Detektívmozi

Babylon Berlin

Tykwer, Alexanderplatz

Schreiber András

Krimi és történelem – a weimari köztársaság idején játszódó német bűnügyi sorozat felrajzolja Berlint Chicago mellé a gengszterek térképén.

Fritz Lang szelleme kísért a Babylon Berlin világa felett. Mintha csak a Mabuse-mozikat, az M-et, illetve az amerikai korszakból a Tébolyt meg a The Big Heat-et turmixolták volna egybe, és öntötték volna rá egy olyan sorozatra, mint például a Maffiózók, megfűszerezve nem kevés chandleri noirral. Már a főcím is a német expresszionista időket idézi, persze ebben nem kell feltétlenül pont Lang szellemét keresni, a húszas évek német mozijára (például a Metropolisra) hajazó tipográfiát egyszerűen a korhűség igénye szülte.

Merthogy a Babylon Berlin alkotói törekedtek a történelmi átélhetőségre: minden külső és belső helyszín, minden kosztüm és frizura, minden egyes kellék a húszas-harmincas éveknek megfelelő (na jó, az első évadban felbukkanó, eltérített DR 52-es mozdony nem, ez a modell csak a negyvenes években állt szolgálatba), hogy a weimari időkbe helyezett, a fikciót a történelmi tényekkel ügyesen elegyítő bűnjáték hitelességéhez kétség se férjen. Berlin, 1929: talmi csillogás a lokálokban, csontig hatoló nyomor a külvárosokban, minden társadalmi réteget át- és behálózó morális válság, nemzeti és nemzetközi összeesküvések, szociális feszültségek és politikai játszmák. 1929-ben ért véget a weimari köztársaság aranykora, a sorozatban is megidézett „véres május elseje” nagyon is valóságos esemény volt. Ahogy az is tény, hogy a köztársaság bukását egyaránt kívánták az erősödő munkásmozgalmiak és a mindinkább jobbszélre sodródó, a birodalmi időket visszakívánó polgári pártok, miközben a küszöbön álló világválság nélkül is óriási volt a munkanélküliség, és minden gazdasági és szociális (fél)reform ellenére a németek nem tudtak kigyógyulni a világháborús traumából.

S a germán „roaring twenties” minden traumájának és egyenlőtlenségének, képmutató bigottságának és csillogásba menekülő önfeledt feslettségének legfőbb helyszíne Berlin, amit „egyszer mindenkinek látnia kell”. Ebbe a fővárosi hervadó virágbűzbe érkezik Kölnből Gereon Rath felügyelő (Volker Bruch), hogy a berlini erkölcsrendészet segítségével megszerezzen egy kompromittáló szexfilmet, s miközben egyre mélyebben bukik alá a nagyváros szimfóniájába, újabb és újabb bűnügyekbe keveredik. A több szálon futó cselekményben felbukkannak a negyedik internacionálé trockista emigránsai és az őket üldöző sztálinisták, a revízióra készülő Wehrmacht összeesküvői és a politikát, rendőrséget, művészvilágot sakkban tartó (örmény) „maffia”.

Apropó 1929. A húszas évek fővárosi alvilágát, a pitiáner kilátástalanságot, a tisztességtelenség elkerülhetetlenségét énekli meg, mintegy pokolbeli Odüsszeiaként, Alfred Döblin 1929-ben megjelent regénye, a Berlin, Alexanderplatz is, amelyből ötven évvel később Fassbinder rendezett zseniális tévésorozatot. Döblin – Fassbinder szavaival – nagyvárosregényt írt, és ez a nagyvárosregény-igény mutatkozik a Babylon Berlin aprólékos, minden részletre ügyelő cselekményvezetésében is. Ezt persze a sorozat alkotói a kiindulópontul szolgáló regény(ek)ből örökítették át: a széria alapja Volker Kutscher Gereon Rath-krimisorozata (a regényfolyamból az első kettő magyarul is megjelent), márpedig a kölni szerző szeret elmerülni a részletekben, hosszas leírásokban tobzódva ad bizonyságot az olvasónak pszichológiai, történelmi és szociológiai ismereteiről, miközben a krimi izgalmáról sem feledkezik meg. Mindezt úgy, hogy Kutscher saját bevallása szerint Döblin regénye éppúgy hatással volt rá, mint két másik, mozgóképes „forrás”, A kárhozat útja és az M, illetve a Maffiózók-sorozat.

