KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hannibal

Rossz doktor

Hungler Tímea

Ha kedves az életed, sohase vacsorázz együtt a pszichiátereddel.

 

Jó néhány azonosítatlan holttestet, grasszáló sorozatgyilkost tart nyilván azóta az FBI, hogy mindannyiunk kedvenc kannibáljáról, Hannibal Lecter doktorról utoljára hírt kaptunk.

A rossz doktor pályafutását Thomas Harris A vörös sárkány című bestsellerének karaktereként kezdte, az évek folyamán kultikus irodalmi figurává nőtte ki magát. A vásznon először Michael Mann Embervadász című filmjében a gonosz Fogtündér mestereként jelent meg, majd életrevalóságát bizonyítandó felküzdötte magát az első vonalba: A bárányok hallgatnak című könyvben és a belőle készült filmben már abszolút főszereplő, emblematikus figurájának megteremtésben az őt megformáló Anthony Hopkinsnak is komoly feladat jutott.

A „bárányok” karámnyi Oscarja után Hannibal-klubok alakultak, internetes fórumokon tárgyalta ki a nagyérdemű a doktor rémtetteit, kifinomult jellemét, és türelmetlenül várta a folytatást, a Hannibalt, melyet íróként ugyancsak Harris jegyzett. A könyv megjelenése és a készülődő forgatókönyv azonban nem aratott osztatlan sikert – a második részben a Szörnyeteg mellett a Szépség szerepét alakító Jodie Foster és a rendező, Jonathan Demme kifejezetten elégedetlen volt az eredménnyel, így a harmadik részben Clarice Starling FBI nyomozó kisasszony szerepében már Julianne Moore-t láthatjuk, a rendezés felelőségét pedig egy sokat próbált fejvadász, Ridley Scott vállalta magára.

És hogy miben más az új rész az előző kettőhöz képest?

Az Embervadász és a Bárányok hallgatnak nem csupán Hannibal Lecter figuráját tette halhatatlanná, de komoly szerepet játszott abban is, hogy egy filmes zsáner, a sorozatgyilkos-mozi befolyása megszilárduljon. Az új rész, bár főszereplője ugyancsak serial killer, mellőzi a műfaj klasszikusainak cselekménybonyolítását: sem rejtélyes körülmények között elhalálozott áldozatok, sem a rejtélyt kibogozó szuperzsaru és az ádáz gonosztevő szellemi párharca nem szerepel benne; a film inkább klasszikus akciómozi, horrorral dúsítva – emberevészet, kizsigerelés, és a nézőre már önmagában frászt hozó, a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Gary Oldman annak a Mason Vergernek a szerepében, aki Lecter doktor analizáló hajlamait egyedüliként élte túl.

Ridley Scott nem restell saját életművéből meríteni – a hatásosan fotózott templombelsők és piacterek, az izgalmas tömegjelenetek egyértelműen a Szárnyas fejvadász hatását mutatják, a filmes adaptáció azonban jelentősen módosít a Harris-regény befejezésén – míg ott kissé giccsbe hajló módon a Szörnyeteg nem csupán a gasztronómiai élvezetekbe vezetve be a Szépséget, elnyeri annak kezét, a filmbeli Clarice Starlingon diadalmaskodik az FBI-morál: egy percig sem feledi, hogy a legveszélyesebb bűnözők egyikét üldözi.

Vajon mivel képes levenni a lábáról az egyszerű földi halandót Hannibal Lecter, kérdezhetjük joggal, ha a darabolásokat, kibelezéseket, műgonddal végzett kannibalizmusát csupán kisebb jellembeli fogyatékosságaként tartjuk számon, melyek árnyékot sem vetnek érdemeire?

A doktor igazi stílusos, régimódi psycho, mellette utódja, Patrick Bateman átlagos kis pszichopatának tűnik, a felesleg bűvöletében élő yuppie-nak, aki mindent kipróbál, mert mindent kipróbálhat. Lecter azonban a libertinusok leszármazottja, rafináltan perverz tudásszomj hajtja – legyen szó kiváló borokról, gasztronómiai különlegességekről, festészetről vagy orvostudományról, mindenben a szuperlatívuszok híve; mester, akitől, mi tanítványok Clarice Starlinggal az élen „csak” tanulhatunk.

Miért is ne hívhatná ez az nietzsche-i Übermensch tetemre a Jóistent, dönthetne életről és halálról, ha már ízlésben, tapasztalatokban és tudásban ilyen magasan áll embertársai felett?

Ridley Scott azzal, hogy filmjében változtat a könyv befejezésen (nem árulom el a végkifejletet), úgy tűnik, nem csupán egy lehetséges folytatás esélyét csillantotta meg, de a történet kissé megborult erkölcsi egyensúlyát is igyekezett helyreállítani.

Más kérdés, hogy az Übermensch hatására a néző nem jutott-e régen túl jón és rosszon?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3379