KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Senki szigete

Hová szökik a menyasszony?

Muhi Klára

A Senki szigetét már úgy fogyasztjuk, mint a zenét, miközben átjár a zsigeri felismerés, hogy tényleg ez van… De mi is?

Török Ferenc új filmje valószínűleg megosztja majd a közönségét. A Senki szigetének lesznek hívei, akik rögtön letöltik, újra és újra megnézik, nyúzzák, kicsit szerelmesek lesznek a Julit alakító Jakab Juliba, és lesznek fanyalgói, akiket frusztrál majd. Méghozzá ugyanazért, amit a fanok szeretnek rajta. Hogy miért nem veszi magát ez a film kicsit komolyabban? Miért esik szét a remek kezdés után a középrész negyven percnyi klipre? Miért nincs benne kicsit mélyebb karakterrajz, kicsit következetesebb cselekményvezetés, kicsit explicitebb filozófiai üzenet? Kicsit filmesebb elszánás, ha már folyton a filmtörténetre kacsingat? Kicsit mélyebb sztori?

Pedig a Senki szigete ízig-vérig mozi, csupa mozis panellel, allúzióval, de valóban, csak úgy hevenyészve odaszórva. Ha fontos még neked nézőként ez a ráismerés, hát tessék, sorolom. Mindenekelőtt van benne vamp, aki pont olyan, mint a nagykönyvben –, sűrű szőke haj, tökéletes idomok, a szemhéj kicsit egykedvűen leeresztve. Juli, a szökött menyasszony, aki ablakpucolónak áll, mindenkit megőrjít, a kamera is oda van érte. Ahogy piros sportcipőben és piros kardigánkában biciklizik a városban, az maga a vizuális botrány, csak épp ő ezt pont letojja. Van egy szexuálisan éhes vagány taxisofőr Szubrett is (Bánfalvi Eszter) centis hajjal, kemény ütésekkel, aki csónak-ágyban alszik egy raktárlakásban és szereti a szexet, vele is nagyon szívesen vagyunk. És mindehhez jön még az ő barátságuk. Aztán van szerelmi négyszög motívum, méghozzá – mint a DNS-spirál, kicsit megcsavarva (a taxis Szubrett pasija megkívánja az ablakpucoló Vampot, a Vamp elhagyott pasija viszont szerelmes lesz a Szubrettbe) Van városélmény is, mint a legjobb újhullámos filmekben – Budapest nagyon rég volt ilyen érdekesen fotózva –, autós üldözés, kínai (vagy japán?) vonal, nem túl nagy téttel, de azért épp elég veszélyes krimi-szál ez (a Szubrett ugyanis lop, méghozzá sokat, attól, akitől nem kéne), van továbbá ámokfutás (tornacipőben, mennyasszonyi ruhában) erotikus vetkőzős- és fürdőszoba-jelenet. És Török Ferenc, Szekér András (író), Szecsanov Martin (operatőr) valamint a pont erre a filmre feltalált szereplők mindezt olyan szabadsággal adják elő, ami a Senki szigetét az utóbbi idők kétségkívül legüdítőbb magyar mozijává avatná. ha ez itt és most még értelmes ambíció lenne.

De mintha épp maguk a szerzők határozottan azt gondolnák, hogy már nem az, a másfél órás ízletes zene-kép-cselekményfolyam végül kirepül a mozi univerzumból, és – valahol a mozin túl, a YouTube-on innen –, a mozgóképes senki szigetén landol.

„Kár érte.” Gondolják a konzervatív mozisták, akik szeretik ugyan a decens, önazonos szereplőket, de azt is, ha három tőmondatnál hosszabb egy párbeszéd, s kicsivel nagyobb rend uralkodik a jelenetépítkezésben.

„Soha rosszabbat!” – gondolják viszont a letöltősök, akik pont úgy szeretik fogyasztani a filmeket mostanában, ahogy azt a Senki szigete felkínálja. Oda-vissza szörcsölve közben az ebolára, az ISIS-re, a facebookra meg a focieredményre. És vissza-visszahúzva a kurzort például Vamp és Szubrett kaotikusan izgalmas összetalálkozására, a viháncos bálásruha próbálós jelenetre, a taxis menekülésre, vagy Jakab Juli démonikusan ártatlan tekintetére.

Azt lenne jó tudni persze, hogy ez a lebegős mozin túli újnarrativitás – ami, megkockáztatom, a befogadás mikéntje mentén osztja majd meg a nézőket, vajon tudatos volt-e, vagy egyszerűen csak így sikerült. Mert egyrészt az egész film, úgy ahogy van, üdítően talált, spontán és improvizált. Ez az alaphatás.