A Babylon Berlin (a sorozat címét egyébként az első Rath-regény – a magyar fordításban a nem túl fantáziadús Tisztázatlan bűnügy címet viselő – Der nasse Fisch angol „verziója” adta) alkotóinak tehát nem volt túl nehéz dolguk: Sam Mendes és Fritz Lang filmjei eleve kottául szolgáltak ahhoz, hogy az angolszász noir és a német társadalmi krimi randevújának szerelemgyermekét világra segítsék. Úgy, hogy mindeközben a három forgatókönyvíró-rendező, Tom Tykwer, Achim von Borries és Hendrik Handloegten kézjegye is meglátszik. Ez a minden egyes epizódra vonatkozó szerzői csapatmunka szerencsére nem okoz káoszt, az egyes részek végig feszesek maradnak. Persze, a Babylon Berlin azért leginkább Tykwer életművébe passzol (nem kisebbítve ezzel a másik két szerző érdemeit) – a sorozat lassú-gyors-gyors-lassú tempója és kendőzetlen ábrázolásmódja sokban emlékeztet a Parfümre, a véletlenek összjátéka pedig több Tykwer-filmnek (A lé meg a Lola, Téli alvók, A harcos és a hercegnő) is témája. Márpedig a Babylon Berlin cselekményét nagyban mozgatják az egymással sorszerűen összebogozódó véletlenek.

 A bűnnel fertőzött világ rendezetlen – a nyomozó dolga, hogy rendet vágjon a káoszban. Csakhogy a noir-hagyományokat is követő széria univerzumában a rend őre is privát démonokkal küzd. A háború – és azzal összefüggésben egyes magánéleti zavarok – kiváltotta poszttraumás stressz nem szül tiszta hősöket. A kézremegést morfiummal csillapító hős esendő, és csak kevésbé romlott, mint az erkölcstelenségen némi ellenszolgáltatásért cserébe szemet hunyó, pozícióféltő társa. Legfeljebb még az igazságba vetett hitével is vívódik, még inkább kiszolgáltatva magát ezzel a véletleneknek. Ha máshonnan nem, hát a történelemkönyvekből tudjuk, Berlin a húszas-harmincas évek fordulóján valóban Babilon volt, ahol az emberek már a torony leomlása előtt is elbeszéltek egymás mellett, de 1933-al kezdődően az egész világra kiterjedt a káosz. Tykwerék sorozatának hőse ebben a modern Babilonban keresi a saját szavait, szembesül mások és a saját gyarlóságával, miközben Mabusék alakítják a véletleneket a háttérből.

A Babylon Berlin nem pusztán történelmi korba helyezett krimi, de fikciós szociológiai tabló is. Feszültsége nem csak az egyes bűnügyi szálakban rejlik, hanem abban is, hogy valóságszemléletében és atmoszférateremtésében finoman becsempészi a kései német expresszionizmus látásmódját. Nem szembetűnő hivalkodással, az irreális geometriai vonalvezetés helyett a mélyre ható realizmus uralkodik – a szex az szex, a mocsok az mocsok –, ellenben kifinomult tempóváltásával, feszültségteremtő hangkulisszával és a cselekményhez igazított megvilágítással. Lehetséges, hogy ez az épp csak nyomokban megidézett expresszionizmus mindössze azt a célt szolgálja, hogy ezzel is korba helyezzék az alkotók a nézőt, mégis, enyhe álomszerűséget eredményez. Mintha a néző, Gereon Rath felügyelőhöz hasonlóan, tudatmódosítóval fűszerezett hipnózisban merülne alá egy valóságosnak tűnő, megtörtént eseményeken alapuló álomba. A Babylon Berlin a korábbi német krimisorozatoknál (Derrick, Tetthely, Az öreg) sokkal kendőzetlenebbül vall a bűn természetéről, s mindezt a történelmi kulissza miatt: kockázatmentesen.

Babylon Berlin – német tévésorozat, 2017. Rendezte: Tom Tykwer, Achim von Borries, Hendrik Handloegten. Írta: Volker Kutscher. Kép: Bernd Fischer. Zene: Johnnye Klimek, Tom Tykwer. Szereplők: Volker Bruch (Gereon Rath), Liv Lisa Fries (Charlotte Ritter), Peter Kurth (Bruno), Leonie Benesch (Lena), Severuija Janusauskaite (Svetlana). Misel Maticevic (Örmény). Az HBO bemutatója. 8x45 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/12 06-07. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13426

Cikk értékelése:

szavazat: 4 átlag: 7.5