KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Fonyó Gergely: Made in Hungaria

Ez az a sótörés?

Barotányi Zoltán

Zenés-táncos retró a hatvanas évekről, bambival, rokenrollal, Ki mit tud?-dal: talán igaz se volt, de szórakoztató.

 

Amikor néhány évvel ezelőtt Fenyő Miklós tollba mondta emlékeit Tasnádi István színműírónak, sejteni lehetett, hogy mindez nem volt hiábavaló. E sajátos, szubjektív oral history dokumentumból azután sikeres zenés darab kerekedett, mely bejárta az országot, s most elkészült egy film is, mellyel kapcsolatban egy dolgot kapásból le kell szögeznünk: az előzetes, részben súlyosan előítéletes várakozások nem kis részére rácáfolva meglepően szórakoztató, épkézláb, akár többször is végigszórakozható zsánerfilm született. A Made In Hungária nem akar mást, mint elmondani, sőt eldalolni egy tanulságos és szórakoztató (helyenként egyenesen a fantasztikumig nyúló) mesét – egy fiatal, tehetséges, Miki nevű srác történetét, aki Amerikából hazajön, és végül csók- és rakenroll-király lesz a mi kis szűkös szemétdombunkon.

A film persze a réges-régmúltban, minimum négy és fél évtizeddel ezelőtt játszódik – márpedig az efféle próbálkozásokkal kapcsolatban általában a történeti hűség legalább minimumát, szigorúbb megközelítés szerint meglehetős dokumentarista hűséget várhatnánk el. De hát lássuk be, ez még úgy ahogy sikerült a Megáll az időben – azóta sokkal inkább dívik a kortalan tanmese műfaja, ahol már nem a mikrotörténészek rigolyái, hanem a kötelező tanulság s a jó mulatság a fontos, s ha ehhez kell némi anakronizmus is, hát a fene bánja. Ráadásul e tekintetben még viszonylag jól is áll a Made In Hungária: a kötelező toposzok, a ©koda Feliciák, a Moszkvicsok, a Wartburgok, a kezdetleges tévék, az archív BKV-buszok, a társbérletek, a házibulik, a rendőrségi kínzókamrák (akarjuk mondani: fogdák) s a csatos Bambi nagyjából rendben is vannak, a korabeli szlenget meg ne várjuk el a maga tökéletességében – legalább egy magyar filmhez ne kelljen tolmács. Az egyetlen furcsa, de könnyen megszokható transzformáció az, hogy Fenyő utószülött slágereit áthelyezik abba a korba, amelyben azok – a film logikája szerint – autentikusan szólhattak volna. S ha aggódtunk is, most meg kell nyugodjunk: a Hungária-klasszikusok a többszöri felmelegítés ellenére is élnek ebben a kontextusban: dramaturgiai jelentőséggel bírnak, rendre a megfelelő helyen szólalnak meg – ráadásul az is kiderül, sokadszorra, hogy Fenyő szerzői/előadói pályafutásnak bizony vannak maradandó darabjai. S hogy a filmben így ülhetnek a képi, zenei poénok, azért sokat tett a stáb is, amely komolyan vette, hogy itt egy szigorú szabályok által korlátozott műfaji filmet fognak forgatni – s abban bizony klappolnia kell mindennek, a koreográfiának hibátlannak és székbe bilincselőnek kell lennie, a dalokat jól kell elénekelni, s megfelelő dózisban kell adagolni romantikát, erotikát, egzotikus korfestést, nagykanálnyi (ez esetben pártállami, rendőri, gumibotos, vízágyús) brutalitást, némi negédességet, és persze kötelező a happy end.

S hogy minden, vagy legalábbis többnyire minden klappoljon, szükség volt egy frissnek tűnő színészi stábra (itt szokott elvérezni a nosztalgikus retrómozik másik nagy csoportja...), s lőn! Szabó Kimmel Tamás rögvest remek választás a fiatal Fenyő szerepére: nagy biztonsággal formálja meg a meseszerűen kedves figurát, mocskos szájjal és romantikus udvarlás közben is meggyőző, lazán „blattolja” a Hungária-nótákat (igen, igen, a filmbéli zenekar tényleg eljátssza a betétdalokat – ami mostanság már haladó hagyomány). Fenyő Iván rutinosan hozza filmbéli ellenlábasát, Rönét, a mindenkit lehúzó dzsigolót, a rockmániás lumpenprolit – az ő alakítása kevésbé izgalmas, de így is rendben van. A Miki szerelmét, Verát alakító Kiss Tünde minimum üdítő jelenség, s bár szerepe csekélyebb, ugyanez mondható el a rosszfiú babáját játszó Valentin Titániáról is. A zenekart s a haverokat adó fiatal színészek reménykeltően játszanak (a nepper és életművész Brenner szerepében feltűnik még egy autentikus rockabilly-hős is: Egri Péter, a Mystery Gang énekes-gitárosa), de a filmet sok tekintetben a kisstílű, bunkó pártkatona szerepében valósággal lubickoló Scherer Péter, illetve a nagyobb szabású káderként pöffeszkedő Hegedűs D. Géza viszi a hátán (no meg a Miki szüleit játszó Vándor Éva és Dunai Tamás). Persze nem hibátlan film a Made In Hungária, néha megdöccen a dramaturgia, egyes jeleneteket és motívumokat oktalanul túlspiláznak. De mégis, tán először sikerült egy népszerű zsánert – az énekes-táncos filmmusicalt – magyarítani, örüljünk neki, hogy csak ennyi makulával.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9700