KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Titanic 2002
• N. N.: Hibaigazítás
• (X) : Szürrealizmus a Műcsarnokban
• (X) : Mozisok Nemzetközi Konferenciája 2002. október 2–4.
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Clockwork-Belladonna Pálfi György: Hukkle
• Stőhr Lóránt: Minimáltól maximumig Beszélgetés Pohárnok Gergellyel
• Horeczky Krisztina: Filmrendező zenekar Beszélgetés egy szkeccsfilmről

• Bodolai László: Szig. biz. Kémek a moziban
• Herpai Gergely: Az OSS 117 jelenti
• N. N.: Kémek a moziban
• Takács Ferenc: Az író, aki bejött a hidegről Le Carré kémei
• N. N.: Le Carré filmen
• Molnár Gál Péter: Boldogtalan vég Mata Hari és társnői
• Varró Attila: Jane Bond Modesty Blaise
• Hungler Tímea: Kémhatások Hitchcock ügynök
• N. N.: Hitchcock kémei
KULTUSZMOZI
• Ádám Péter: Ábrándképek csapdájában Alfred Hitchcock: Szédülés

• Horváth Antal Balázs: Egy igazi nő Patricia Rozema
VÁROSVÍZIÓK
• Vaskó Péter: Az éhség ünnepei Francia külvárosfilm

• Takács Ferenc: A kelta tigris Írek a moziban
• R. Hahn Veronika: Tax free Ír csoda
KRITIKA
• Báron György: El nem fordult tekintet Dettre Gábor: Felhő a Gangesz felett
• Varga Balázs: A férfi mindig fél Gárdos Péter: Az utolsó blues
• Zoltán Gábor: Polgárirtók Michael Haneke: Funny Games
• Nevelős Zoltán: A pohos, a málé és végzetük asszonya Alfonso Cuarón: Anyádat is
DVD
• Pápai Zsolt: Hol teremnek a szörnyek? Terence Fisher: Frankenstein bosszúja
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Tenenbaum – a háziátok
• Hirsch Tibor: A jáde skorpió átka
• Vaskó Péter: A Bourne-rejtély
• Varró Attila: Álmatlanság
• Kovács Marcell: XXX
• Köves Gábor: A fegyverek szava
• Elek Kálmán: A kísérlet
• Hungler Tímea: Egy fiúról
• Herpai Gergely: A kismenő

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mennyire szerettük egymást

Schéry András

De jó is lett volna, ha Ettore Scolának a nálunk mostanában bemutatott három filmjét abban a sorrendben láthatjuk, ahogyan elkészültek: Mennyire szerettük egymást! (1974). Csúfak és gonoszak (1976), Egy különleges nap (1977). Mivel ugyanis a bemutatás sorrendje épp fordított, a gyanútlan magyar néző Scola mind jelentékenyebb filmcsináló tehetségének kibontakozása helyett visszafejlődést konstatálhat.

Pedig a Mennyire szerettük egymást! is jobb film, mint amilyennek elsőre látszik; csakhogy ez az egyszeri nézőnek gyönge vigasz. A baja talán az, hogy Scola nagyon is nekidurálta magát. Az olasz komédiát moralizálóra komolyítva akarja áttekinteni azt a három évtizedet (1944–74), amelyben egyrészt ez a műfaj virágkorát élte, ám ugyanakkor zajlott egy, a mozibelinél többnyire keserűbb komédia is, melyben a három főszereplő mind elveszített valamit: Gianni, az ügyvéd a tisztességét; Nicola, a filmbolond örök bölcsész az érvényesülés reményét; Antonio, a kórházi betegszállító – ha nehezen is – az illúzióit: más vesztenivalója sosem volt. No és ami a fő, odalett hármuk barátsága is. (A két nagy hisztrió, Gassman és Manfredi sajnos egymás manirkészletét állandóan felüllicitálva „teszi magát” a „szegény gazdag” illetve a „gazdag szegény” figurájában.)

Scola viszonylag simán megoldotta politika és magánélet összekapcsolásának mindig rázós műveletét; hozzájárult ehhez az az ötlet, hogy segítségül hívta harminc év olasz filmtörténetét. De Sicától Felliniig és Antonioniig.

Az olasz komédia látószöge azonban kicsi a körképhez: társadalomképe mindig egyes életformákat – ha mégoly találóan is – elkapó zsánerkép vagy karikatúra, sohasem freskó. És Scola izig-vérig komédiás alkatának sajnos megvan az a fogyatékossága is: mindent a poénra játszik ki. Végül aztán nem marad más konklúzió, mint egy pestiesen ismerős „ez van”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7945