KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Rózsa János: Kardos István (1942–2002)

• Tillmann József A.: Áriák alkonya Üvöltéstől operáig
• Korcsog Balázs: Opera + film = operafilm? Képzene
• N. N.: Híres operafilmek
• Térey János: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Harcos Bálint: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Kazovszkij El: Csábopera Kultuszmozi: Fassbinder Querelle-je
TELEVÍZÓ
• Vajda Judit: Ketrecbe zárt valóságok A Nagy Testvér és a többiek
• Vágvölgyi B. András: Big Bra Magyar valóságshow
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hanyatt a jövőnek Velence
• N. N.: Az 59. velencei filmfesztivál díjai
• Muhi Klára: Filmet kell csinálnod! Velencei rövidfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Tizenegyféleképp 11'09''01 – Szeptember 11.
• Gelencsér Gábor: Ars multiplex Mike Figgis–portré
• Kriston László: Digitális szabadság Beszélgetés Mike Figgis-szel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Az ördög éve Karlovy Vary

• Szíjártó Imre: Visszafogott himnusz a hazához Szlovén filmek
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A bot másik vége Marx József: Szabó István
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Pirandello-arzenál Jacques Rivette: Ki tudja…
• Muhi Klára: Múlt, félhomályban Erdély Dániel: Előre!
DVD
• Pápai Zsolt: Szélesvászon és egydimenzió Cecil B. DeMille: Tízparancsolat
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Véres vasárnap
• Bori Erzsébet: Szex és Lucia
• Pápai Zsolt: Jelek
• Ardai Zoltán: Gengszterek
• Vaskó Péter: Tudatlan tündérek
• Köves Gábor: A kárhozat útja
• Mátyás Péter: Milliókért a pokolba
• Herpai Gergely: 2020: A tűz birodalma
• Varró Attila: Aki bújt, aki nem
• Kovács Marcell: Mérges pókok

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hollywoodi fantázia

Az Acélember

Nehéz Istenné lenni

Varró Attila

Az idei Superman-film sci-fit farag a hagyományos szuperhős-meséből

Superman 75 éves karrierje óta a science-fiction zsánervetületének számít a szuperhős-tematikában, de soha oly közel nem került szülőműfajához, mint az évfordulós rebootban. Zack Snyder, aki eddigi pályafutása során gondosan katalógusba rendezte a fantasztikus műfajokat természetfeletti horrortól (A holtak hajnala) gyermekmeséig (Az Őrzők legendája), történelmi fantasytől (300) szürreális fantáziafilmig (Álomháború), ezúttal a tudományos fantasztikum irányából látott hozzá a Superman-mítosz megreformálásához. Hőse elsősorban egy idegen bolygó száműzöttje, szervezetében egy másik életforma teljes génkészletével, sem screwball-os újságíró alteregója, sem romantikus férfiénje, sem szuperhős-profilja (azaz különösen nehéz tárgyak és gonosz bűnözők elkapása) nem kap túl sok teret. Míg Singer 2006-os szerzői fejlődéstörténete a családi megközelítés és az „apa felnő a fiához”-eszme jegyében eresztette hősét a gonosz Lex Luthorra, Snydernél az egyetlen konfliktus Clark Kent és Kal-El többfrontos küzdelme, ahol az utóbbit a hajdani szülőbolygó gyarmatosító/népirtó lázadói jelképezik Zod tábornok vezetésével (lásd az 1980-as Superman 2 történetét), az előbbi pedig hol vívódó kamasz, hol bujkáló renegát, hol pedig akaratos gyerek képében jelenik meg.

Christopher Nolan produceri árnya szinte szükségszerűen hozta el a Superman-legendáriumba is a gyötrő identitás-krízis motívumát, az Acélember drámája valahol a karcos Sötét Lovag-filmek és az introspektív Terrence Malick-opuszok határsávjában mozog a záró óra bombasztikus fináléjáig, amiben előbb Smallville, majd Metropolis teljes leamortizálásával próbálnak alkotói minden korábbi Superman-filmet földbe döngölni. Ugyanakkor az újfajta műfaji megközelítés az „idegen egy idegen világban” alaptematikán túl hibátlanul illeszti Snyder filmjét a nyár sci-fi felhozatalába is, felvonultatva a friss opuszok (Feledés, A Föld után) közös motívumait, a rosszindulatú környezetté vált Földet, az erős evolúciós olvasatot és az univerzális magány témáját. Idei Supermenünk ezúttal is leplezetlen istenalak, profán Krisztus-metafóra és modern Atlasz, akinek az egész bolygót kell minden terhével együtt vállán hordania, ellenséges lakóitól a természeti csapásokig – miközben a magában hordozott génkészlet inkompatibilis új otthonával. Kal-El nem eredendően isten, ahogy az elődei (vagy a Thor hőse), testileg és lelkileg egyaránt adaptálódnia kell az emberfeletti pozícióhoz megkínzott földönkívüli lényből, aki saját faja utolsó képviselőjeként veti meg lábát a Föld nevű bolygón. Ebben a túlélés/üdvözülés-történetben is osztozik műfajtársai magányos hőseivel, vagy akár a sötét oldalt választó Khan-nal – mintha a mai közönségnek már csak egy emberiség kipusztulása lenne elég ahhoz, hogy pár órára istennek érezhesse magát a moziteremben.

 

Az acélember (Man of Steel) –amerikai, 2013. Rendezte: Zack Snyder. Írta: David S. Goyer. Kép: Amir Mokri. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Henry Cavill (Kal-El), Michael Shannon (Zod), Amy Adams (Lois), Russall Crowe (Jor-El). Gyártó: Warner Bors / Legendary Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 150 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/07 25-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11506