KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A piszkos ügy

Barna Imre

 

Wim Wenders nagy válságfilmjéhez, A dolgok állásához egy valóságos, többször félbeszakadt, konfliktusokkal teli forgatás adta a hátteret. A konfliktusoknak A dolgok állásában nincs feloldásuk, a filmbeli producert, sőt a rendezőt is, lelövik, mint egy kutyát. A valóságban viszont utóbb mégiscsak befejeződött az a bizonyos forgatás, és elkészült a Hammett című detektív-film. Producer: Francis Coppola. Rendezte: Wim Wenders.

Azt a jólértesült honfitársamat, aki, tudván, amit tud, esküszik rá, hogy A dolgok állásában lepuffantott producer maga Coppola, és jegyet vált A piszkos ügyre (mert nagy bennfentesen még azt is kiszimatolta, hogy a bárgyú cím nem egy újabb Piedone-folytatást takar, hanem a Hammettet igyekszik eldugni előle a moziműsorban), könnyen csalódás érheti a Hammett láttán. Mármint akkor, ha csak a tanulság kedvéért ül be a moziba: milyen az, amikor a mesélni immár bevallottan képtelen művész hazudik egy jó nagy mesét. Amikor a zseniális szobrász széklábat farag, jó pénzért.

Mert a Hammett nem székláb, hanem remekmű. Dashiell Hammettnek, A máltai sólyom és más, műfajt újító krimik szerzőjének a története mese a javából, és mégsem árulás. Wenders stilizál – például szinte leltárt készít a hasonló filmek minden klasszikus kellékéből –, és a Hammett mégsem duplafenekű persziflázs, hanem meghatottan elmélyült játék. Játék a konszenzussal.

A film kulcsjelenete: Hammett egy bújócskázó kisfiú cinkosává lesz, nem árulja el őt a hunyónak. Ahogy a gyerekek a bújócskát és Hammett a detektívtörténeteket, ugyanúgy Wenders is komolyan veszi a régi Hollywoodot. A Hammett mese a mesélőről, aki ki-bejár a saját története és az életveszélyes valóság közt nyíló ajtón. Mese arról, hogy van ilyen ajtó. Tehát bizonyíték, hogy nincs, hiszen csak mese. De hát ezt már tudjuk.

Nem tudom, mikor változik, és változhat-e egyáltalán a dolgok állása. A magam részéről legszívesebben biztatnám Wenderst: addig is, amíg ez eldől, bújócskázzon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5879