KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Karel Reisz (1926–2002)

• Báron György: Elfilmesítés Kaurismäki-univerzum
• N. N.: Aki Kaurismäki nagyjátékfilmjei
• Bikácsy Gergely: Itt a Földön… A múltnélküli ember
• Karátson Gábor: Égen, fák közt, fű alatt Mikrokozmosz; Vándormadarak
• Győrffy Iván: Saját képére Természet a televízióban
• Kriston László: Világmegváltók kíméljenek Beszélgetés Godfrey Reggióval
• Bakács Tibor Settenkedő: Fehér-fekete, igen-nem 8 mérföld
• Forrai Krisztián: Fehérszemét eltakarító Rapperek háborúja
• Szőnyei Tamás: Gördülő képek A Rolling Stones moziba megy
• N. N.: Rolling Stones-filmek
• N. N.: Mick Jagger színészi alakításai
KULTUSZMOZI
• Vágvölgyi B. András: L. A.-től N. O.-ig, és vissza Kultuszmozi: Szelíd motorosok
• Muhi Klára: Háromszázezer dolláros ötlet

• Ágfalvi Attila: Filmszínháztól multiplexig Pesti mozik az ezredfordulón
• Sipos Júlia: Nem is olyan régi idők Mozi-relikviák
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: A film végül állókép marad Beszélgetés filmes festőkkel

• Bodolai László: Sirkecitől az Ararátig Új török filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Opus magnum helyett A film szerint a világ
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Razglednicák a hátországból Arccal a földnek
• Palotai János: A bűnös vadász Az ifjúság megnyugtat
• Ágfalvi Attila: Csoportterápia Papsajt
• Schubert Gusztáv: Tripla nulla Halj meg máskor!
DVD
• Pápai Zsolt: Hamupipőke flörtje a melodrámával Sabrina
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Tökös, a Török, az őr meg a Nő
• Mátyás Péter: A szállító
• Harmat György: Egy fecske csinált nyarat
• Vaskó Péter: Bella Martha
• Kömlődi Ferenc: Kocka
• Kis Anna: Szétcsúszva
• Hungler Tímea: Mindenütt nő
• Csillag Márton: Ali G Indahouse
• Herpai Gergely: A kincses bolygó
• Pápai Zsolt: Harry Potter és a Titkok Kamrája

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

'68 lázadói

Godard, a rettenetes

Ádám Péter

Játékfilm a ‘68-as Godard-ról.


1966-ban egy tizenkilenc éves francia lány megbukik az érettségin, és egy dél-franciaországi házban készül a pótérettségire. Itt ismerkedik meg a nála tizenhét évvel idősebb világhírű filmrendezővel. A svájci születésű filmes, aki 37 éves korára már jó tíz mozit jegyzett, Jean-Luc Godard, a lány pedig nem más, mint az író François Mauriac unokája, az az Anne Wiazemsky, aki Robert Bresson 1966-os Vétlen Baltazárjában Marie szerepét alakította. Godard bőszen udvarol a lánynak, akit a rákövetkező évben feleségül is vesz, sőt, a készülő La Chinoise (1967) főszerepével is megbízza. Mindezt Anne Wiazemsy részletesen elmeséli 2012-es Une année studieuse (Szorgalmas év) című visszaemlékezés-kötetében. A házaspár 1968 áprilisában, nem sokkal a diákzavargások kitörése előtt, az Élysée-palota környékéről átköltözik a Latin negyedbeli rue Saint-Jacques-ba. De ez a mozgalmas év már újabb visszaemlékezés-kötet, a 2015-ös Un an après (Egy évvel később) témája.

Godard-nak azért olyan mély megrázkódtatás 1968, mert a minden tekintélyt és hagyományt megkérdőjelező diáklázadás az ő addigi filmjeinek, vagy ahogyan ő mondja, a mozi „romantikus felfogásának” sem kegyelmez. A filmrendezőnek 1968 az elbizonytalanodás, az útkeresés, az addigi filmjeivel való radikális szakítás éve, és az alkotói válság – hozzáadódva Godard amúgy sem egyszerű karakteréhez – lassan, de biztosan a házaspár szerelmi kapcsolatát is aláássa. Különös paradoxon, hogy Godard, aki teljes mellszélességgel kiáll a női egyenjogúságért is küzdő diákok mellett, bár ennek nincs tudatában, maga is a férfi-centrikus régi világ képviselője. Anne Wiazemsky, akinek nincs se bankszámlája, se csekkfüzete, teljesen ki van szolgáltatva a feleségét magántulajdonként kezelő Godard kénye-kedvének.

Michel Hazanavicius legújabb alkotása, a 2017-es cannes-i filmfesztiválon bemutatkozó Le Redoutable (A rettenetes – más címen: Godard Mon Amour) az imént ismertetett két visszaemlékezés-kötet adaptációja. Az 1967-ben vízre bocsájtott francia tengeralattjáró, a Le Redoutable nemcsak időben helyezi el a történteket, metafora is egyben, a mindenkit rettegésben tartó rendezői karakter és a házaspár zárt világának metaforája. Hazanavicius nem a szerelmi kapcsolatot, hanem a rendező narcisztikus személyiségét állítja középpontba. A rendőr-attak elől menekülő Godard-nak – 1968 májusában vagyunk – a filmben háromszor esik le, és törik ripityára a szemüvege. A rendező vaksin pislog, mint aki eszményített önmagán és önnön rögeszméin kívül semmit sem lát a környező valóságból. Szó, ami szó, a Louis Garrel által nagyszerűen alakított fiatal Jean-Luc Godard eléggé ellenszenves egy figura. Közönséges, önző, feleségére (szakmailag is) féltékeny, megkeseredett, öntelt és kioktató férfi, akinek életszükséglete, hogy állandóan sokkolja, provokálja környezetét, és bebizonyítsa, hogy mind politikailag, mind filmrendezőként mindig több lépéssel előbbre tart a többiekhez képest.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy Michel Hazanavicius nagy mestere a pastiche-nak. Az OSS 117 például a kémfilmeknek, az emlékezetes L’Artiste pedig a némafilmek paródiája. Csakhogy új munkájának hőse a modern mozi legtalálékonyabb alkotóegyénisége. Akit Hazanavicius olyan mély alkotói válságban állít elibénk, amely Godard egész későbbi pályáját meghatározza, és amelynek következtében nemcsak a barátaival szakad meg a kapcsolata, de fiatal felesége is örökre elhidegült tőle. A film azonban ezt a Godard és Anne Wiazemsky életében (és Franciaország történelmében is) kulcsfontosságú időszakot, ami rengeteg gyötrődést hozott a Kifulladásig rendezőjének, és rengeteg fájdalmat a fiatal feleségnek, nagyon sekélyesen, felületesen ábrázolja. Jellemző, hogy a korszak nagy vitáiból is csak a legüresebb klisék és legnevetségesebb közhelyek kerültek be a dialógusba. Mintha a rendező nem volna tisztában a történet tragikus dimenziójával, mindazzal a szenvedéssel és fájdalommal, ami együtt járt az alkotói válsággal és az ábrázolt párkapcsolattal, valamint az új eszmékkel, új érzésekkel szembenéző francia társadalom sorsfordulójával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 13-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13639