Láttuk még

Balekok

Harmat György

Képzeljük el a szelíd, neurotikus Pierre Richard-t, meg az erőszak-híve, vagány, érzelmeit szégyellő, „igazi férfi” Gérard Depardieu-t, amint alvilági üldözőkkel a nyakukban, együtt nyomoznak egy tizenhat éves szökött kamasz után, akiről ráadásul nem is tudják, hogy melyikük fia. Ígéretes, nemde? Nem először találkozunk e remek kontraszt-párossal: rájuk épült Francis Veber egy korábbi filmje, a Balfácán is.

Depardieu nemcsak Ferreri, Truffaut, Bertolucci és Wajda filmjeiben bizonyítja, hogy korunk egyik legnagyobb filmszínésze, hanem az efféle bohócságokban is. Richard kevésbé mértéktartó eszközökkel él, ám depressziós-karikatúrája (lépten-nyomon sírva fakad) többnyire ellenállhatatlanul kacagtató.

A történet ritkán pereg igazán gyorsan, sablonos is, de a két színész elevenné teszi. Megfelelő arányban váltakoznak a szentimentális és humoros elemek, a befejező képsoron (az apai, fiúi és baráti szeretet sajátos diadalán) pedig egyszerre sír és nevet a történetbe belefeledkező néző.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 57. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5916

Cikk értékelése:

szavazat: 1234 átlag: 5.55