KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Laurent Cantet: Havannai éjszaka

Terasz kilátással

Barkóczi Janka

Cantet hőse egy európai emigrációból hazalátogató kubai író.

Havanna: szerelem. Végzetes hely, fülledt város, ahova istenigazából csak megtérni lehet. A földrészek között kóborló Laurent Cantet, aki lassan kiérdemli a francia film Odüsszeusza címet, immár másodszor választja a mágikus kubai metropoliszt helyszínül, mintha egyenesen új otthont keresne benne. A többek között Gaspar Noéval, Elia Suleimannal és Benicio Del Toro-val jegyzett Havanna, szeretlek! szkeccsepizódja után most kimódolt kamaradrámát forgatott, amely mégis az idegen szemlélő leginkább lehetséges és érvényes nézőpontját valósítja meg.

Dolgotok is van-e, vagy csak amúgy vaktába bolyongtok?kérdezi Homérosz, ami akár a Havannai éjszaka nemzetközi címével (Visszatérés Ithakába) összecsengő, pragmatikus esetleírásnak is megfelelhet. A tétel egyszerű, egy hatvan körüli baráti triász várja külföldről érkező negyedik társát egy kellemes tetőteraszon, majd csatlakozik hozzájuk az ötödik, tékozló fiú is. A hazai csapatot Tania, a szangvinikus, valaha volt végzet asszonya, Aldo, a tisztes mérnök, aki a megélhetését évek óta betanított gyári munkásként teremti elő, Rafa, a kisiklott alkoholista képzőművész, és az utolsóként megjelenő Eddy, egy többre hivatott, ám kisstílű stiklikbe fulladó élet császára alkotja. Az ismerős ismeretlen a tizenhat évi európai emigráció után Kubába látogató Amadeo, alkotói válságba került író, aki elhagyott gyökereiben elveszett boldogságának okát sejti. A tér nyomasztóan szűk, a filozófiai perspektíva ijesztően tág az alkonyattól pirkadatig tartó röpke kis időben. A szereplők érzelmei, amúgy latinosan, szédítő magasságokba hágnak, másutt sötét mélységekben örvénylenek. Egyszerre táncolnak, sírnak és nevetnek, intenzíven reagálnak és intenzíven kommunikálnak egymással, míg a köztük zajló játszmák hol pokollá, hol mennyországgá változtatják kopottas balkonjukat. A homéroszi kérdés is rendre előkerül, a válasz pedig mi lenne más, mint sötét titok, amely az emblematikus Polanski-alkotás, a Halál és a lányka, kevésbé keserű, kevésbé magnetikus rokonává teszi ezt a filmet. Hol zsarnokság van, ott a legpajkosabb társaságokba is beeszi magát a rendszer szelleme, a viszonyok kiismerhetetlenné, a célok kimondhatatlanná válnak.

Az eredeti történet nem Cantet-é, a forgatókönyvet az elismert latin-amerikai író-újságíró, Leonardo Padura műve, A pálmafa és a csillag alapján közösen jegyzik. Az illúziók elvesztéséről, az ártatlanság végéről szóló jutalomjáték a kortárs kubai színészek krémjét vonultatja fel, többek között a lenyűgöző Isabel Santost, a Soderbergh Che-filmjeiben is feltűnő Jorge Perugorríát, Fernando Hechevarriát vagy Néstor Jiménezt. Az operatőr, Diego Dussuel a párás trópusi légben lemenő és felbukó nap éteri fényét mesterien használja a karakterek egyénítésére. Cantet bravúrja elsősorban az, hogy egy kifejezetten intim, kimondott és elhallgatott szavakra épülő szituációs mozit számára idegen nyelven, spanyolul forgat le. A színpadias felvetés, a sok közeli, a temérdek apró gesztus ebben az esetben megkérdőjelezhetetlen autentikusságot, hiteles elmélyülést követel. A különböző kultúrák és társadalmak problémáihoz korábban bátran és különösebb gátlások nélkül nyúló rendező (Asszonyok paradicsoma, Az osztály, Foxfire), itt jól láthatóan perfekcionizmusra törekszik, azonban ez gyakran a természetességet, a közösség belső dinamikájának életszerű ábrázolását töri meg. A dramaturgia meglehetősen végletes, olykor fecsegés miatt lankad a figyelem, de az ezt követő hosszadalmas katarzis is soknak, túlságosan erőltetettnek tűnik. A forradalom gyermekeinek tragédiája, mely éppen az, hogy nem főnixként hulltak el eszméik és művészetük oltárán, hanem árulóvá váltak és kompromisszumokat kötöttek, az igazi átlényegülés így kijátszatlan marad. A Havannai éjszaka kétségtelen fesztiválkedvenc, de nem hibátlan, és közel sem húsbavágó vagy elementáris. Igazi jelentőségét az adja, hogy egyáltalán lehetséges volt létrehozni, ott és akkor, a valódi Havannában egy valódi teraszon, az enyhülés egyik első, megkérdőjelezhetetlen művészi bizonyítékaként.

Kubaiak mondják, hogy ezt a filmet így, ebben a formában egyetlen kubai sem tudta volna elkészíteni. A sommás megállapítás minden bizonnyal igaz, habár éppen úgy jelenthet jót is, mint rosszat.

 

HAVANNAI ÉJSZAKA (Retour à Ithaque) – francia-kubai, 2014. Rendezte: Laurent Cantet. Írta: Leonardo padura, Francois Crozade és Laurent Cantet. Kép: Diego Dussuel. Szereplők: Isabel Santos (Tanía), Jorge Perugorría (Eddy), Fernando Hechevarria (Rafa). Gyártó: Full House. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12146