KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A közellenség

Korcsog Balázs

 

Tony Scott új filmjének alaphelyzete hamleti. Egy idős kongresszusi képviselőt – balesetnek álcázva – meggyilkolják az amerikai titkosszolgálat emberei, mivel ellenzi a kongresszusi egyik törvényelőterjesztését. A gyilkosságot egy etológus véletlenül videóra veszi (a filmben el is hangzik: mintegy Zapruder-filmként, így a JFK-párhuzam is nyilvánvaló!), vad hajsza kezdődik tehát a felvétel után, ami eközben véletlenül a fiatal fekete ügyvédhez (Will Smith) kerül. Az ügyvédnek nincs könnyű dolga, égen-földön mindenki őt üldözi, azonban segítségére siet a titkosszolgálat elfelejtett – és a szervezettel szembeforduló – ex-ügynöke (Gene Hackman). (A rendező korábbi filmje, Az utolsó esély a két főhős: a fekete Denzel Washington és a fehér Gene Hackman összeütközésén alapult, A közellenség viszont a két hőst együtt ábrázolja a „hálózat csapdájában”.) Műholddal és poloskákkal figyelik, helikopterrel és autóval üldözik őket, egészen a boldog végig: a jó fiúk megmenekülnek, a gonosz ügynökök meghalnak, az igazság pedig győzedelmeskedik.

A film középpontjában a figyelés, a megfigyelés motívuma áll. Ez – a Hamlet és Kafka óta – az egyik legalapvetőbb történet; csak hogy a legutóbbi példát említsük: Peter Weir Truman Show-ja is erről szól. A közellenség ezt a megfigyelést digitalizálja és totalizálja, s tele van más filmes „újraírásokkal” is, gondoljunk Andrew Davis Szökevényének alagút-jelenetére vagy a Kutyaszorítóban pisztolyos patthelyzetére.

Tony Scott azonban korántsem Shakespeare. A film cselekménye kissé túlbonyolított és túlfűtött, a jellemek nem igazán kidolgozottak. Ha azonban a történet kusza szálaitól, valamint a szereplők felszínes karakterétől eltekintünk, s az izgalomra, a látványosságra, a humorra és a kidolgozottabb részekre figyelünk (ilyen a turmixgép-motívum és a film végén az ügyvéd, amint a tévé előtt ülve integet – a tévéből visszaintegető saját magának), akkor a végeredmény egy igazán nézhető produkció.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3971