KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kalifornia királya

Pápai Zsolt

King of California – amerikai-mexikói, 2007. Rendezte és írta: Mike Cahill. Kép: Jim Whitaker. Zene: David Robbins. Szereplők: Michael Douglas (Charlie), Evan Rachel Wood (Miranda), Greg Davis Jr. (Joseph), Gerald Emerick (Sheriff). Gyártó: Millennium Films / Lone Star Film Group / Emmett/Furla Films. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 96 perc.

 

Cirka egy-másfél évtizede lépett színre az a Hollywooddal flörtölő, magát mégis öntudatosan függetlennek valló amerikai rendezőgeneráció, amelynek Wes Anderson és Alexander Payne a vezéregyéniségei. Ez a hol művészi, hol művészies, hol pedig művészieskedő filmekben gondolkodó társaság, ha revelatív pillanatokat nem is, kellemes perceket már szerzett a nézőnek, elég csak olyan opusokra gondolni, mint a Petárda, az Okostojás vagy a Schmidt története. Mike Cahill ennek a csapatnak a tagja, Payne osztálytársaként végzett a UCLA-en, és hozzá hasonlóan a diszkréten művészi közelítésmódra esküszik, legalábbis debütáló – forgatókönyvíróként is jegyzett – munkája ezt jelzi.

A Kalifornia királya első látásra úgy fest, mintha A nemzet aranya című közelmúltbéli mainstream-darab filléres kistestvére lenne, a gyökerei azonban valahol a Száll a kakukk fészkére című klasszikusnál keresendőek, nyilván nem véletlenül: annak a filmnek a producere, ennek a főszereplője volt Michael Douglas. Forman munkáját nem csupán a középpontban álló rokonszenves mániákus figura és a történet abszurdba hajló tálalása idézi, hanem a kísérőzene egyik főmotívuma is, azonban – tegyük hozzá rögtön – a párhuzamok itt véget is érnek. A Kalifornia királya szerethető, de erőtlen film, elsősorban azért, mert a sztorijában nincs kilencven percnyi érdekesség. A pszichiátriáról két év után kincskeresői indulatokkal telten szabadult apa és kamaszlánya kapcsolatát hol komolykodóbb, hol ironikusabb tónusban bemutató mozi ugyan bővelkedik remek részletmegoldásokban – kedvesen szellemes például a zárókép, továbbá akadnak jól elhelyezett poénok is –, de számos epizódja erősen funkciótlan. Ezek az epizódok nemhogy a cselekményt nem építik, de a főszereplők kapcsolatát sem árnyalják, bármennyire is sokat dolgozik ezen a Prospero és Don Quijote kései leszármazottját adó Douglas és a Tizenháromból megismert Evan Rachel Wood.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9227