KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Karel Reisz (1926–2002)

• Báron György: Elfilmesítés Kaurismäki-univerzum
• N. N.: Aki Kaurismäki nagyjátékfilmjei
• Bikácsy Gergely: Itt a Földön… A múltnélküli ember
• Karátson Gábor: Égen, fák közt, fű alatt Mikrokozmosz; Vándormadarak
• Győrffy Iván: Saját képére Természet a televízióban
• Kriston László: Világmegváltók kíméljenek Beszélgetés Godfrey Reggióval
• Bakács Tibor Settenkedő: Fehér-fekete, igen-nem 8 mérföld
• Forrai Krisztián: Fehérszemét eltakarító Rapperek háborúja
• Szőnyei Tamás: Gördülő képek A Rolling Stones moziba megy
• N. N.: Rolling Stones-filmek
• N. N.: Mick Jagger színészi alakításai
KULTUSZMOZI
• Vágvölgyi B. András: L. A.-től N. O.-ig, és vissza Kultuszmozi: Szelíd motorosok
• Muhi Klára: Háromszázezer dolláros ötlet

• Ágfalvi Attila: Filmszínháztól multiplexig Pesti mozik az ezredfordulón
• Sipos Júlia: Nem is olyan régi idők Mozi-relikviák
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: A film végül állókép marad Beszélgetés filmes festőkkel

• Bodolai László: Sirkecitől az Ararátig Új török filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Opus magnum helyett A film szerint a világ
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Razglednicák a hátországból Arccal a földnek
• Palotai János: A bűnös vadász Az ifjúság megnyugtat
• Ágfalvi Attila: Csoportterápia Papsajt
• Schubert Gusztáv: Tripla nulla Halj meg máskor!
DVD
• Pápai Zsolt: Hamupipőke flörtje a melodrámával Sabrina
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Tökös, a Török, az őr meg a Nő
• Mátyás Péter: A szállító
• Harmat György: Egy fecske csinált nyarat
• Vaskó Péter: Bella Martha
• Kömlődi Ferenc: Kocka
• Kis Anna: Szétcsúszva
• Hungler Tímea: Mindenütt nő
• Csillag Márton: Ali G Indahouse
• Herpai Gergely: A kincses bolygó
• Pápai Zsolt: Harry Potter és a Titkok Kamrája

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Titkok

Szabó Anita

 

Jean-Claude Brisseau-nak a tavalyi Titanic fesztiválon is bemutatott újabb műve a művészfilmes eszközökkel megformált mégse-művészfilmek kategóriáját erősíti. Nagyreményű vállalkozása nem utolsósorban a hatalom megszerzésének eszközévé tett erotika, szexualitás és manipuláció összefüggéseiről szól. A francia filmezés ‘80-as évekbeli megújulásának felejthetőbb vonalában számontartott rendező ezúttal forgatókönyvíróként, sőt egy önironikus pillanatra „szereplőként” is feltűnik. Hangsúlyos, lendületes, és artisztikusan öntükröző indítása (Nathalie sztriptízbár-beli performance-a, Händel Messiásának felzúgó Rex tremendae-tételével) a kezdő képsor után, bármily kidolgozottan bonyolódik is az igényes kép- és hanganyagot felvonultató film, nem tölti be maradéktalanul a felkeltett várakozást. Ezúttal két szegény de ambíciózus lány, a táncosnő Nathalie, és az ugyanabban a bárban dolgozó, kissé éretlen Sandrine, a Champs-Elysées maszkulin világában érvényesülni vágyó barátnő-párosának némileg klisészerű erotikus és karriertörténetét követhetjük nyomon, a filmen belül mintegy az utóbbi lány elbeszélése szerint. Lineáris történetvezetés, tüntetően jó vágással, fölöttébb festői beállításokkal. (Bizonyára nem véletlen a – Sandrine kép-mutatásának engedő – férfiszereplő neve: Delacroix. A film azonban nem éri be ennyivel. Mintha tétováznék, hogy karriertörténetté vagy apokaliptikusnak szánt, egészében mégis inkább zavarosnak ható vízióvá kerekedjék ki a Rossz evilági uralkodásáról, patetikusra hangszerelt bukásáról. A társadalmi ranglétra tetején démonikus figura áll, Christophe személyében, aki mindkét főhősnőt manipulálja. Nathalie-t, akit elhagy, az őrületbe akarja kergetni, Sandrine-nak pedig érdekházasságot ajánl. Ha az itt következetesen végigvitt színszimbolikát követjük, Matisse telített színű enteriőrjei, vagy a levegős, világos és meleg színek helyébe fokozatosan a sötét tónusokkal festett, chiaroscurót érvényesítő képek lépnek. Ahogy ez a kastélybeli barokk orgiajelenetben is megfigyelhető, ahol Christophe a De Sade-i szexuális hierarchia csúcsán Sátánként győz mindenek felett. Győztes mindaddig, míg – ez férfigyűlölők kedvenc szcénája lesz – Natalie le nem lövi. Halálakor a kezdettől fogva – néha meglepően motiválatlanul – feltűnő nőalak (talán a Boccaccio-novellából is ismert vágy-szimbólumot, a sólymot kezén tartó nagy bájolót, Magna Meretrixet kell fölismernünk benne?) a giccsparódiaként is hiteltelen halálcsók-epizódban tölti be szerepét, mint romantikus toposz. Vajon a metaforika stiláris elhasználtsága is e földi devalválódást lenne hivatott jelezni? De itt még mindig nem ér véget a muzikális elbeszélés. A két barátnő, a megszabadult és a meggazdagodott búcsúja kódaként zárja Brisseau meglehetős modorossága ellenére is többnyire élvezhető alkotását.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/01 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1753