KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Bán Róbert (1925–2003)
FILMSZEMLE
• Hirsch Tibor: Kísértet-história Kelj fel, komám, ne aludjál!
• Forgách András: A trilógia ötödik darabja Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Horeczky Krisztina: Szép kilátások Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Stőhr Lóránt: Elveszve a sűrűben Beszélgetés Fliegauf Benedekkel

• Takács Ferenc: Nábobok, páriák, Rádzs Rejtelmes India
• Jakab Kriszta: Istenek mozija Bollywood
• Jakab Kriszta: A mozi Indiában
• Pápai Zsolt: Világverők Lagaan
HORROR
• Kovács Marcell: Szörnyek keringői Drakula és Frankenstein
• Ardai Zoltán: Remekbe vágva A texasi láncfűrészes gyilkosságok
• Varró Attila: Vérfrissítés 28 nappal később
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Dél, dél-kelet Thesszaloniki
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Új idők új puskája Film- és médiafogalmak kisszótára
TELEVÍZÓ
• Trosin Alekszandr: A 6-os számú nyomógomb Televíziós zavarok
KRITIKA
• Báron György: Emberi hang Szerelemtől sújtva
• Bori Erzsébet: Akar-e ön orosz prostituált lenni? A szerencse lányai
• Vaskó Péter: Újra szól a karikás Sobri
• Pápai Zsolt: A hakni zsenije Szent Iván napja
• Ágfalvi Attila: Tehén, elefánt, axolotl 2 perces mozi
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Gyűrűk Ura: A két torony
• Hungler Tímea: Bazi nagy görög lagzi
• Vaskó Péter: Úttorlaszok
• Elek Kálmán: Kapj el, ha tudsz
• Varró Attila: Mostohám a zsánerem
• Nedbál Miklós: A gödör
• Somogyi Marcell: Novocain
• Vajda Judit: Fullasztó ölelés
• Baross Gábor: Rocky és Bakacsin

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hivatalos változat

Nóvé Béla

 

Ha e rovat címe „Láttuk még” helyett netalán „Láttuk már” lenne, úgy Dés Mihály az 1986/6. számban közölt argentin filmszemléje bízvást megjelenhetne ismét, hisz benne Luis Puenzo nagysikerű, tavalyi Oscar-díjas filmjéről méltó és alapos bírálat olvasható. (Ahogyan jó filmeket nem árt megnézni újra – egy-egy jó írás is érdemes a visszalapozásra.)

A hivatalos változatot alkalmasint szintén másodszor láthatják azok, kik a viszonylag szűkebb hazai premiernek számító áprilisi argentin filmnapokon megnézték már. Az újranézés pedig csak méginkább meggyőzhet róla, hogy e politikai hátterű, lélektani filmdráma – mely a falklandi vereség után, a Videla-junta végnapjaiban játszódik – kitűnő színészi alakításai ellenére sem a művészi csúcsteljesítmény erejével hat, hanem önmagán túlmutató szenvedélyes igazával. Mert bár a kissé nehezen bontakozó cselekmény, a színpadiasan komponált jelenetek és párbeszédek gyengéi másodszorra talán szembeötlőbbek lesznek, s a poltikai leleplező filmnek, úgylehet, izgalmasabb változatával is találkozhattunk már; mégis az antik tragédiákat idéző történet fájdalmas szépségével éppúgy megrendít és felemel, mint először látva. Pedig üzenete jobbadán csak ennyi: a jeltelen sírban fekvő, vagy temetetlen áldozatok emlékét nem temetheti be sem önkény, sem önámítás, a bűn és hazugság idővel minden magánidillt kérlelhetetlenül aláás. A túlélés egyetlen érvényes „stratégiája”: megkapaszkodni egymásba, szolidárisán vállalva mások szenvedését, az emlékezet nehéz keresztjét. Csak így következhet el az igazság pillanata, midőn a terror és rettegés gátját, a férfihazugságok kordonát elsodorja az asszonyok és anyák tiltakozása, félresöpri egy magára eszmélő társadalom elemi mozdulata.

„Nem-emlékszem országban három út van...” – dudorássza ártatlanul a főhős kislány, akinek szüleit a diktatúra legyilkolta. – „Egy út visz jobbra, eltévedek rajta. Egy út visz balra...” Argentína 1984-ben a harmadik utat találta meg: azt az utat, amely visszavezet a kollektív emlékezethez, egy társadalom nyílt lelkiismeretéhez. Hisszük, hogy nem fárad el – sokáig kitart rajta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5725