Másrészt a Senki szigetét olyan magyar elődök sorába illeszti be a kicsit felkészültebb nézői reflex, mint a 80-as évek újnarratív filmjei, mondjuk a Jégkrémbalett, a Kutya éji dala, az Eszkimó asszony fázik vagy a Meteo. Ugyanaz a tér-idő zárvány, véletlendramaturgia, cselekménytorlódás és történethiány működteti ezt a filmet is, mint azokat. És ugyanúgy a semmiben forog. Csak már nem kesereg ezen a semmin. Jakab Juli pont úgy száll ki a történetből, mint Méhes Marietta az Eszkimó asszonyban, egy ugyanolyan óceánjáró fedélzetén. Vamp és Szubrett pasijának habkönnyű figurája Felhőcskére hajaz a Meteóban. Még Wahorn örökzöldje, a Má' megint itt van a szerelem is megjön, pont amikor kell. És ez persze nem lehet véletlen.

A 80-as, 90-es évek fordulóján egyébként épp ezek az újnarratív, újérzékeny filmek vitték át a rendszer-, korszak-, ízlés-, paradigma- és mindenféle egyéb váltás zavaros pillanatain a magyar filmet. Akik nem kérdeztek és nem válaszoltak és már nem nézőket produkáltak, hanem fanokat, mert töredékességükben is pontosan kikeverték annak a zavaros létállapotnak a hangulatait.

És most vajon mi van? A Senki szigete is hangulatfilm, ambient-mozi – miközben a helyzet is hasonlóan zavaros, rendszer- és paradigmaváltós. Törökék filmjét már úgy fogyasztjuk, mint a zenét, miközben átjár a zsigeri felismerés, hogy tényleg ez van… De mi is? Izgalmas „no comment” akciók, kétdimenziós, de nagyon újérzékeny cartoon-figurák, épp a megfelelő ritmusban siklatott tempó. A taxis Szubrett, száguldás közben a sárga taxijában lekapja a fejéről a fekete parókáját. Az ablakpucoló Vamp szikrázó napsütésben a nagyon cool teraszán felteszi a napszemüvegét, amitől még izgalmasabb lesz. A féltékeny Tengerész szétveri a biliárdszalont. Az Üldözők közt ott egy távol-keleti is. S közben készül a falon egy nagy kék festmény-hajó. De kiad ez valamit? Van bármi értelme, súlya? A hagyományos analízis a Senki szigeténél nem nagyon visz sehová. De a nézőt attól még simán átviheti a túlsó partra.

Mindez annak fényében érdekes igazán, hogy tudjuk, Török az a magyar rendező, aki máig az egyetlen emblematikus rendszerváltás filmet csinálta (Moszkva tér). Aki nem is olyan rég komolyan ki akarta deríteni, milyen rafinált, új társadalmi csapdákban vergődnek generációjának egzisztenciái (Szezon, Overnight). Aki nem mellesleg odatette a legjobb 56-os filmet, amikor az volt soron (Apacsok). És Török, aki sokat tett a tényleg nagyon hiányzó magyar midcult filmért – azért, hogy Tarr Béla és az Üvegtigris közt végre legyen valami –, most ezt látványosan feladta. Mint Minarik Ede, odadobta az egészet.

Ki tudja mire jött rá? Hogy ezt itt nem lehet? Hogy ő igazán ezt mégsem tudja? Hogy a mozi erre már nem is igazán alkalmas közeg? Hogy a nézők már rég máshol, másban vannak?

Talán megkockáztatható, hogy Török új filmjébe sok minden beépült ebből a személyes felszabadulásból. Ha Bódy annak idején A kutya éji dalában lehetett álpap, hát Török is lehet a Senki szigete szökött menyasszonya. Az biztos, hogy a Senki szigetének minden pillanata, képe és jelenete a szabadságról szól. És az is biztos, hogy ezt a mozin túli filmet nagyon jó nézni, nagyon jó elmerülni benne. Még akkor is, ha a szabadság, amit mutat, már nem progresszív, tulajdonképpen nincs is, puszta káprázat, illúzió.

A magyar filmesek pedig majd eldöntik, érdemes-e besétálni ezen a kapun, amit most Török kinyitott. Van-e ott valaki, valami?

 

Senki szigete – magyar, 2014. Rendezte: Török Ferenc. Írta: Szekér András. Kép: Szecsanov Martin. Szereplők: Jakab Juli (Mia), Mohai Tamás (Zoli), Bánfalvi Eszter (Vera), Schell Judit, Thuróczy Szabolcs , Stohl András, Margitai Ági, Szemző Simon. Hang: Győri Balázs. Vágó: Richter Nóra. Producer: Sándor Pál. Co-producer: Ferenczy Gábor, Tőzsér Attila. Gyártó: Film Street / Focus Fox Studio. Támogató: Magyar Nemzeti Filmalap. Forgalmazó: A Company Hungary. 93 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12024