KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Királygyilkosság

Hegyi Gyula

 

„Ha egy királyt és egy külügyminisztert megölnek, az mindenesetre nagy dolog” – így kommentálják a harmincas évek nagy bestsellerében, Földes Jolán A halászó macska utcája című, „világdíjas” regényében a marseille-i kettős gyilkosság hírét a Párizsban élő magyar menekültek. S a „mindenesetre” józan kisemberi sztoicizmusát csak az felhőzi el utóbb, hogy a merénylet híre újabb magyarellenességet szít fel a franciákban, közülük is elsősorban a munkaadókban, akik sietve szabadulnak meg a terroristagyanúba keveredett ország messzeszakadt polgáraitól.

Az 1934. október 9-i merényletet – Sándor jugoszláv király és Barthou francia külügyminiszter marseille-i maggyilkolását – néhány év múlva sokmillió ember lemészárlása követte, de a korabeli Magyarországot terhelő vád bizonyos történészkörökben azóta sem halványult el: Jankapuszta, a horvát usztasák időleges magyarországi kiképzőtábora a korabeli magyar állami terrorizmus jelképeként él sokakban. Bokor Péter, a magyar-francia együttműködéssel készült Királygyilkosság című film „mindenes” szerzője, a két világháború közti Magyarország történelmi fordulópontjainak szorgos kutatója minden bizonnyal a magyar felelősség kérdésétől jutott el a merénylet hiteles rekonstruálásáig, onnan pedig a korabeli Európa politikai körképéig: a két fő cinkos a fasiszta Olaszország és Németország, a haszonélvező pedig az egész európai jobboldal volt, amely megszabadult a francia–szovjet kapcsolatokat építgető Barthou-tól.

Némi cinizmussal azt mondhatnánk, önmagában ez nem túl eredeti felfedezés: dehát a film a nagyközönségnek készült, éppen a merénylet félszázados évfordulójára, s így célja nem eddig ismeretlen összefüggések felderítése, hanem inkább azok populáris megelevenítése és hiteles részletekkel való feldúsítása. Bokor Péter alapvetően két felbecsülhetetlen értékű, más korok kutatói számára elképzelhetetlen eszközre épít: a híradófilmekre és a még élő szemtanúk vallomásaira. A film megjelenése bizonyos értelemben megváltoztatja történelemérzetünket: a korabeli mozgóképek jóvoltából szinte testközelben látjuk a múltat, alig másképp, mint egy jelenidejű tévéközvetítést. A jugoszláv király – sokunknak már ez az egyébként prózai szóösszetétel is fantasztikusan hangzik – partraszállása és protokolláris fogadtatása egyszerre jelen, mert hiszen hasonló jeleneteket ezerszer látunk mai tudósításokban is, s drámai erővel terhes befejezett múlt, mert ahogy halad előre vendéglátóival, helyettük várjuk a nevezetes támadást. A király és a külügyminiszter mosolyog, viselkedik a kameráknak és a szájtáti tömegnek, aztán, ahogy mondani szokás, „szállásukra hajtatnak”. De nem, mégsem, egyszerre minden felbolydul és véres lesz, már csak azon izgulhatnánk, hogy a sebesült minisztert szállító autó beérjen a kórházba, sikerüljön átvágnia magát az emberáradaton. Mindezt kétségkívül megunhatatlan, szenzációs dolog zsöllyéből végignézni, s ha videón látnánk a Királygyilkosságot, bizonyosan jónéhányszor visszapörgetnénk a tekercset: a történelem szemtanújának lenni egyelőre megszokhatatlanul izgalmas, ha kissé frivol érzés is.

Más dolog, hogy a vizualitás bódulatából ébredezve, szerényen és lemondóan mégiscsak el kell ismernünk, a kamera is csak azt láttathatja, amit megmutatnak neki: a lefilmezett események mögötti történelmi összefüggésekről a közelmúlt kutatója is más forrásokra van utalva. Itt segít Bokor másik szövetségese, az összetorlódott történelmi eseménysorozatokban olykor döbbenetesen hosszúnak látszó emberi élet. A század első felének sok-sok szemtanúja él még: Bokor megtalálja és szóra bírja őket: a kilencven körüli francia rendőrfelügyelőt, a párizsi külügymnisztérium hajdani vezető munkatársát és a nyolcvanéves jankapusztai parasztembert. Az öregurak mindenre emlékeznek: a mintha tegnap történt volna természetességével mesélnek a jugoszláv királyról és az usztasa szépasszonyról, egy hajdani külügyminiszter kelet-európai útjáról és arról, melyik párizsi áruházban vásároltak maguknak ruhát ötven éve a merényletre készülő horvát és macedón fiatalemberek. A filmnek ebben a fázisában nemcsak mi, nézők ülünk zsöllyében, hanem a történelem is karosszékbe ereszkedik: ráérősen, nagyapai bölcsességgel mesélget. Természetesen Bokor Péteré az érdem, hogy a régi filmtekercsekből és a mesélő öregurakból többé-kevésbé egységes produkciót szerkesztett: de talán nincs is teljesen ellenére, ha az egésznél jobban hatnak ránk a plasztikus és mindennapiságukban megragadó egykori részletek.

A film harmadik eleme viszont, egy-egy korabeli jelenet stúdióban, színészekkel történő „rekonstruálása” – éppen a híradórészletek és a valódi szemtanúk jelenléte miatt – kínosan illusztratív, bántóan hamis és hiteltelen. Bizonyosan a „közérthetőség” szándéka játszatja el „játékfilmesen” is az egyes kulcsjelenteket, de aligha tévedek, ha feltételezem, hogy ma már szükségtelen ez a lapos illusztrálósdi. A Királygyilkosság ezzel sem igen lesz kirobbanó közönségsiker, de nélküle összehasonlíthatatlanul egységesebb lehetne.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6301