KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vérfagyasztó

Csejdy András

 

1990-ben féltartós külföldi tartózkodás után a Moszkva téren odaálltam egy könyvespult elé, és szégyelltem magam: csillogott a napfény a fukszarany, dombornyomott címszerkezeteken meg türkizből S-Modell-lilába játszó borítókon, és vitték a népek a szemetet, mint a cukrot. Akkor fordultam sarkon, amikor azt olvastam egy műremek tetején, hogy Öljünk meg minden rohadékot!. Hogy kamaszkorom nagy kedvence, Boris Vian szerezte a regényt, később tudtam meg, a kötetet kézbe mégsem bírtam venni. Most meg arra vagyok rábeszélendő a nézőt, hogy tegye félre kétségeit, és a jól megérdemelt nyári pihenés közben, előtt vagy után fáradjon el a moziba és félezerért váltson jegyet a Vérfagyasztóra. Mondják, a pornográf és az erotikus munkák között az a különbség, hogy a nemiség ábrázolása az előbbiben indokolatlan, olcsó fogás csupán. Gusztus dolga. Csakúgy, mint az erőszak helyénvaló avagy helytelen voltának megítélése. Ami biztos, hogy a filmművészet legújabbkori divattörténetében annyi vér folyt el a vásznon, olyan sokat kaszaboltak, daraboltak, zsigereltek és csontoztak, hogy a brutalitás bemutatásának szándéka inkább hendikepnek számít: legény/leány a talpán, aki hozzá tud tenni a tárgykörhöz és árnyalni képes a témát. Reb Braddock ilyen. Úgy tűnik, szerinte mindennel lehet, ha pedig lehet, kell is viccelni. Gúnyt űz, túloz, röhejessé tesz és igaza van.

Gabriella, az érzelmileg visszamaradott, kolumbiai széplány bőrkötésű könyvbe gyűjti a sorozatgyilkosok tevékenységéről szóló újságcikkeket, ollóz, ragasztgat, rajzol és képzeleg. Minden oka megvan rá. Egyrészt a közeg, ahonnan Miamiba származott. Mert ott verőfényes nappal is cigánygyerekek potyogtak az égből. Ahol pedig él, nap mint nap történik valami számára érdekfeszítő. Bizarr fantáziáját leginkább a bulvársajtó által Kékvérnek keresztelt, tehetős nők megkínzására és lefejezésére specializálódott pszichopata izgatja. Föl is mond a péksüteményesnek, és állást vállal egy takarítóvállalatnál, amely arra szakosodott, hogy a bűncselekmények után az otthonokból eltüntesse a nyomokat. Folt volt, folt nincs, megy a bolt, a diszkréció teljeskörű. Ugye, elég amerikai filmet láttunk ahhoz, hogy sejteni lehessen, ennek a két embernek találkozni kell. Nem is az a fontos, hogy milyen kamaradarab-sablonok alkalmazásával hozzák össze az alkotók a randevút, hanem hogy hiába várjuk, mert tudjuk, hogy mi lesz, mégse unjuk, amíg bekövetkezik. Ugyanis jó a ritmus, tökéletes a színészi játék és a valószerű karakterek szájából hihető mondatokat hallunk tapasztalaton túli helyzetekben. Aki azt hiszi, hogy hát ez az, pont ilyen, amikor beindul egy napszítta forgatókönyvíró agya, az járjon utána és majd rájön. Akartam még valamit. Ja, igen: a Vérfagyasztó veres tónusú komédia, egydimenzós, de nagyon vicces. A producerét pedig Quentin Tarantinónak hívják.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3746