KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Latin-amerikai portrék

Jackie

Soós Tamás Dénes

Jackie – amerikai-chilei-francia, 2016. Rendezte: Pablo Larraín. Írta: Noah Oppenheim. Kép: Stéphane Fontaine. Zene: Mica Levi. Szereplők: Natalie Portman (Jackie Kennedy), Caspar Phillipson (John F. Kennedy), Peter Sarsgaard (Robert Kennedy), (Lyndon B. Johnson), Greta Gerwig (Nancy), Billy Crudup (Az újságíró). Gyártó: Wild Bunch. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 100 perc.

 

Legalább Liberty Valance, de azt is mondhatnánk, JFK óta tudjuk, hogy amikor a legendából tények lesznek, a legendát kell publikálni. Tudta ezt Jackie Kennedy is, aki alig egy héttel a férje halála után, a Life magazin interjújában teremtette meg a JFK elnökségét kérészéletű édennek láttató Camelot-mítoszt, és tudja Pablo Larraín is, aki arra tesz kísérletet, hogy egymás mellé nyomtassa a kettőt, és nemcsak a legendát, de a legendát inspiráló valóságot is közzétegye. Az életrajzi filmek kényelmes dramaturgiáját elvető, hősnője életéből csupán töredékeket felvillantó gyászfilm gerincét épp ez az interjú adja, amelyben a politikusfeleség a saját és férje imidzsét is kontrolláló médiamanipulátornak mutatkozik, de a Jackie legnagyobb erénye, hogy a bábjátékos portréja mellé másikat is illeszt. A megtört özvegyét, a helyét kereső feleségét, és persze a privátszféráját óvó közszereplőét, aki férjéhez hasonlóan nemcsak azt érzékelte, hogy a valóságnál – a tényleges eredményeknél – immár fontosabb a valóság látszata, hanem azt is, hogy a JFK elnökséget idealizáló legendával építhet csak olyan sáncot maga és a magánéletében leskelődő nagyközönség közé, ami mögé elbújhat. Larraín, aki már a ban is kesernyés iróniával firtatta a média örökké manipulatív természetét, azt kutatja, mi volt a valós, és mi a megjátszott Jackie életében, és megint arra a következtetésre jut, hogy bár a politika színházában nem lehet és talán nem is érdemes a kettőt szétszálazni, a vizuális manipuláció mögött a folyamatot kézivezérlő embert is fel kell mutatni a maga vágyaival és hibáival egyetemben. Még akkor is, ha most csak a valóságnál nagyobb legendát, a mítoszalkotó mítoszát találja a színfalak mögött, mert abban is látni lehet az emberit: a gyilkosság sokkját, a gyász drámáját, a férfiak – Bobby Kennedy, Johnson emberei – akaratával folyvást megküzdő nő barikádharcait, melyek hatásukat a saját kora számára is elsősorban ikonikus képeken létező Mrs. Kennedy emlékezetes fotóinak (LBJ beiktatása, JFK temetése) mitikus erejű újraalkotásából nyerik. Abból, hogy Larraín gondolatgazdag, de rideg szépségű filmje annak a törékeny, de erős, félénk, de magabiztos nőnek ábrázolja Jackie-t, mint a megengedő utókor, csak közben hozzáfűzi: érdemben, tartásban, illúzióteremtésben bizony ő is ízig-vérig Kennedy volt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 27-28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13058