KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Fiatal Művészek Stúdiója

Három plusz egy

Hegyi Gyula

 

Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is a Fiatal Művészek Kísérleti Stúdiója négy produkcióból álló válogatása volt a veszprémi tévétalálkozó talán legizgalmasabb programja. Tavaly azonban a stúdió jóformán a teljes ismeretlenségből lépett még a szűkebb „szakmai” közönség elé is: azóta viszont több munkájukat is műsorra tűzte a televízió, s az először Veszprémben, 1980-ban bemutatott Oroszlánszáj (amelyről a Filmvilág 1980/8-as számában szóltunk) egy évre rá, ugyanott, már a „felnőtt” versenyprogram részeként, elnyerte a drámai kategória egyik fődíját is. A mostani összeállításban nem akadt az 0roszlánszájhoz hasonló vállalkozás, de a bemutatott négy műből három mégiscsak figyelemre méltó, értékes alkotás.

Saját erényei mellett minden bizonnyal a véletlen is hozzájárult Moldova Ágnes és Gém György Börtönben az uram... című dokumentumfilmjének komoly sikeréhez. Ezúttal egyszerűen lehetetlen volt elfeledkezni arról, hogy ugyanerről a témáról, a magyar büntetőintézetek mai helyzetéről nemrég négyrészes filmsorozatot láthattunk a televízióban, Bűn címmel. Az a vállalkozás oly széles körű felháborodást kavart, hogy Moldova Ágnesék dokumentumfilmje tulajdonképpen könnyű helyzetbe került: bármilyen is, annál aligha lehet rosszabb... Szerencsére a Börtönben az uram... szuverén értékeket is megcsillantott.

A film alapvető szakmai erényei mellett elsősorban tisztessége, korrektsége miatt érdemelhet közfigyelmet. Ez a film mentes volt minden szélsőségtől; hiteles, árnyalt, a fogvatartottak és a bizonyos értelemben szintén „fogvatartott” fogvatartók helyzetét egyaránt őszintén bemutató képet adott a börtönéletről. Alapállását az elítéltekkel szemben az határozta meg, hogy bár a bűnözés elleni harc valóban társadalmi feladat, s a bíróságok bizonyos értelemben a „közharagot” is képviselik, a már törvényesen elítélt, s börtönbe zárt egyént nem lehet, nem szabad megalázó „különeljárás” alá vonni: a büntetését töltő ember akkor is tiszteletet érdemel a börtönbe látogató „civiltől”, ha szabadulása után törvényes élete legalábbis nagyon-nagyon kérdéses. Éppen tárgyilagossága miatt válhatott felkavaró, megrázó élménnyé ez a film: a valósághoz híven ugyanis a kétség, a „bűnöző személyiséggel” szabadulok további sorsa iránti bizonytalanság sem hiányzott belőle.

Az olyannyira divatos és annyiféle közhellyel fenyegető portréfilm műfajában alkotott egészen eredetit és izgalmasat Árvai Jolán riporter és Jászi Dezső rendező. Fülöp Viktort, az Operaház legendás hírű, kiváló táncosát mutatták be filmjükben – abból az alkalomból, hogy a művészt „művészi munkára alkalmatlannak” nyilvánították munkáltatói, s e meggyőződésüket mindenfajta bírói fórum előtt is bizonygatni próbálták. Fülöp Viktor a pereskedés alatt építőipari segédmunkásként dolgozott, majd amikor a legutolsó tárgyalást is megnyerte, visszakerült hajdani státusába; – fizetést igen, művészi feladatot azonban továbbra sem kapott munkaadóitól. Igen szerencsésnek bizonyult, hogy a portré-film készítői meg sem szólaltatták a táncost, s kizárólag munka, tánc közben mutatták: akkor is ez az életeleme, ha igazát olykor beadványokban, bírói pulpitus előtt kénytelen bizonyítani. Kár viszont, hogy a megszólaltatottak között csak Fülöp Viktor ismerősei, barátai, sorstársai szerepeltek; érdemes lett volna meghallgatni azokat is, akik a perben az ellenkező oldalon álltak. A rövid, igen jól szerkesztett portréfilm a konkrét eseten túl társadalmunk egyik legfájóbb gondjáról, a tehetségekkel való ellentmondásos „gazdálkodás” zavarairól is gondolatokat ébresztett.

F két dokumentumfilm mellett az idén is akadt egy tévéjáték a Kísérleti Stúdió válogatásában. Gothár Péter – aki néhány éve a Felső-Ausztria című Kroetz-darab tévéváltozatával már fődíjat nyert. Veszprémben – ezúttal Mrozek Rendőrség című „zsandárügyi drámájával” jelentkezett. Gothár neve is jelzi, hogy a Fiatal Művészek Kísérleti Stúdiója nem a pályakezdő tévések, s nem is feltétlenül a kezdő művészek műhelye: elsősorban a témák, „ügyek” alapján fogadtatik el benne egy-egy ötlet, forgatókönyv. Gothár Péter gyakorlottan, pontosan, hűvös távolságtartással vitte képernyőre Mrozek darabját, megvalósítva a szerző instrukcióját, mely szerint „ebben a darabban nincs semmi azon kívül, ami benne van, vagyis nem rejlik benne semmiféle célzás vagy metafora, és nem kell megfejteni, vagy olvasni a sorai közt”.

Mrozek nagyszerű szerző, a Rendőrség igen jó darab, Gothár tehetséges rendező – ennek ellenére valami mégiscsak elveszett a feldolgozásban. Érdemes lett volna talán bizonyos rövidítésen is elgondolkodni, figyelembe véve, hogy a képernyőnek egészen mások a törvényei, mint a színpadnak – elismerve persze, hogy Mrozeket „meghúzni” igen kockázatos vállalkozás, s talán nem is végezhető el hibátlanul. Mindent összevetve, a televíziós Rendőrség korrekt módon közvetíti az eredeti darab szövegét, hitelesen dolgozza ki a legtöbb jelenetet, anélkül, hogy valóban maradandó élményt nyújtana. Mindezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert nem ez az első Gothár-mű, ahol a nyilvánvaló tehetség és szakmai hozzáértés mellé nem társul olyan intenzív, utánozhatatlan többlet, mint ami elsősorban a Felső-Ausztriát, de az Imrét is eseménnyé tette.

Három figyelemre méltó alkotást említettünk a bevezetőben, ám méltánytalanság lenne említés nélkül hagyni a stúdió negyedik munkáját, Xantus János A csodálatos énekes című kisfilmjét. Xantusnak ez a vállalkozása nem képes szerves műalkotássá összeállni: néhány jelenete, így elsősorban bevezető része azonban erős rendezői tehetségről tanúskodik. A három, minden értelemben kész, professzionista mű mellett egy kissé bizarrul hatott ez a kísérletező, ujjgyakorlat-szerű, játékosan csapongó kisfilm: de kétségtelen, hogy egy „fiatalok stúdiójában” az ilyesminek legalább annyira helye van, mint az előbbieknek.

Az idei válogatás szerint a stúdió továbbra is jó úton jár. Reméljük, hogy a mellőzést és a túl zajos „sztárolást” elkerülve, nyugodtan és értelmesen dolgozhat ezután is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7349