KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mesés férfiak kurblival

Önvallomás – szordinóval

Lajta Gábor

 

A legendássá vált „cseh film” tisztelői bizonyára kiéheztek egy új Menzel-filmre. S az 1966-os mannheimi nagydíjas és Oscar-díjas Szigorúan ellenőrzött vonatok és az 1967-es szintén díjnyertes Szeszélyes nyár óta valóban hosszú idő telt el. Ilyen kiváló művek pedig egyrészt eleve tiszteletet parancsolnak, másrészt beárnyékolják a későbbi alkotásokat, amelyeknek ki kell állni az összehasonlítás próbáját. A kritika pedig szereti a „nem tudta megismételni. . .”, „bezzeg a ...” kifejezéseket, lásd nálunk Huszárik és Jancsó ilyenértelmű elmarasztalását. Mintha a rendezőknek vissza kellene térniük korábbi (legtöbbször már közérthetővé vált) műveikhez. Az ítéletek néha jogosak lehetnek az összminőség tekintetében, de sokkal hasznosabb (és nehezebb) az egyes műveket önállóan, belülről megközelíteni.

Jiří Menzel a mozi őskorszakáról forgatott filmet, a cseh film születésének 80. évfordulójára. A film – bár van főszereplője – inkább laza epizódsorozat, mely híven érzékelteti a kor levegőjét. Menzel szereti a mesterségét (a jobbára üzletember főhős mellett ő alakítja a kísérletező kedvű művészt), szereti a fényt, amint a mozi porát csillogtatja, vagy fény-képnegatívjait világítja át, szereti a még nem embertelen, kézbevaló gépeket fa és réz alkatrészeikkel (ehhez már a bevezető képsor is elegendő ; ahogy a kamera lassan, simogatóan halad az óriás bicikli, foto-apparát és sok fel nem ismerhető titokzatos gép mellett), – szereti, de mégsem ez uralja a filmet. Ahogy kedvenc írójának, Bohumil Hrabalnak egyik könyvéről mondta egy interjúban: „minden sorában ott van a szerelem” – úgy Menzel „tematikus” filmjén is átsüt az önvallomás, jelen esetben a művészet és az élet viszonyának ironikus, szomorkás felfogása.

Ami Menzel önvallomásának élét tompítja, gyengíti, az mégiscsak a stilizált, kosztümös történet és a túlkifinomult előadásmód. Ez utóbbi a legszembetűnőbb. Szűrők és vegyszerek torzító fátylán át-, hol kifakult sárgás fényképekre emlékeztető, hol zöldesbarna, burkolt színességű képeken mozognak a szereplők, kicsit mélán, bábszerűen. A vágások merész időkihagyásokkal ugyan, mégis inkább egybeolvasztják a képsorokat; az egész film kissé a megállt idő képzetét kelti.

De ami stílusfinomságként hátrány lehet, óriási erény a tartalomban – a mellékhangok megszólaltatásával. A Mesés férfiak. . . többrétegű alkotás. Az első a mozi megszületése, művészeti egyenjogúságának kivívása. Hozzánk már közelebb áll a hangosfilm megjelenése, amely sokszor a némafilmszínészek tragédiáját jelentette; itt még csak a színészek „elhallgatása” volt soron. Menzel együttérző iróniával mutatja, hogyan válik komikussá az ünnepelt drámai színésznő hangtalan mutogatása. A másik réteg az „esendő” élet. A mesés férfiak megszállottan kutatnak, új művészetről és hatalmas üzletekről álmodoznak, közben csinos arcocskák, vagy éltesebb, de gazdag nők bűvkörében vergődnek. Menzel nem ítél e „gyarlóságok” fölött, elfogadja olyanoknak, amilyenek. Talán ettől lesz az egész film szomorkásán derűs, jó értelemben megható. A szerelem hatalma erős – sokszor erősebb a művészeténél –, egy lány miatt tűzvész keletkezik a kinematográfban, összetörik a fényképész drága üvegnegatívja, s elmarad a napfelkelte megörökítése, mert ketten nem férnek el rendesen a sötétítő kendő alatt. . .

Menzel humora intellektuális humor, azonban nem a képek groteszksége, vagy bohóctréfák csiklandozó látványa mulattat, nem is szellemes párbeszédek (a beszédnek alig van szerepe a filmben!), hanem két kép közötti összefüggés késztet ellenállhatatlan nevetésre. Számtalan, közegéből kiszakítva leírhatatlan, nagyon finom képi humor van a filmben. A nagy francia komikusra, Jacques Tátira emlékeztet, kisebb teret engedve a pantomimszerű helyzetkomikumnak, bár a film legmulatságosabb jelenete, a kitűnő Vladimir Menšík és a főszereplő Rudolf Hrušinský leánykéretési jelenete Menšík ragyogó gesztikulációjára épül.

Szólnunk kell Menzel színészvezetéséről is. Két különböző módszert választ : a főszereplőnek, a két lánynak és saját magának rendkívül visszafogott játékot enged meg, inkább csak modellek ők, akik a sok közelképben, amelyben minden mozgás feltűnő, csak egy-egy apró gesztust produkálhatnak; a többi szereplő szabadabban játszik ugyan, de egy karakter sémájába szorítva. A színészi játék így csatlakozik a film képi világához : stilizált figurákat teremt, az aprólékos életbéli realitások ellenére nem férkőzik közel a nézők szívéhez.

Jiří Menzel alkotása mindezek ellenére – és mindezekkel együtt – különleges film, nem mehetünk el felületesen mellette. Ráadásul kétszeresen is önvallomás : mint a mű egésze és mint a filmbeli operatőr Menzel személye, aki megveti a közönségcsalogató olcsó látványosságokat, helyettük koldusokat és régi épületeket filmez. Bár végül az első cseh nemzeti film forgatásán – amit a mecénás irányít –, egymásra néznek a főhőssel : nem egészen ilyet akartak, de a művészetnek menni kell tovább.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 36-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7335