom!” Optimizmusról szó sincs, megszenvedett derűről annál inkább. Ugyanez a szövetség Frears-nél erőtlen, elsikkadt a mentsvár-funkció, a lelki-segélynyújtás. Frears újra idomít, az alapanyag azonban ellenáll, a ráeresztett lúgoldatból saját grabancánál fogva is képes kirángatnia magát.

Frears ismét megúszta. Legnagyobb keresztje, kifinomult ízlése révén várhatóan sosem bukik akkorát, hogy megértse végre: az a kis ködös szigetdarab, az az ő egyetlen esélye.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/08 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3028