KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Együtt élhetnénk

Ádám Péter

Et si on vivait tous ensemble? – francia-német, 2011. Rendezte és írta: Stéphane Robelin. Kép: Dominique Colin. Szereplők: Guy Bedos (Jean), Pierre Richard (Albert), Claude Rich (Claude), Geraldine Chaplin (Annie), Jane Fonda (Jeanne). Gyártó: Manny Films / Studio 37. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 96 perc.

Három hetvenen felüli férfi (Guy Bedos, Pierre Richard és Claude Rich), valamint két szintén hetvenen felüli nő (Geraldine Chaplin és Jane Fonda), akit jó négy évtizedes barátság fűz össze, elhatározza, hogy összeköltözik öreg napjaira. Ezerszer inkább a közös élet minden kényelmetlensége, mint a rettegett öregotthon. (A szereplők közül hármat aligha kell bemutatni, de a nálunk ismeretlen Guy Bedos Pierre Richard-hoz fogható nagy nevettetője, Claude Rich pedig egyik legkiválóbb színésze Franciaországnak.) A rendező, a fiatal Stéphane Robelin, akinek ez már második játékfilmje, meglehet, nem döntötte el világosan, mit is akar csinálni: franciás vaudeville-t, vagyis klasszikus bohózatot, többé-kevésbé előre látható harsány poénokkal és gagekkel, vagy hol nyugtalanító, hol megható, hol megmosolyogtató finoman ironikus filmet öregségről és elmúlásról. Egyszerre gyöngéd és kegyetlen ez a senior movie, amely tulajdonképp ugyanolyan atipikus film, mint az Életrevalók, és ugyanolyan sikeresen kerüli el a pátosz meg az érzelgősség alattomos csapdáit.

Szép látvány-ötlet: az idős pár, az unokák nem kis örömére, úszómedencét csináltat a kertben; és amikor a markológép már kivájta a műanyag medencének a hatalmas téglalap-alapú üreget, az öt jó barát, odalenn a frissen ásott gödörben, a pétanque nevezetű francia golyójátékot játssza, jelképesen előrevetítve az immár nem is olyan távoli véget. De bármilyen jó is a dialógus, az ilyen ihletett pillanatok, sajnos, ritkák, és mintha a komolyabb művészi becsvágyról árulkodó erőfeszítések szinte a film egész időtartama alatt birkóznának a rendező tucat-megoldásokra és sekélyességre is hajlamos rosszabbik énjével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11264