KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Rózsa János: Kardos István (1942–2002)

• Tillmann József A.: Áriák alkonya Üvöltéstől operáig
• Korcsog Balázs: Opera + film = operafilm? Képzene
• N. N.: Híres operafilmek
• Térey János: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Harcos Bálint: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Kazovszkij El: Csábopera Kultuszmozi: Fassbinder Querelle-je
TELEVÍZÓ
• Vajda Judit: Ketrecbe zárt valóságok A Nagy Testvér és a többiek
• Vágvölgyi B. András: Big Bra Magyar valóságshow
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hanyatt a jövőnek Velence
• N. N.: Az 59. velencei filmfesztivál díjai
• Muhi Klára: Filmet kell csinálnod! Velencei rövidfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Tizenegyféleképp 11'09''01 – Szeptember 11.
• Gelencsér Gábor: Ars multiplex Mike Figgis–portré
• Kriston László: Digitális szabadság Beszélgetés Mike Figgis-szel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Az ördög éve Karlovy Vary

• Szíjártó Imre: Visszafogott himnusz a hazához Szlovén filmek
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A bot másik vége Marx József: Szabó István
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Pirandello-arzenál Jacques Rivette: Ki tudja…
• Muhi Klára: Múlt, félhomályban Erdély Dániel: Előre!
DVD
• Pápai Zsolt: Szélesvászon és egydimenzió Cecil B. DeMille: Tízparancsolat
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Véres vasárnap
• Bori Erzsébet: Szex és Lucia
• Pápai Zsolt: Jelek
• Ardai Zoltán: Gengszterek
• Vaskó Péter: Tudatlan tündérek
• Köves Gábor: A kárhozat útja
• Mátyás Péter: Milliókért a pokolba
• Herpai Gergely: 2020: A tűz birodalma
• Varró Attila: Aki bújt, aki nem
• Kovács Marcell: Mérges pókok

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Michel Serrault (1928–2007)

Bikácsy Gergely

 

Philippe Noiret után fél évvel július végén meghalt Michel Serrault is. Az utóbbi évtizedek két nagy, hasonló pályafutású francia filmjátékosa nincs többé.

Serrault nemcsak a komikus szerepek, de mindenféle filmszínészi lehetőségek óriása volt: egyaránt tudott vígjátékban és tragédiával terhes filmtípusban kiválót nyújtani. Komédiásként lett népszerű: az Őrült nők ketrece a világ minden közönségét meghódította. Aztán kiderült, kicsiny volna neki az a skatulya, kitört belőle.

„Csikorgó komédiák” – a francia szóhasználatban önálló műfaja ez a humornak, a kellemetlen, fekete, baljós vagy horzsoló komédia. Ez volt az ő terepe. Akkor is jelentékeny színész lett volna, ha nem találja meg Bertrand Blier a maga kíméletlen szürreáliáihoz. Megtalálta volna a többi rendezőjét, de nagy művészi szerencse, hogy közös utat választottak. Bertrand Blier több szürreális és fejenálló tragikomédiájában bűn-óriás volt. (Estélyi ruha; Hidegtál – de nem sorolom tovább, hiszen e kettőt sem ismerhette meg a magyar nagyközönség.)

Természetes, hogy Blier jutalomjátékában (Színészek) a francia film mindegyik nagy figurájához hasonlóan önmagát játszatta vele. Sértődős, kegyetlen, és összeomlani kész, bosszúálló figurát.

Blier tudta, látta, hogy Serrault-nak kiszámíthatatlan, „gyilkos” humora van. A magyar közönség, ha épp a remekműveiben alig - mégis sok filmben látta, az Őrült nők ketrece, a Kisvárosi fojtogató (Chabrol), meg a Zsaroló zsaruk óta. Azt itthon nem tudták, hogy hazájának filmgyártásában régóta „intézmény” lett: ott ugyanis a sötéten haragvó, élesen szellemes humort becsülik. Nelly és Arnaud úr, 1995: Claude Sautet egyik utolsó filmjének idős, szerelmét titkolni vágyó „ura” igazából nem úriember, hanem dühöngését elfojtó, álcából megöregedett férfiú. „Albert, a fura fazon” – méltatták egyik szerepét. Különc öregeket hozott színre (vászonra). Gonosz különcöket. Ez a gonoszság, gyűlölet, szeretet, esendőség együtt színezte szerepeit. Leginkább egy öreg, éles karmú, gonoszul értelmes macskához hasonlított a színészete. Kivert kutyához, aki tegnap és holnap a legúribb sorban volt vagy lesz – harapni azonban mindig kész. Sohasem lehetett kiszámítani.

Halálakor az Őrizetbevételt vetítette műsorváltozással az egyik francia tévéállomás. Jeges, puha figurát játszott Claude Miller filmjében: elkényeztetett sztárügyvédet a szakadék szélén. Halál felé hajszolt, bűnösnek hazudott, alávalóan megalázott rossz embert. Akit azért lehet kijátszani, becsapni, mert igazabbul tud gonosz lenni, mint aki bután felpofozza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9127