KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Titanic 2002
• N. N.: Hibaigazítás
• (X) : Szürrealizmus a Műcsarnokban
• (X) : Mozisok Nemzetközi Konferenciája 2002. október 2–4.
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Clockwork-Belladonna Pálfi György: Hukkle
• Stőhr Lóránt: Minimáltól maximumig Beszélgetés Pohárnok Gergellyel
• Horeczky Krisztina: Filmrendező zenekar Beszélgetés egy szkeccsfilmről

• Bodolai László: Szig. biz. Kémek a moziban
• Herpai Gergely: Az OSS 117 jelenti
• N. N.: Kémek a moziban
• Takács Ferenc: Az író, aki bejött a hidegről Le Carré kémei
• N. N.: Le Carré filmen
• Molnár Gál Péter: Boldogtalan vég Mata Hari és társnői
• Varró Attila: Jane Bond Modesty Blaise
• Hungler Tímea: Kémhatások Hitchcock ügynök
• N. N.: Hitchcock kémei
KULTUSZMOZI
• Ádám Péter: Ábrándképek csapdájában Alfred Hitchcock: Szédülés

• Horváth Antal Balázs: Egy igazi nő Patricia Rozema
VÁROSVÍZIÓK
• Vaskó Péter: Az éhség ünnepei Francia külvárosfilm

• Takács Ferenc: A kelta tigris Írek a moziban
• R. Hahn Veronika: Tax free Ír csoda
KRITIKA
• Báron György: El nem fordult tekintet Dettre Gábor: Felhő a Gangesz felett
• Varga Balázs: A férfi mindig fél Gárdos Péter: Az utolsó blues
• Zoltán Gábor: Polgárirtók Michael Haneke: Funny Games
• Nevelős Zoltán: A pohos, a málé és végzetük asszonya Alfonso Cuarón: Anyádat is
DVD
• Pápai Zsolt: Hol teremnek a szörnyek? Terence Fisher: Frankenstein bosszúja
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Tenenbaum – a háziátok
• Hirsch Tibor: A jáde skorpió átka
• Vaskó Péter: A Bourne-rejtély
• Varró Attila: Álmatlanság
• Kovács Marcell: XXX
• Köves Gábor: A fegyverek szava
• Elek Kálmán: A kísérlet
• Hungler Tímea: Egy fiúról
• Herpai Gergely: A kismenő

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nemzeti vadászat

Bende Monika

 

1978-ban, García Sánchez Pisztrángokjával egy évben készült Berlanga filmje: megint egy társadalmi parabola Spanyolországról. Csak nem a szemléletükbe irracionális középosztályról, erről a csapódó rétegről, mint a Pisztrángok, hanem arról az uralkodó osztályról, amely győzött, akikkel győztek 1939-ben. Akik negyven évig meghatározták Spanyolország sorsát-balsorsát. Ezekről a ki nem pusztult dinosaurusokról, mert nekik már nemcsak gondolkodásuk, de puszta létezésük is irracionális.

Berlamga eddigi filmjeinek (Placido, Isten hozta Mr. Marshall!) hősei – a neorealizmus hősei. A Nemzeti vadászattal először szól közvetlenül a francoizmusról. Szereplői – a „nemzeti” vadászat résztvevői – miniszterek és miniszterjelöltek, márkik, részvényesek, papok és talpnyalóik. Ármánykodnak, marják és mérgezik egymást vélt rangjukat-posztjukat védelmezve. Szórakozásukat egy építkezési vállalkozó pénzeli, akit befogadni persze már nem akarnak: úgy tesznek, mintha ők lennének (megközelíthetetlenül) minden jog és minden kiváltság megtestesülései. Az építkezési vállalkozó pedig fizet és fizet: a vadászatért, a miniszter szeretőjéért, fizet a részvényesnek, meg fizet a papnak – aztán az új miniszter(jelölt)tel kezdheti: elölről. És valójában mindig kívül marad –. ez nyilvánvaló.

Ebben a példázatban nem külső erőként, hanem a lehető legközvetlenebb formában jelenik meg az elnyomás: hősei egy olyan világ megteremtői, amelyben önmagukat is elpusztítják. Ezek a groteszk személyiségek – nyomorultak, debilisek, impotensek, fanatikusok, mániákusak és főként önáltatók – hóhérok és áldozatok egyszemélyben. Menthetetlenül pusztulásra ítéltettek, akkor is, ha ezt ők nem tudják, vagy nem akarják tudni.

Pergő, jó ritmusú film, már-már bohóctréfa. A színészek, bár típusszabványokat testesítenek meg, nem klisészerűek. Ha az elmúlt években bemutatott spanyol filmeket az a vád érte, hogy Bunuel-utánzatok, Berlanga filmje mindenképpen módosítja ezt a véleményt. Szuverén alkotó és ennek hitelével segít megértetni azt, hogy Franco halála után a spanyol filmesek miért irányítják figyelmüket szükségszerűen a privilegizált, de már rég feudálissá merevült társadalmi osztályokra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7567