KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Káosz

Barna Imre

 

Az időből és az időtlenségből egyszerre vizsgálódó, kettős tekintet mindent lát. Mindentudás a huszadik század végén? Aki csak e törekvés felől ítélné meg az újabb Taviani-filmeket, azt mondhatná: micsoda anakronizmus! Epikával kacérkodni (Tolsztojjal a Szent Mihálynak volt egy kakasában, Gavino Leddával az Apámuramban, Goethével és Foscolóval A rétben), történelmet „filmre vinni” (a Szent Lőrinc éjszakájában), és közben mindent tudni, úgy, mint Goethe és Tolsztoj?

Nem, nem úgy. Bár sokáig mintha effajta célra buzdította volna egymást a két Taviani, Paolo és Vittorio. Például az Apámuram is életreceptet adott, igaz, csak kivételes emberek számára: hogyan váltsa meg önmagát az, aki nem bír a világgal. Vagy A rét is mindent magyarázó eszméket illusztrált, igaz, csődjük ürügyén. Csakhogy A rét pillanatában úgy látszott, hogy ezt a csődöt ábrázolni maga is csőd: a filmkészítés csődje, adalék a mozit éltető fikciók groteszk kimúlásához. Hogy a máshonnan, de ugyanabba a zsákutcába jutottakhoz hasonlóan, legközelebb Tavianiék is a filmezés lehetetlenségéről fognak filmet csinálni.

Nem ez történt. A rendezőpáros a szuperreflektáltság helyett a szuperreflektálatlanság, az alkotói lelkiismeretvizsgálat helyett a mítosz, a mese felé fordult.

Nem lustaságból vagy menekülésképpen, mint mostanában annyian, hanem új, nehéz, értelmes munka és érzelmes újrakezdés reményében. Így lett a Szent Lőrinc éjszakájában a háborúból Jó és Rossz mitikus küzdelme, abból pedig, amivel a film végződik, a béke első reggeléből: Olaszország, nulla év.

Az érzelmességnek új divatja van világszerte, így igaz. De szerencsére nemcsak divatja, hanem hagyománya is van. Például maguk az eddigi Taviani-filmek. Vagy Rossellini, akit nem hiába idéztek fel Tavianiék már A rétben. Vagy Pirandello.

Mármint a Novelle per un anno (Novellák egy esztendőre) Pirandellója, aki a nagy drámák előtt, több évtizeden át ontotta magából a századvég verizmusának stílusába, illetve Szicília feudális valóságába ágyazott, de már nagyon is „pirandellós” történeteit.

Vajon miféle káosz az, ami történeteket terem? Bizonyosan nem a századvég zűrzavara, nem a dolgok elromlása utáni állapot, hanem az, ami előbb volt. A kezdet. Mese és valóság ködben derengő, közös emlékképe, tájban, bokrokban, kövekben, tárgyakban máig sejthető, tapintható ősállapot. Amiből minden lehet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5880