KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Maurice Pialat halálára (1925-2003)
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Durva élet – kegyetlen színház Szenvedéstörténetek
• Bakács Tibor Settenkedő: Félrehagyott gyerekek Szép napok

• Szilágyi Ákos: Halálpanoptikum Szokurov, a nekrorealista
• Trosin Alekszandr: A kaukázusi fogoly Ifj. Szergej Bodrov
• Bikácsy Gergely: A köd másik oldalán Amnézia a moziban
• Hungler Tímea: Vírus az emlékezetben Cyber-memória
• N. N.: Cyber emlékezet
• Varró Attila: Kaidan a vásznon Japán kísértetfilmek
• Nevelős Zoltán: Vérfrissítés A kör
• Karátson Gábor: Mosolygó lány hun-lelke a sötétben Kínai kísértethistória
• N. N.: Pu Szung-ling adaptációk
• Schubert Gusztáv: Szellem a fürdőházban Chihiro
• Beregi Tamás: Be vagy a két toronyba zárva… Gyűrűk Ura 2: A Két Torony
• Ardai Zoltán: A király részideje Tolkien és Hollywood
• Zachar Balázs: Filmszínház – függöny nélkül Beszélgetés a pesti mozikról
• Zachar Balázs: Odeon-Lloyd
• Dániel Ferenc: Mozi minden mennyiségben A Regétől a Diadalig
KRITIKA
• Muhi Klára: Aszfaltpréri Rinaldó
• Korcsog Balázs: Titanisz az égben Solaris
DVD
• Pápai Zsolt: A kép csele A láthatatlan ember
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Dina vagyok
• Takács Ferenc: Szövevény
• Köves Gábor: Himalája – Az élet sója
• Jakab Kriszta: Miranda
• Hungler Tímea: Charlotte Gray
• Csillag Márton: Én, a kém
• Mátyás Péter: A muskétás

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Sok hűhó semmiért

Shakespeare-piknik

Molnár Gál Péter

Sok hűhót csapnak Angliában Kenneth Branagh körül. Ha ala posabban megnézzük: tényleg hasonlít Laurence Olivier-re. Az arca. Branagh egészen fiatalon elérte, hogy Olivier utódának nevezzék. Eljátssza Sir Laurence Shakespeare-jeit. Újrafilmesíti az V. Henriket. Branagh még nem érte el a harmincat, máris megjelentette emlékiratait. A nagyhírű színész-rendezőt Pesten is láthattuk. A walesi herceg védnöksége alatt álló Renaissance Theatre Company 1990 májusában vendégszerepelt a Vígben. Egyazon díszletben Branagh megrendezte a Lear király és a Szentivánéji álom című Shakespeare darabokat. A megnyitó estén az erkély jobb oldali páholyában Diána hercegné és Károly trónörökös. Ők az előadás végéig páholyukban maradtak, a közönség jócskán szökdösött a vidéki előadástól.

Branagh úrtól moziban most a Sok hűhó semmiért című vígjáték megfilmesítése látható. Ő maga adja Benedeket, a belé perlekedőn szerelmes Beatricét pedig a rendező felesége.

Olyan a film, mintha a Renaissance Theatre Company piknikre ment volna kirándulni, és hogy elüssék a szép nyári napot, a szabadban eléadták volna betanult műsordarabjukat, s valaki a beszeszeltek közül kamerát kapva kezébe megörökítené a művet kedvelő játszókat. Sok hűhót nem csinálnak a kamera körül: aki beszél, középre áil, a tablók szimmetrikusan megkomponáltak, fókuszban a főszereplőkkel: Ehhez hasonlóan egyszer volt életemben szerencsém: Szendrő József Szegeden megrendezte a Rómeó és Júliát (1961) Mécs Károly és Papp Éva címszereplésével, vidéki színészi tapasztalatainak gazdag birtokában olymódon, hogy előzékenyen előre engedte a rivaldához a szöveges szereplőket. Nem bajlódott sokat beállításokkal, kifejező képekkel, színpadi kompozícióval: aki verset mondott, a súgólyuk elé állhatott a figyelem szempontjából legelőnyösebb pontra, azután helyet engedett a következő szólónak; így néha kis drámai tülekedés támadt a súgólyuk előtti kitüntetett talpalatnyi földön. Hogy mindenkinek kedvére tegyen, a színész-rendező egyenlő arányban bocsájtotta az óhajtott középre a társulatot.

Kenneth Branagh hasonló nyájassággal előzékenykedik pályatársaival, akiket nem bársonyoztat shakespeare-ileg: vászonba húzatja őket, hogy egy nyaralóhelyi erzsébetkorit hozzon össze. A teljes renaissance életvágy jelzésére dús asztalok és a tus alatt levetkezett szereplők láthatóak. A vígjátékot napfényben fürdőzve játszatja, a játszókat egy dokumentum-operatőr száraz tekintetével rögzíti szalagra. Felhőtlen környezet, zavartalan vendégség, holott az aragóniai herceg tusakodó csatából érkezik kíséretével Messinába, kipihenni a háborúskodást, s bár a több szálon futó cselekmény leghangsúlyosabbja két szerelmespár cseleit és félreértéseit tükrözi, ott ólálkodik a halál valamennyiük cselében és csókjában. Irigység, ármánykodó tőrvetések, csalás és trónbitorló szándék övezi a mesét, a clownok – akik a filmben tévé-realizmussal ábrázolt alsóbb rendbéliek – fontoskodásai a polgárőrség biztonsági rendszerét teszik nevetségessé.

Branagh filmje nem takarékoskodik a shakespeare-i versekkel. A darab minden sorát elmondják a kamerának fordulva.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1051